61414. lajstromszámú szabadalom • Siklórepülőgép
létesítse, de ez a fölület a röpülőgépnek függélyes tengely körül való forgását és amaz oldal fölé való kanyarodását is előidézheti, mely felé a gép hajlik, Ha a gép amaz oldal felé kanyarodik, mely felé fölbillent, úgy a centrifugálerő, mint az a körülmény, hogy a külső, vagyis fölfelé álló szárnya nagyobb ellennyomást talál, mint a belső, vagyis lefelé álló szárny, á gép fölállítása ellen hat. Ezért a függélyes fölületre ható szélnyomás fölállító ereje kedvezőbben érvényesül, ha a gép lényegében egyenes vonalban halad tovább, mintha az kanyarodik. Minthogy azonban az oldalirányú csúszó mozgás akkor, mikor a gép egyenes haladó mozgását megtartja, eredő gyanánt oly görbe pályát létesít, mely a hajlás oldala felé görbül, a fölállító erő ily viszonyok között kevésbbé üatásos fog lenni. Érvényre juttathatjuk izonban a függélyes fölületnek teljes fölillító hatását, ha oly segédeszközökről gondoskodunk, melyek a függélyes fölületet akként forgatják vagy torzítják el, hogy a szél oldalnyomása lehetőleg fokozódjék. Ezt akként érhetjük el, hogy a röpülőgép szélei közelében egy pár szélkereket alkalmazunk, mely forgató nyomatékának a röpülőgép kanyarodása által előidézett növekedését vagy csökkenését arra hasznosítjuk, hogy a függélyes fölületet elforgassák vagy eltorzítsák. A két szélkereket pl. zsinór dobokkal kapcsoljuk, melyekből a zsinórok a függélyes tengely körül forgatható függélyes fölület mellső éléhez mennek. Lehet a két szélkerék által egy differenciáláttevést is hajtani, mely annak megfelelően, hogy az egyik vagy másik szélkerék forog-e gyorsabban, az egyik vagy másik irányban forog. Lehet továbbá a szélkerék által hajtott dobtól a függélyes fölülethez zsinórokat vezetni, hogy azt az áttevés forgásirányának megfelelően eltorzítsuk vagy elforgassuk. A két szélkerék forgássebességének különbségét nem csak a függélyes fölület eltorzítása vagy elforgatása, vagy eltorzítá-Sának vagy elforgatásának nagyobbítása által, hanem pl. akként is fölhasználhatjuk a röpülőgép fölállítására, hogy a kormányrudat egy pár hasonló módon mozgatott zsinórral kapcsoljuk, miáltal a gépet ellenkező irányban kormányozzuk, mint amelyben az kanyarodni törekszik. Lehet a zsinórok segélyével a főtartófölületet is eltorzítani, melyek a tartófölületek hátsó éléh alkalmazott csigák fölött vannak vezetve, még pedig akként, hogy az egyik vég megemelésénél a másik lesűlyedjen. Lehetne továbbá a segédmagasságkormányokat akként is befolyásolni, hogy oldala a másikhoz viszonyítva megemelkedjék, illetve lesűlyedjen. Ezek közül az egyenlő értékű berendezések közül egyet vagy többet is lehet alkalmazni az oldalstabilitás föntartására oly szélkerekek használata mellett, melyek különböző sebességekkel forognak annak a keringő mozgásnak hatása alatt, melyet a föntebb jelzett szerkezet által megengedett vagy elősegített oldalirányú elcsúszás idéz elő. Az 1. ábrán a (g) szélkerekek, melyek a röpülőgép oldalstabilitásának föntartására szolgálnak, az (a) fősík hajlékony (h, h) toldataira vagy segéd fölületekre hatnak. Ezeknek a szárnyalakú (h) toldatoknak az a föladatuk, hogy a röpülőgép kanyarodása ellen hassanak és így a függélyes (b) fölület fölállító hatását elősegítsék. Ha a berendezésnek mozgatható magasságkormánya van, a szélkereket akként is elrendezhetjük, hogy az ne az egész járműre, hanem csakis ennek magasságkormányára hasson, oly módon, hogy ezt a sebesség növekedésénél és csökkenésénél föl- vagy lefelé állítsa. így pl. lehet a szélkereket oly állványba is szerelni, mely a magasságkormány fölé, vagy hátul alkalmazott magasságkormánynál az alá nyúlik. Hogy a tartófölületet ós a szélkereket a tartófölület tengelye körül egyensúlyban tarthassuk ellensúlyt is alkalmazhatunk^ mely a szélkerékről hajtott külön lendítőkerék gyanánt képezhető ki. A 2. ábrán látható foganatosítási alaknál az (f) szélkerék egy (c) állványra van ágyazva, mely a mellső hajlékony (a2) fölületen van elrendezve és az (f2) lendítő-