61031. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és gép cellák előállítására
- 4 -az egyes náciszárak még erősebben odaszoríttatnak a falécekhez. Ennek következtében az üreges test hosszirányában is sokkal merevebb lesz, úgy, hogy ezen megfeszítés által az egész üreges test minden irányban ellentállóbbá válik. Az összerakott lécekből képezett keret sarkaiban az említett feszültségek által bizonyos feszültségi nyomaték áll elő. Ennek következtében a fakeretek vastagsága a feszültségek nagyságához képest csökkenthető. Azonkívül ezen feszültségek által a keretrészek a sarkokon egymáshoz képest el nem csúszhatnak. A 14. ábra a nádlemezeknek födémvakolatnál való alkalmazását tünteti föl. Az (1) lécek segélyével, melyeken az (5) nádbevonat úgy van megerősítve, hogy a nádszárak a léceket keresztezik, a nádlemezek a födémgerendákra erősíttetnek, mire a vakolatot a szokásos módon fölvisszük. Teljesen egyenletes és hézagmentes vakolat elérésére ajánlatos a nádlemezekre még közönséges nádfonatot erősíteni, melynek szárai az (o) nádréteget kereszteaik. A cellák összeállítására való gépnek (15— 21. ábra) egy asztala van, mely annyi egy-, mással forgathatóan összekötött lapból, illetőleg táblából áll, mint a hány oldalfala van az előállítandó cellának. Minthogy a kiviteli példánál föltételeztük, hogy négyoldalas cellák állítandók elő, az asztal a cella fenéklapjának megfelelő középső (20) táblából, a cella oldallapjainak megfelelő két (21) táblából és a cella födőlapjának megfelelő (22) táblából áll. A táblák (23) csuklók segélyével vannak egymással összekötve. A középső (20) táblán a (24) mag van forgathatóan megerősítve, mimellett a kapcsolat olyan, hogy a mag fölállított helyzetében (18. ábra) megáll. Egy cella előállítására a 15. ábrán pontvonalkázottan föltüntetett (25) nádlemezt az asztalra fektetjük úgy, hogy az (1) léc hajtogatási helyei a (23) csuklókhoz képest a kellő helyzetbe kerülnek. Ezután a magot az asztallap felé lenyomjuk és az asztal (20) lapján forgathatóan megerősített (26} sinnel elreteszeljük. Ily módon tehát a mag a nádlemezt az asztalon rögzíti. A cellát úgy állítjuk elő, hogy az asztal középső (20) tábláját a maggal együtt alkalmas hajtószerv segélyével a gépállványban lefelé húzzuk, miáltal az asztal (21) oldallapjai a mag felé fölcsappantatnak. Hajtó szerv gyanánt az ábrázolt kivitelnél a (27) tengelyre ékelt (28) kézi emelő szolgál. Az emelő helyett pl. forgattyúkerék is alkalmazható, mellyel a (27) tengelyt forgatjuk. Mindegyik oldalon a (27) tengelyen egy-egy (29) vonóemelő van megerősítve, mely a (30) rúddal kapcsolódik. A (30) rúd a (29) emelő hosszúkás (31) lyukain és a (33) vezető tömbök hosszúkás (32) lyukain van keresztülvezetve. A (33) tömbök a középső asztaltábla két oldalán vannak megerősítve és a gépállvány függőleges (34) vezetékeiben .föl és alá mozoghatnak. Ha a (28) kézi emelőt a nyíl irányában fölfelé forgatjuk, a (20) középső lap a (24) maggal együtt a (29) vonóemelők és a (30) rúd segélyével a gépállványban lefelé húzatik. Ez a mozgás azáltal könnyíttetik meg, hogy a (30) rúd végei (35) görbevezetékekben szaladnak. A középső (20) lap lefelé mozgásánál az asztal (21) oldaltáblái az állványban ezenközben helytálló (36) tengelyek által csuklóik körül fölfelé forgattatnak és a mag felé mozgattatnak, mimellett a (21) táblák alsó oldalár, lévő (37) ékdarabok a (36) tengelyek fölött mozognak el. Az állvány mindegyik oldalán elrendezett két (36) tengely két, nyugalmi helyzetében kinyújtva fekvő (38) kar által a (39) vonóemelőhöz van kötve, mely emelő a (40) üreges tengelyen megerősített (41) emelővel van csuklósan összekötve. A (40) üreges emelő (27) tengelyre van föltolva és minthogy a (27) tengelyen lévő (42) csapok (43) hasítékokon mennek keresztül, a (40) üreges emelő a (27) tengely forgásában résztvesz, mihelyt a (42) csapok a (43) hasítékok falazatához támaszkodnak. Ez akkor áll be, ha a (24) mag a gépállványban majdnem teljesen lehúzatott, úgy, hogy az oldalfölületek meglehetősen közel vannak a mag felé fölcsappantva. Mihelyt a (40) üreges emelő forogni kezd, a (39, 41) emelőáttétel következtében az előzőleg kinyújtott (38) karok lefelé behaj-