59175. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés váltakozó áramnak egyenárammá való transzformálására
Ha a kefevezető (cl) és (c2) pontok a bevezetett váltakozóáram vektorával synchron forognak, azaz «= és ha emellett föltételezzük, hogy a bevezetett VáltakÓ7Óáram okozta e feszültség maximumát azon pillanatban éri el, midőn (kl) és (k2) kefék A, ill. B. pontban vannak, tehát <p = 0, akkor s' = Ecos2 wt lesz. Vegyünk föl egy, az eddigiekben ismertetett homogén vezetőn mozgó kefékkel teljesen azonos berendezést de úgy, hogy az ebbe vezetett váltakozóáram az első esetben fölvett váltakozóáramhoz viszonyítva, fázisban ic/g -vel különbözzék, de azonos maximális értékkel birjon. Ha emellett gondoskodás történik arról, hogy a kefék a szélső állásban akkor legyenek, amikor ezen váltakozó áram maximális értékét éri el, az előző megfontolás végeredményével teljesen analóg a kefék között föllépő feszültség s" = E sin2 w t lesz. Látjuk tehát, hogy kétfázisú váltakozó áramból lehetséges az egyenáram két komponensét előállítani, mert a fönti módon nyert e' + s" = E cos2 wt + E sin2 cd t = E konstans feszültséget, zárókörükben tehát egyenáramot létesítsenek. Az 1. ábrán föltüntetett berendezés a vezetett kefékkel gyakorlatilag igen egyszerű módon oldható meg. Tekintettel arra, hogy a komponens áramok létesítésére a fölvett homogén vezetőn át váltakozó áramot kell vezetnünk, e tény mintegy megkívánja, hogy ne ohmikus, hanem induktív ellenállást alkalmazzunk. A fönti fejtegetésben kikötött homogénitás ezesetben'azt jelenti, hogy az induktív ellenállált képviselő tekercs egyenletesen elosztott menetekkel bír. A mellékelt rajz 2. ábráján egy ily AB tekercs van föltüntetve, melynek végpontjain egy e = Ecoswt törvény szerinti feszültség uralkodik. Hogy eleget tegyünk ama föltételnek, hogy a (Kl, K2) kefék egy körpályán egyenletesen mozgó pont vetületében érintsék az AB ellenállás pontjait, evégből a tekercs egyes (p) pontjait előre kivezetjük a körpályán elrendezett (s) szegmensekhez, mikor is a (Kl, K2) kefék körpályán mozogva, ezen egymástól elszigetelt szegmensekkel érintkezhetnek úgy, hogy ezen szerkezeti megoldás az általánosán is, mert kommutátorral azonos. Mint minden fizikai jelenségnél, úgy itt "is a mozgás relatív fogalmából kifolyólag maga a jelenség nem változik, ha a rendszer álló és mozgó részeit fölcseréljük, vagyis a (Kl, K2) keféket állóknak képzeljük, míg az AB tekercset kommutátorával együtt forgatjuk. A mozgó és álló részeknek ezen fölcserélése egyszersmind azt az előnyt is nyújtja, hogy a forgó AB tekercsben az eddig végpontjaihoz hozzávezetve képzelt váltakozó feszültséget ép a tekercs forgása folytán hozzuk létre. Ehez teljesen elegendő, ha a tekercs mozgása egy homogén (N) mágneses térben történik, de minthogy az ily módon indukált váltakozó áramnak ki kell elégítenie a föntiekben előadott azon föltételt is, hogy maximuma akkor következzék be, mikor a (Kl, K2) kefék az (AB) tekercs végpontjainál lévő szegmenseket érintik, világos, hogy ezen mágneses tér erővonalainak iránya kell, hogy merőleges legyen a (Kl) és (K2) keféket összekötő egyenesre (2. ábra). A mellékelt rajz 3. ábrája oly berendezést tüntet föl szkématikus ábrázolás mellett, melynek (o) tekercse a mondott föltételek mellett E sin2 w t, (r) tekercse pedig E cos2 w t lefolyású áramot létesít és minthogy ezen két áram a létesített szerieskapcsolás folytán összegeződik, ennélfogva (Kl) és (K4) kapcsok között egy konstans egyenáramot kapunk. A 3. ábrán föltüntetett (o) és (r) tekercseléseket egy eredő tekercseléssé képezhetjük ki, azaz egyesíthetjük, mikor is azt az előnyt biztosítjuk, hogy két kommutátor helyett csak egyet kell alkalmaznunk. Ezt az egyesítést azon megfontolás alapján végezhetjük, hogy az egyenáramot a két komponens áramnak szerisbe való kapcsolásával hoztuk létre és minthogy a keféken
