62950. lajstromszámú szabadalom • Gép, répa és hasonló sorbaültetett növények kiemelésére

rok számát állapítja meg, tetszőleges lehet. A föltüntetett foganatositási alaknál nyolc rúd és ugyanennyi fogsor látható. A fogak ugyanis egyik végükön elrendezett sze­meikkel a (15) rudakra vannak ráhúzva, ahol is két-két szomszédos fogat egy-egy (16) hüvely tart egymástól megfelelő tá­volságban (2. ábra). A (16) hüvelyek hosz­sza úgy van megválasztva, hogy a (17) fogak távolsága a kiemelendő répa ülte­tési sorai távolságának feleljen meg. Az egyes rudakra fölhúzott fogakat, illetőleg' távolságtartókat a (14) véggyűrükre tá­maszkodó (18) csavarok tartják össze. A répakiemelő dob forgatását a (20) görgők könnyítik meg (1. ábra), melyek a dob két végén a (14) véggyürükre támaszkodna!^' (2. ábra) egyik homlokoldalukkal, a má­sikkal pedig a (19) gyűrűre, illetve a (13) lánckerékre, kerületükkel pedig egy a répakiemelő dob hosszában elrendezett (21) csövön gördülnek, mely cső tetszőle­ges módon, pl. csavarokkal van a gépke­rethez, illetve annak oldalt elrendezett (37) karjaihoz erősítve. A (21) cső (4. ábra) fölül majdnem a cső egész hosszára terjedő, széles (27) ki­vágással, alsó részén pedig keskenyebb (y) kivágással van ellátva (1. ábra). A (27) kivágás arra szolgál, hogy a (17) fo­gak által kiemelt répa ezen kivágásokon át (21) csőbe, illetve annak hosszában ve/.etiMí szállítószalagokra jusson. Az alsó (y) nyílás pedig a szállítószalagról lehulló tisztátlanságoknak, földnek stb. kibocsá­tására szolgál. Az ismertetett fogazot dobon kívül egy vele együtt működő, célszerűen csak két fogsorral ellátott dob van vele párhuza­mosan elrendezve, melynek hajtása a kö­vetkezőképen történik. A (2) hajtóten­gellye' párhuzamos és a gép keretében ágyazott (5) előtéttengelyen elcsúsztat­hatóan elrendezett (6) fogaskerék a (2) tengelyre ékelt (4) fogaskerékbe kapcso­lódik. Ez előbbi az ugyancsak a keretben ágyazott és (2, 5) tengellyel párhuzamos (7) tengelyt hajtja, a (8) fogaskerék köz­vetítésével. A (7) tengely mellső meghosszabbításá­ban ágyazott (10) lánckerék a (11) lánc segélyével a (23) tengelyre ékelt (22) lánc­kereket hajtja, mely (23) tengely a répa­kiemelő dob egész hosszában végigfut és éppen úgy mint ez, hajlított (25) fogakkal van ellátva. Ezen (25) fogak (24) távol­ságtartó hüvelyeknek a (23) tengelyen való elrendezése által tartatnak egymás­tól megfelelő, még pedig a (17) fogak tá­volságával egyező távolságban, ahol is a (25) fogak mindegyike két-két (17) fog között van elrendezve. Emellett a kiemelő dob tengelyének és a (23) tengelynek egy­mástól való távolságát, illetve a (17) és (25) fogak hosszát úgy választjuk meg, iiogy ezeknek pályái metszik egymást. Eddigelé a dobnak magánjáró jár ól fogas­kerék, lánc és lánckerék útján történő meghajtását irtuk le, valamint ezzel együtt a (25) fogsorok hajtó berendezését is. Már az eddigiekből is kitűnik, hogy a gép előre haladásánál a (17) fogazott dob az óramutató járásával ellenkező irány­ban fog forogni, míg ugyanakkor a (25) fogak ellenkező, azaz az óramutató járá­sával egyező irányban forognak és ezen forgás közben a (1) fogak közé hatolnak. Most a kiemelt répa továbbítását, illető­leg a szállítószerkezetet akarjuk leírni. A szerkezet lényegében egy a (17) dob, ille­tőleg az azon belül elrendezett (21) cső hosszában végigfutó szállítószalagból, vagy láncból áll, mely szalagok vagy lán­cok a (21) cáft széles (27) áttörésén le­hulló répát a gép egyik vagy másik oldala felé szállítja és ott lerakja. Az (5) tengely végére (26) kúpkerék van fölékelve, mely vízszintes (30) ten­gelyen elrendezett és ezen tengelyen hosszában elmozgatható (34) hüvelyre ékelt (32) kúpkerekek egyikével kapcso­lódik, a hüvely mindenkori állásának megfelelően, és ily módon a (28) trans­portszuíag vagy lánc az egyik vagy másik irányban halad (4. ábra). A (30) ten­gelyre (31) lánckerekek vagy tárcsák vannak fölékelve, mely tengely a (21) cső egyik végén van ágyazva. A cső másik vé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom