60087. lajstromszámú szabadalom • Mentőkészülék villamos és más közúti kocsikhoz

Megjelent 1913. évi julius lió 5-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 60087. szám. XVIII/b. OSZTÁLY. Mentőkészülék villamos és más közúti kocsikhoz. BORONKAY B. BÉLA CS. ÉS KIR. UDVARI FÉNYKÉPÉSZ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1912 junius hó 13-ika. Jelen találmány tárgya mentőkészülék villamos vagy más közúti kocsik részére, célja pedig az, hogy a kocsi kerekei senkit el ne gázolhassanak. Ezt a célt jelen mentő­készülék tökéletesen meg is oldja, mert le­hetetlenné teszi, hogy valaki a kerekek alá kerüljön úgy, hogy tehát elgázolás által okozott haláleseteket, sőt komolyabb sérü­léseket is lehetetlenné tesz. A találmány lényege abban áll, hogy a kocsi alváza alatt, a kerekek előtt, egy a földig érő hengeres kefe van harántirány­ban a kocsihoz forgathatóan ágyazva, mely kefe hosszabb mint a kerekek nyomtávola és megfelelő áttételelemek segélyével a ko­csi kerekeinek tengelyével úgy van kap­csolva, hogy utóbbi a kefét a kocsi kere­keinek forgásirányával ellenkező értelem­ben forgatja. A kefe bármely eléje kerülő tárgyat előre seper úgy, hogy az nem jut­hat a kerekek alá. A hengeres kefe a kocsi hossztengelyére merőlegesen, vagy szög alatt állhat. Előbbi esetben a forgó kefe az előtte lévő tárgyakat előre gurítja, utóbbi esetben pedig nemcsak előre gurítja ha­nem oldalt a kocsi pályájából el is távo­lítja. A csatolt rajz a találmány tárgyának há­rom példakénti kiviteli alakát vázolja, Az 1. ábra az egyik kiviteli alak oldalné­zete, a 2. ábra pedig fölülnézete. A 3. ábra egy másik kiviteli alaknak fölül­nézete, a 4. ábra pedig oldalnézete vonalasan föl­tüntetve. Végül az 5. ábra a harmadik kiviteli alaknak fölül­nézete vonalasan fóltüntetve. Az (1) alvázra a kocsinak mindkét végén (2) csapágyszékek vannak megerősítve, me­lyek a hengeres (3) keféknek ágyazására szolgálnak úgy, hogy a kefék csapágyaik­ban forgathatók. A keféknek (4) tengelyére az (5) kerék van erősítve, mely a (6) lánc, kötél, vagy szíj segélyével a kocsi (7) kere­keinek (8) tengelyére ékelt (9) kerékkel kapcsolódik és pedig olyképen, hogy a (8) tengely a (3) kefét a (7) kerekeknek for­gásirányával ellenkező értelemben for­gatja. Az 1. ábrán föltüntetett kiviteli alaknál az (5) és (9) Kerekeket összekötő hajtókötél, szíj, vagy lánc kereszteződően van vezetve

Next

/
Oldalképek
Tartalom