60501. lajstromszámú szabadalom • Önműködően a járművek terhelésével arányosan ható fék

Megjelent 1913. évi július l»ó 31-én. MAGY. séfo KIR. MiSsu SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS / 60501. v/b. OSZTÁLY, /c Önműködően a járművek terhelésével arányosan ható fék. BRASCUD LAJOS ANTAL MARIA MÉRNÖK PÁRISBAN. A bejelentés napja 1912 november hó 29-ike. Elsőbbsége 1911 november hó 30-ika. Találmányom főleg vasúti kocsik és ha­sonló járművek fékeinél alkalmazható újí­tásokra vonatkozik és ezen fékek erőhatását a járművek terheléséhez önműködőlég ará­nyítani van hívatva, olymódon, hogy ezen erőhatást ahelyett, hogy, mint a használat­ban lévő fékeknél, állandó volna, ugyan­akkor és ugyanúgy nő, mint a terhek súlya, miáltal a fékek hasznos munkakifejtése nö­nekedik. Meg kell jegyeznünk, hogy a most alkal­mazásban lévő fékek kedvezőtlen föltételek mellett dolgoznak; szükséges ugyanis, hogy a saruknak a kerekekre szorítása mindig gyengébb legyen azon fékezésnél, mely a kerekek megállását és a jármű csúszását idézné elő ; e szükség a most alkalmazás­ban lévő fékek állandó erőhatását azon ha­tásra korlátozni kényszerít, mely az üres járművek súlyának fele] meg. Ebből követ­kezik, hogy akkor, ha ezen járművek meg vannak terhelve, vagyis midőn a leghatáso­sabban működhetnének a vonat megállításá­ban közre, fékük rosszul van kihasználva. Egészen mások a viszonyok oly fékek eseté­ben, melyek a fékezéseket a járrnűrek hatásos súlyával és ennek következtében a kerekek­nek a síneken való adhéziójával önműködő­lég arányba hozó berendezéssel vannak föl­szerelve, mert, minthogy nem kell többé a csúszástól félnünk, a fékeket úgy lehet el­rendezni, hogy nemcsak az üres, hanem a terhelt kocsi súlyát is fékezni tudjuk, ami lehetővé teszi, hogy a hasznos munkatelje­sítmény maximumát nyerjük. Ezen elrendezés a fölfüggesztőrúgók reak­ciójának kihasználására van alapítva, mely a saruk nyomásának önműködő szabályozá­sára és korlátozására közreműködik attól kezdve, hogy ezen nyomás a jármű és ter­hének súlyához hozzáadódik. A rendszer gyakorlatilag igen különböző alakokban foganatosítható azon féktypusok szerint, amelyekre alkalmaztatik és a jármű helyi viszonyai szerint. Általában ezen új berendezés előszőr egy hajtórúd- és emelőrendszerből áll, mely a közönséges fékrúdazatot a jármű fölfüg­gesztőrugóinak egyikéhez, vagy többjéhez köti, oly módon, hogy az ezen rudazatban a fék vezérműje által előidézett erőhatás egy részét ezen rúgora, vagy rugókra átviszi. A fékrúdazat és az ezt a fölfüggesztőrugók­kal összekötő rendszer között az összeköt­tetés olyan, hogy amint a rugókra átvitt erőhatást eléri azon erőhatást, melyet ezen rugók reakciója ellenkező értelemben kifejt ezen reakció a fék vezérműjének hatása

Next

/
Oldalképek
Tartalom