67400. lajstromszámú szabadalom • Elektromos váltóállító berendezése

_ 2 — tájú mozgást is végezhessen, bizonyos, a helytálló (21, 22) ütközők által megszabott határokon belül. Az 1. ábrán a találmány lényege egy foganatosítási példán van bemutatva. A már ismertetett alkatrészeken kívül egy, a (10) állító szervvel párhuzamosan, hosszirányában eltolható (B) ágyazó tuskó van a (3) fogaskerék számára elrendezve, mely ennek (4) tengelyét hordja, fogszerű. (5) nyúlvárnyával két helytálló, (21, 22) ütköző közé nyúlik és két, (6) és (7) nyúlványával a (14) és (16) rúgós állító emelőkkel áll kapcsolatban. Az (1) és (3) fogaskerekek közt elrendezett (2) áttevő fogaskerékből csak egy szegmens van az ábrán rajzolva. Ennek sugara oly nagy, hogy a kis (sl) körív alakja csak kevéssé tér el az egyenes vonaltól. A működés módja már most a következő : Ha az (M) mótor, a berajzolt nyíl irányában, forogni kezd, a (3) fogaskerék a (8) fogasrúdban bizonyos (W) akadályra talál, mely egyenlő a (11) váltónyelvek (Pl) ellenállásának és a (15) csigának a (12) bevágásból való kiemelése (P3) ellenállásának összegével (Pl + P3)-mal. A (B) ágyazó tuskó ellenben a (6) ütközőben csak a (P2) rúgó ellenállásra talál, mely, a választott emelőkarviszonyok és a (12) ékfölüiet hajlása folytán, mindenesetre kisebb, mint a (Pl + P3) ellenállás. Ennek folytán a (3) fogaskerék legördül a (8) fogasrúdon úgy, hogy a (B) ágyazó tuskó ellen kező irányban mozog el, mint a (10) állító szerv mozogna. Mihelyt most a (B) ágyazó tuskó, bizonyos mértékben, balra eltolódott, elforgatja a (14) rúgós emelőt és ezzel a (12) ékfölületet tehermentesíti, tehát az ellennyomást csökkenti. A berendezés további viselkedése már most a (Pl) és (P2) erők egymáshoz való viszonyától függ. Minthogy a (P2) ellenállás, a -váltónak megfelelően, meg van határozva és közel állandó marad, a (Pl) súrlódási ellenállás ellenben változó, a berendezés viselkedése általában csak ezen (Pl) ellenállástól függ. Ha e (Pl) értéke nagy, a (8) fogasrúd, a i (10) állító szervvel és a (11) váltónyelvekkel, egyelőre nyugodtan fekve marad és a (3) fogaskeréknek, mely most, planétakerék módjára, a (8) fogasrúdon és a (2) fogaskeréken legördül, támasztékul szolgál. A (B) ágyazó tuskó mindig jobban és jobban balra tolódik, míg vagy az időközben növekedő (P2) rugónyomás elég nagy lett, hogy ellenállást fejtsen ki, vagy pedig míg az (5) fog a helytálló (22) ütközőhöz ütődik. Mindkét esetben azután a (11) váltónyelvek is mozgásba jönnek. Ha a (Pl) értéke aránylag kicsiny, a (10) állító szerv a (B) ágyazó tuskóval egyidejűleg jön mozgásba, azonban csak a (12) ékfölüiet hajlása és a (14) emelő karviszonya által megszabott sebesség arányában. A (B) ágyazó tuskó mozgékonysága folytán az (M) mótor és a (10) állító szerv közti, egyébként változhatatlan áttevésből tehát változó, differenciális áttevés keletkezett, melynek nagyságát a (Pl) mozgási ellenállás befolyásolja. Ámbár, bizonyos körülmények közt, ezen elrendezésnél is egyidejűleg meg3' végbe a rúgómegfeszülése és a (11) váltónyelvek mozgása, mégis az erőviszonyok itt lényegesen mások, mint a helytálló áttevés esetén. Mert, a második esetben, az (l) mótorfogaskerék, vagy a (2) fogaskerék kerületének egy pontja ezen utat írja le: 8 = 8! + 2S2 míg a (10) állító szerv csupán az (s) utat teszi meg. Tehát ekkor is egyidejűleg végeztetett ugyan a rúgó megfeszítésének és a (11) váltónyelvek átállításának munkája, de nagyobb úton. Mihelyt a (15) csiga'kiszoríttatott a (12) bevágásból és a (10) állító szerv az (sl) utat megtette, a hajtómű a szokott módon működik tovább, mert most az áttevés szilárdan áll és az (M) mótor csak. a (Pl) kerületi erőt kell már hogy legyőzze. Az 1. ábrán tisztán látható, hogy az (M) mótor által kifejtendő, azaz a (10) állítóműre vonatkoztatott kerületi erő, semmiesetre sem lehet nagyobb, mint a két (Pl) és (P2) erő közül a nagyobbik, míg helytálló áttevésnél,