66962. lajstromszámú szabadalom • Eljárás, főként cellulózából álló anyagoknak rothadás elleni impregnálására

ía külső fölületén marad meg és a pórusokat elzárja. Az impregnáló folyadéknak emellett mindig savanyú, de legfeljebb neutrális reakciót kell adnia. Az utóbb említett három sónál azonkívül az alkálinak ugyanazon krómsavtartalom mellett való kétszer akkora mennyisége az elérni kívánt céllal ellenkező értelemben hat. A kísérletekből továbbá kitűnt, hogy a vörös kettedkrómsavas só (még pedig kálium-, nátrium-, ammóniumsó, továbbá mészsó stb.) a réznek, • cerumnak, cinknek, timföldnek, vas(oxid)nak, króm(oxid)-nak és mangánnak itt tekintetbe jövő sóival nem ad csapadékot, tebát ezen sókkal az impregnálás céljaira alkalmas kevert oldatokat nyerhetünk. Végül a kísérletekből az 4s kiadódott, hogy a bikromát mennyiségének növelésénél a vasnak még nagyobb réztartalmú oldatok alkalmazásánál való megtámadtatása is csökken és végül teljesen megszűnik, úgy hogy az impregnálás nyomás alatt vaskazánban is keresztülvihető, anélkül, hogy a költséges ammoniákot fölöslegben kellene alkalmazni. A kísérleti eredmények még azt is megmutatták, hogy az impregnálás hatása rendszerint akkor a legkedvezőbb, ha egy equivalens fémbázisra kb. két equivalens krómot -veszünk. Az eljárásnak legegyszerűbb és legolcsóbb, -amellett azonban viszonylagosan legjobb foganatosítási módja abban áll, hogy az impregnálandó anyagot rézszulfát és káliumbikromát oly hideg vagy forró vizes oldatában kezeljük, amely 100 súlyrész vízben, kb. Vs súlyrészt tartalmaz mind a két sóból. A kémiai tömeghatás folytán a fának kezelésénél a benne tartalmazott gyenge savaknak sói, továbbá fehérjeanyagok stb. folytán bázikus rézkromát csapódik le, amely igen nehezen oldható és ennek folytán kimosásnak jól ellentáll. Ez a só a szublimátboz hasonlóan, azonban annál nagyobb mérvben vízeltaszító tulajdonságot kölcsönöz az anyagnak, ami tudvalevőleg igen értékes tulajdonság. Rézoxidsó helyett más gyönge bázisok «óit is használhatjuk, mimellett az elért eredmények jósága szerint kb. a következő sorrend áll fenn: ceriumoxid, rézoxid, krómoxid, cinkoxid, vasoxid, timföld, mangánoxidul. Minden esetben bekövetkezik a bázikus kromátoknak eddig meg nem figyelt lecsapódása, amelyek a kimosással szemben igen nagy ellentállást tanúsítanak. A fönt említett hét bázis sói közül nem csupán egyet, hanem több bázis sójának keverékét is alkalmazhatjuk, azonban ekkor ugyanazon hatás elérése céljából rendszerint a százalékos összmennyiséget növelni kell, úgy hogy a kevert sókkal való impregnálás a nagyobb költségek folytán sok esetben kevésbbé előnyös. A legjobb eredményeket egyébként a réz- és ceriumbikromáttal való kevert impregnálás szolgáltatta. Minthogy a megadott bázisok legtöbb sója savanyúan reagál, a bázikus kromátok bőségesebb leválasztása céljából a pl. 0'5% rézvitriol és 0'5% káliumbikromátot tartalmazó oldathoz még kb. 0-l% káliumkromátot adagolhatunk, ami még nem idézi elő bázikus rézkromátnak lecsapódását, míg káliumkromátnak egyedül egy rézvitiiololdathoz való hozzáadagolása azonr.al előidézné sárga rézkromát lecsapódását. Ha 0 5% cinkklorid és 0 5% káliumbik'-omát oldatát használjuk, úgy ahhoz 0'3c

/o káliumkromátot és 0-l% szódát adagolunk. A folyadék ez esetben még tiszta marad, azonban a faanyagok behatása alatt bőségesebb mennyiségben választja ki a bázikus kromátokat. A bázikusan reagáló sóknak mennyisége a vízben már jelenlévő bázikusan reagáló sók és karbonátok mennyiségétől függ. A cerium-, réz- és krómoxidnak, valamint mangánoxidulnak krómsavas oldatai a vasból készült impregnáló kazánok falait nem támadják meg, míg a falakat a cinkoxid és timföld sói kevéssé, a vasoxid említett sói pedig igen erősen megtámadják. Az a körülmény, hogy mily savak vannak a bázikus kromátok képzésére szánt bázisokkal összekötve és hogy mely bázisokhoz volt a krómsav eredetileg kötve, csak csekély befolyással bír, úgy hogy az olcsó sókat, még pedig a rézszulfátot, cinkkloridot, vaskloridot, mangánklorürt, timföld-