61558. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vasúti vonatoknak összeütközés ellenében való biztosítására
- u — hogy a (221, 222) kontaktusok között az áramkör megszakad. A biztonságnak további fokozása céljából a kalauzkocsik vagy más hazonló járművek is fölszerelhetek a berendezésnek a mozdonyon alkalmazott szerkezetével. A kalauzkocsinak (21. ábra) vagy más ily járműnek fölszerelése, a fölösleges részeknek elhagyása mellett, a mozdonynak fölszerelésével egyezik meg. Ha egy vonatot két vagy több mozdony vontat, ezen mozdonyok közül-természetesen csak az egyiknek szabad, a rajta alkalmazott szerkezeteknek segélyével, a pályán elrendezett szerkezeteket befolyásolnia. Hogy két vagy több, a találmány szerint fölszerelt mozdonyból vagy ily mozdonyokból és egyéb járművekből álló vonatoknak járatásánál a berendezés biztosan és megbízhatóan működjék, a (248, 249) átmenő vezetékek vannak alkalmazva (24. ábra), melyek a mozdonyokból, kalauzkocsiból, személy- és teherkocsikból álló vonatnak egész hosszán végignyúlnak és ezért egyes, a járművek között egymással összekapcsolt szakaszokból állanak, melyek az első vagy vezető mozdonytól az összes többi, a vonatba besorozott mozdonyokon és járműveken át a vonatnak hátsó végéig, folytonos vezetéket képeznek. A (248) vezetéknek minden egyes, a mózdonyokon fölszerelt szakaszától egy-egy (252) vezeték ágazik el, mely egy áramzárónak (206) mozgó karjával van összekötve, míg a (249) vezeték csakis akkor van a (201, 202) kontaktusoknál zárva, amikor az egyes mozdonyoknak (180) elektromágnesei (192) fegyverzeteiket meghúzzák. A (253) elágazó vezetékek a (249) átmenő vezetéket a (182) elektromágnesekkel kötik össze, melyek a (254) vezetékek útján a (207) kontaktusokkal vannak összekötve. A (249) átmenővezeték a (250) vezeték, a (177) áramforrás és a (241) vezeték útján a (208) kontaktussal is össze van kötve. Ha két vagy több mozdony és a többi, a vonatot képező jármű, a leirt módon össze van egymással kötve, az (I) vezetőmozdonyok vezetője a (206) áramzáró kart [ normális állásából, a (207) kontaktusról, a j (208) kontaktusra állítja át és így a (177) áramforrást, a (250) vezeték útján, a (249) átmenővezetékkel, a (251) vezeték, a (208) kontakus, a (206) áramzáró kar és a (252) vezeték útján a (248) átmenővezetékkel köti össze. Ekkor a (177) áramforrásból, a (248, 249) átmenővezetékeken át, áram jut a (II, III) mozdonyoknak és a (IV) kalauzkocsinak (182) elektromágneseibe, minthogy a (II, III) mozdonyoknak (182) elektromágnesei párhuzamos kapcsolásban vannak a (248, 249) átmenővezetékek között a (249) ámenővezetéktől elágazó (253) vezeték, a (148) elektromágnes, a (254) vezeték, a (207) kontaktus, a (206) áramzáró kar és a (248) vezetékkel összekötött (252) vezeték által képezett áramutakba kapcsolva. A vezetőmozdonynak (182) elektromágnesén kívül a vonatnak összes (182) elektromágnesei gerjesztve vannak úgy, hogy (209) fegyverzeteiket meghúzzák és a (210, 211) kontaktusoknál a (175) áramforrástól a (173) kontaktusgörgőhöz vezető vezetékeket megszakítják. Ez a 173) kontaktusgörgő (20. ábra) a (160) áramvezető rúdnak (163) tokján szigetelve ágyazott és a (172) rúgónak hatása alatt álló (171) áramvezető rúdra van szerelve. Ily módon az összes, a vonátba besorozott mozdonyokon és kalauzkocsin elrendezett (175) áramforrásoknak áramkörei megszakadnak (24. ábra), mihelyt a vezető mozdonynak vezetője a (177) áramforrást a (248, 249) átmenővezetékekre rákapcsolja, minek következtében a vonatba besorozott mozdonyokon és a kalauzkocsin a (183) elektromágnesek sem a «szabad» pályát jelző sípnak, sem a vészsípnak megszólalását, sem az indító tolattyúnak elzárását, sem a fékeknek meghúzását elő nem idézhetik, amikor a besorozott mozdonyokon és a kalauzkocsin alkalmazott (160) áramvezető rudak megemelkednek és a (167, 168) kontaktusoknak érintkezését megszakítják. A (182) elektromágnes, (209) fegyverzetének meghúzásánál, a besorozott mozdonyokon illetve kalauzkocsin a (177) áramforrásnak áramkörét megszakítja és ugyan-