66559. lajstromszámú szabadalom • Eljárás sokszorosító képszövéshez és festményeknek szövetekben bársonyhatással való visszaadására

által (1. és 2. ábra) szorosan egymásra szorított (1) kartonlapok éleiből van képezve ; ezen fölületet leghelyesebben egy vastag könyv metszésfölületéhez hasonlíthatjuk. Azáltal, hogy a mintát könyvhöz hasonló szorosan egymás mellett lévő kartonlapok (37) metszésfölületére (1. ábra) visszük föl, a minta keresztirányban már meg van osztva vagy föl van bontva. Ha tehát a kartonlapokat a sajtolókeretből kivesszük és szétválasztjuk, a festmény mindenegyes kartonélen természetesen nem mutat már körvonalakat, hanem hosszabb vagy rövidebb, teljes vagy elhalványuló színfoltokat. A minta ezáltal gépi visszaadásra és sokszorosításra kész. Az elsó műveletet a bontógépen visszük körösztöl. A gépkezelőnek a színek összes árnyalatait és fokozatait jól meg kell különböztetnie. A metszőélen a mintát hordozó (1) kartonlapok közül az elsőt (2. ábra) kivesszük és megfelelő vízfürdőben úgy duzzaszljuk, hogy a (37) metszőélen a színfoltok és azok fokozatai könnyebben fölismerhetőkké váljanak és a szóban forgó karionlapot azután a {22) tartókészülék hornyába helyezzük (5. ábra). Az (1) kartonlap pereme anynyira kiáll, hogy a (9) szinfokozatszalagra és a fokbeosztással ellátott kis (50) vonalzóra támaszkodik. Ezen vonalzó minden egyes foka az előállítandó szövet egy-egy pontja vagy vonala mértékének pontosan megfelel és a minta minden egyes megfelelő szinszakaszának nagyobb vagy kisebb hosszát adja meg. Most a kartonlapot tartó (22) készüléket elejével a szerkezet (51) középrészére fektetjük (4. ábra), mire az az (50) vonalzó fokszámában vagy más fokszámban megadott szín első kijelölésére készen áll. A jobbra és balra mozgatható (9) szinfokozatszalagot (4. ábra) a (12) kézikerék segélyével (3. ábra) szorosan a festett élű kartonlap mentén vezetjük, míg a színfokozatszalagnak pontosan a szinrészecsltének megfelelő színéhez és árnyalatához nem jutottunk és azután megállítjuk. Az (52) fogantyú (4. és 6. ábra) mutatójával a szinrészecskék hosszának megfelelő számra állítjuk be; ezáltal a (36) tengelyt (lásd az 5. ábrát is) mozgásba helyezzük, melynek fölső végére a (60) emelő van erősítve (4. és 6. ábra); a (60) emelő a (36) tengellyel forogva a (61) kiugrásba ütközik, miáltal a (35) számkerék a mutató által jelzett számnak megfelelő számmal az (58) horog alá kerül. Az (58) horog a számkerék szóban forgó számának megfelelő (59) fogába hatol be és abban rögzítődik. Ezt követőleg az (52) fogantyút a (20) rugótokban ágyazott (4. és 5. ábra) megfeszített rugóval eredeti helyzetébe visszaforgatjuk. Ez a mozgás az (54) kapcsolókerékkel összekötött (19) foghajtást (5. ábra) az (56) tengelyre viszi át, következésképen a két (19, 26) fogaskerék, melyeknek egyenlő a fogszámuk, azonban az áttételi viszonyuk különböző, a mozgást a (27, 28) lánchajtásra viszik át, miáltal a (33) kerék (3. ábra) forgásba helyeztetik. A (33) kerék egy már nyomtatással ellátott szalagot fölcsévél és egyidejűleg a (25) fogasrudat (5. ábra) elmozdítja, mely a maga részéről az élen befestett (1) kartonlapot tartó (22) készüléket eltolja. Ha az (52) fogantyút a (62) pontig (5. ábra) mozgatjuk, az a központi szerkezettől függetlenné válik és ahhoz viszonyítva csuklószerűen elmozdítható és ha a (63) dugattyúra szorítjuk, mely a (42) emelőt és a (43) húzórudat működteti, a (32) kalapács lesűlyed és a (9) szinfokozatszalag (39) peremére üt, mely alatt a kiválasztott szín száma van elrendezve. Ezt a számot a (33) kerék szalagjára (3. és 7. ábra) nyomtatjuk, valamint a vízszintes (35) kerék (38) számát is, mely a szin pontszámát a kartonszegélyen megállapítja. Mindjárt a számok főbüntetése után a kalapács a visszamenetnél kiugrásával a (65) csapot érinti, mely emelőként működve az (58) horgot kiemeli és a vízszintes (35) kereket (6. ábra) oldja. A (35) kerék a (137) tok rugójának