58940. lajstromszámú szabadalom • Formatöltőgép
Mellékelt rajz 1—4. ábráiu látható jelen töltőforma egyik példaképeni kiviteli alakjának elölnézete, 1. ábra A—A vonala szerinti metszete, valamint 2. ábra B—B, C—C vonala szerinti metszete. Ezen kiviteli alaknál a formáknak mindkét hosszfala és oldalfalai a formafenékkel mereven vannak összekötve, a töltőnyílásokat és a tölcséreket illetve vezetőfölületeket tartalmazó födőfölület pedig, a merev hosszfalak egyikéhez van csuklósan megerősítve. Az 5—10. ábrákon föltüntetett kiviteli alaknál, a megtöltött zacskók azáltal szabadíthatók fel, hogy a födőfölülettel merevén összekötött és formatáskákat alkotó hosszoldal a másik hosszoldallal mereven összekötött fenékfölülethez van kilenghetően megerősítve és függélyes munkahelyzetéből, vízszintes kirakodó helyzetbe billentheta át. Ezen kiviteli alaknak 5. ábra előnézetét, 6, ábra pedig felülnézetét, részbeni metszetét 5. ábra H—H venala szerint mutatja. 7. és 8. ábrák 6. ábrának D—D illetve F—F vonalai szerinti metszeteit, 9. ábra metszet, a 6. ábra G—G vonala szerint, • 10. ábra 7. ábrának egy részletét mutatja, a kész zacskók kivitelére alkalmas helyzetben. A rajzon föltüntetett mindkét kiviteli alaknál nagyobb állékonyság elérése céljából, valamint a töltés meggyorsítására két sor I., II. forma van valamely U-alakú (v) kengyel segélyével egymással összekötve olykép, hogy a két formasornak kilenghető részéi egymással ellentétes irányban lenghetnek kifelé. Az 1—4. ábrákon föltüntetett kiviteli alaknál a formatáskasorok mindegyike áll egy-egy sík és a (w) alapfölülethez szilárdan megerősített (n) függélyes fal és egy második ugyancsak mereven megerősített (mj függélyes lemezből, mely a formatáskákat alkotó bemélyedésékkel van ellátva. Az I., II. formatáskasorok mindegyikét, a függélyes fal külső oldalához csuklósan megerősített (a) födőfölület födi be, melyen minden egyes (x) formatáska számára (t) töltőnyílás van; mindegyik (t) töltőnyíláshoz csatlakozik egy-egy lefelé nyúló (h) tölcsér, melyet a födőlemezen egy darabból kisajtolt nyelvek is helyettesíthetnek. A formakészülék használatakor a megfelelően előkészített téglaalakú (o) papírzacskókat nyitott (a) födő mellett (3. és 4. ábrák), felülről az egyes (x) táskákba betoljuk, azután pedig az (a) födőfölületet lefordítjuk, mikor is az (o) zacskók fölső széle, a lefelé nyúló (h) tölcsérek és formatáskák falai közé jut. Ezáltal megakadályaztatik, hogy a betöltött zsiradék a formatáskák fala és a zacskó közé jutva, a zacskó külső oldalát beszennyezze. 5—10. ábrákon föltüntetett kiviteli alaknál két párhuzamosan, egymástól körülbelül 8—10 centiméternyire fekvő, (v, v) kengyelekkel összekapcsolt szögvasalakú lemezek vannak elrendezve, melyeknek függélyes fölületei egymással párhuzamosan futnak míg a (q) vízszintes részek ellenkező irányban néznek. Ezen szögvasalakú lemezek alkotják az I., II. formasornak egyik hosszfalát és fenékfölületeit; mindegyik formatáskasor mellső falát egy-egy bemélyedéssel ellátott (r) lemez alkotja, mely (z) csuklópántokkal van a (q) fenék mellső széléhez hozzáerősítve. Ezen (r) lemez alakja olyan, hogy az egyes bemélyedéseinek legmagasabb pontjai, az (r) lemeznek függélyes helyzetében, a (p) függélyes falat érintik. A bemélyedésnek szárai alkotják ekkor az egyes (x) formatáskák oldalfölületeit. A táskaszerű bemélyedésekkel ellátott (r) lemezt, végig futó (u) lemezszalag födi be, melyben mindegyik (x) formatáska számára aégyzetalakú (c) nyílás van. Ezen nyílást eredetileg kitöltő anyagok lefelé hajlítása által keletkeznek a (b) vezetőnyelvek. , Munkaközben az (r) részt (u) lemezekből álló lenghető' formarésszel, a szilárd formarészhez rugalmas (k) horgok rögzítik, melyek a lengő (r) részek felállításakor, a