59698. lajstromszámú szabadalom • Kenőkészülék kerekek karimái számára

csavaranyával van ellátva és tokjának egy födőnyílásán áthalad úgy, hogy a (6) tol­dat, mely mindig a (7) peckeknek két egy­mással szemközt lévő vége között foglal helyet, tetszésszerint beállítható. Lehet mindkét pecket csavarmenettel ellátni és beállíthatóvá tenni; ha azonban ezeknek egyike beállíttatik és a másiknak lehetővé tesszük, hogy rugójának hatása alatt sza­badon mozoghasson, a készülék szintén be­állítható és egyidejűleg utánaengedően van ágyazva, azaz csapágyában lévő csap körül a (9) rugók nyomásával szemben* kevéssé elmozoghat. A készülék szabad vége két {10, 11) karral van ellátva, melyek mind­egyike a (12) kenőgörgővel bír. Ezen (12) görgők rendesen a kerékkarimákkal nincse­nek érintkezésben. Ha a készülék műkö­désbe lép, a görgők a kerék karimáján végiggördülnek, mimellett az egész készü­léknek csapja körüli kilengése által a (12) görgők és a kerékkarimák között minden káros súrlódás elkerültetik. A (13,. 14) to­kok, melyekben a (12) kenőgörgők vannak ágyazva, a (15, 16) olajvezetékek által a közös (17) vezetékkel vannak összekötve, mely vezeték az olajkamrába vezet, ez pedig egy tetszőlegesen elhelyezett kész­letből a.(19) csövön át tápláltatik. A (12) görgőkhöz való áramlás a (24) tűszelep se­gélyével vezérelt (23) átfolyatónyílásokon keresztül történik. A (17) vezeték a (20) szelepülőkével bír, melyre rendesen a (21) szelep fekszik föl úgy, hogy az olajnak a (12) görgőkhöz való esetleges keresztülhato­lása megakadályoztatik. A (21) szelep kerü­letén (22) hornyokkal van ellátva, melye­ken át a kenőanyag hátulról a szelep előtti térbe mehet keresztül, ha a szelep ülőkéjé­ről fölemeltetett. Külső végén a (25) szelep­rúddal áll összeköttetésben. A (27) vastagí­tás és a (28) tömítés között a (29) nomó­rúgó van elhelyezve. A (18) olajtér mint üreges, dugattyúszerű (30) rész van kiké­pezve, mely a (31, 32) vezetékkel a készü­lék főtokjában csúszik és a (33) peremmel és a (34) rugóval bír, mely ezen perem és a (31) vezeték között működik. A (30) dugattyú a (17) vezeték hengeres (36) falán át csúszik és mozgása a (36) hengerrel szemben a (37) pecek által hatá­roltatik, mely a (38) hasítékban csúszik. A (39) nyomórúgó a (36) henger vége és (30) dugattyú (40) fala között működik. A (30) dugattyúnak pereme felé eső része a (41) tömítőgyűrűvel van ellátva, mely a fő­tokban csúszik. Ezenkívül a (35) szeleprúd számára a (42) tömítőszelence van alkal­mazva. (43)-al a kenőanyagtartály van je­lölve, mely a (44) csap és a (45) ütköző­szelep által vezéreltetik. Ez utóbbi kerüle­tén (46) hornyokkal van ellátva, melyeken át az olaj rendesen a (19) csőbe és innen a (47, 48) nyílásokon át a (30) dugattyú belsejében lévő (18) olajtérbe jut. (49) egy nyomólégszelep tokját jelenti, mely egy nyomólégforrással áll összeköttetésben, a készüléknek a vasutaknál való alkalmazá­sánál pl. a légfékkel. Ezen szelep az (50) dugattyúval bír, mely a (49) tokban csú­szik és az (51) tömítőgyűrűt tartja. Az (52) szelep, mely az (53) rúgó által működtetik, az (54) szelepülőkével együttműködik. A szelep rendesen zárt helyzetben van és a nyomás alatt álló levegő ezalatt a szelep által fogva tartatik. Az (55) pont körül a (49) tokon kiképezett (56) kereten az (57) emelő vagy vezérlőkar van elhelyezve, melynek egyik vége az (50) légszelep­dugattyú külső végével van csuklósan össze­kötve és mely emelő másik vége az (58) görgőt tartja. Ez a görgő, melyet célsze­rűen valamilyen önműködő kenőkészülékkel amilyen pl. a 6. ábrában van föltüntetve, lehet ellátni, általában a (2) keréktől az 1. ábrában láthatóan bizonyos távolságra van. Ha a kerék a sin görbe részéhez jut, a ke­réknek oldalt való. elmozgása az (59) közt csökkenti, a kerék az (58) görgővel moz­gásba jön, az (57) vezérlőemelőt (55) csapja körül mozgatja és ezen a módon az (50) dugattyút az (52) szeleppel együtt műkö­désbe hozza. Először is a kipuffogó nyílás az (51) gyűrű által elzáratik. Az (52) szelep ezután szelepülőkéjét elhagyja ós a nyomó­levegő a (61) térből a (62, 63) nyílásokon át a készülék főtokjában lévő (64) kamrába juthat. A (30) dugattyú (44) rugójának nyo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom