67242. lajstromszámú szabadalom • Célzókészülék mozgó aljzatról a térben mozgó célra való lövéshez

- \ — 2 — mert a léghajók számára való célzókészülékek a lehető legkönny.ebbre szerkesztendő^ A találmány szerinti célzókészüléknél gondoskodunk arról, hogy a készüléknek az elevációszöget meghatározó része, melyet a következőkben röviden «irányzék»-nak fogunk nevezni, állandóan függélyesen vezettessék. Ez az eddigi célzókészülékeknél nincsen meg, hanem ezeknél az irányzék annál inkább tér el a függélyestől, minél nagyobb azon szög, melyet a cső középvonala a vízszintessel alkot. Ennek folytán oly hiba következik be, mely ugyan kis poziciószög esetén elhanyagolható, nagy poziciószögeknél azonban jelentőséggel bír, amint az a következő megfontolásból kitűnik : Az 1. ábrában (a) a lövegcső, melyet a (b) célra való lövésnél az («.) elevációszöggel kell emelni. Az (a) szöghöz tartozó irányzékmagasság legyen (c). Tegyük föl már most nagy poziciószögre azon szélső esetet, hogy a cél függélyesen van a lövegcső fölött (2. ábra). A csövet ez esetben függélyesen kellene irányítani.Ha azonban az irányzék, tegyük föl,ugyanazon távolságra van beállítva, mint az 1. ábra szerinti esetben, akkor a célra való irányzásnál a csövet (a) szöggel túlmozgatjuk helyes állásán. Hogy a cső helyes állását vegye föl, az irányzékmagasságnak a szélső esetben minden távolságra zéróval kellene egyenlőnek lennie. A közbenső esetekre az irányzékmagasságnak a poziciószög növekedésével csökkenie kellene. Ez azáltal érhető el, hogy az irányzékot állandóan függélyesen vezetjük. A 3. ábrában (a) a lövegcső és (d) a lövedéknek (vázlatosan egyenes vonal gyanánt föltüntetett) röpülési pályája. Tegyük föl, hogy a lövedék röpülési ideje - alatt egyrészt a saját jármű az e—f nagyságú mozgást végzi és másrészt a cél, mely a lövés pillanatában az (m) pontban van, az m—h = 1—g utat teszi meg a nyil irányában. Az utóbbi körülmény folytán az m—h vektornak megfelelően, a cél elé kell lőni, vagyis a lövegcsövet a (8) szöggel el kell forgatni; minthogy azonban a saját jármű is mozog, továbbá még az ezen mozgás e—f = g—h vektorának megfelelően kell a cél elé lőni vagyis a lövegcsövet még a (£5) szöggel kell elforgatni úgy, hogy végeredményben a lövegcsövet a g—h = 1—m és az m—h vektorok eredőjének megfelelően a (g) pontra kell irányítani, hogy a lövedék a célt, mely a (h) pont felé mozog, ezen (h) pontban eltalálja. A két említett vektornak megfelelően a lövegcső két f—n és i—k karral van ellátva, melyek az 1—g és g—h = e—f vektorok irányával azonos irányban mutatnak és melyeknek hossza akként van megszabva, hogy egyfelől az (f, gh) és (f, i, k) háromszögek, másfelől az (m, h, k) és (f, n, k) háromszögek egymással hasonlókká válnak. A célgömb az i—k karon, az irányzó pedig az r—n karon vau elrendezve. A célzókészülék eszerint két, az (f, n) és i—k távolságoknak megfelelő, vízszintes síkban lengethető karral bír, melyek beállítható szánokon a célra való beirányzásra szolgáló, az (n, k) vonalnak megfelelő készüléket hordják. Amíg a saját és az ellenséges jármű haladási iránya nem változik, addig a karoknak irányukat a térben meg kell tartaniok, vagyis a lövegcsőnek a vízszintes síkban végzett mozgásaitól függetleneknek kell lenniök. E célból a löveg sarkcsapjának helytálló részén vannak elrendezve és pedig a saját haladás beállítására szolgáló kar görbített kengyelen, a csőcsapok tengelye fölött függélyesen van tartva. Az ellenség haladásának beállítására szolgáló kar tartója a sarkcsappal parallel vezeték segélyével, a csőcsap négyszögletes részével pedig oly kengyel segélyével van összekötve, mely két fölülről és alulról a csőbe hatoló csappal van ellátva. Ezen kar tehát részt vesz a eső összes mozgásaiban, emellett azonban nem forog függélyes tengelye körül. A karokon beállítható szánok a céltávcső tartóját hordják. A találmány szerint céltávcső gyanánt oly telemetert alkalmazunk, melynek beállító készüléke a távcső tartó hátsó végének emelésére és sülyesztésére szolgáló készülékkel van közvetlenül össze-