58940. lajstromszámú szabadalom • Formatöltőgép

- 3 szilárd (p) fal oldalszélein túlhaladva, azokb'a bekapcsolódnak, amint az (r, u) lengő forma is függélyes helyzetét elérte. Az (r, u) részt a merev (q) fenékkel összekötő (z) csuklópántok tengelye nem esik a (x) fe­nék síkjába, hanem körülbelül 1—2 centi­méterrel magasabbra, miáltal az alább rész­letezendő okból, a kész zacskók könnyebben távolíthatók el. Ezen kiviteli alak használati módja a következő. A készüléket szintén előre megfelelően elkészített (o) papírzacskókkal kapcsolato­san használjuk, melyek alul zártak, felül pedig nyitottak. A kilenghető formarésznek 8. ábrán pon­tozottan föltüntetett leforgatott helyzetébe olykép hozunk egy-egy (o) zacskót, hogy annak zárt része a csuklók felé esik, a nyitott zacskóoldal pedig az illető (x) forma­táska töltőnyílásával kerül szembe, mikor is a (c) töltőnyílások (d) nyelvei az (o) zacskó belsejébe belenyúlnak. Az (o) zacskók behelyezése után az (r, u) formarészt függélyes helyzetébe vissza­forgatjuk, melyben a (k) horgok által ön­működően rögzíttetik, azután valamely al­kalmas töltőkészülékkel mindegyik (c) töltő­nyílásba megfelelő mennyiségű folyékony zsiradékot töltünk a zsiradékok a forma és zacskó közé nem jutnak, mivel a zacskó­szélek a födőfölület fölső széléhez hozzá­simulva, a vezetőnyelvet és a zacskószéle­ket befoglalják. A zsiradéknak megdermedése után, a lengő (r, u) formarészeket leforgatjuk víz­szintes helyzetükbe; mivel pedig a (z) csuklópántok magasabban fekszenek a (q) fenékfölületnél, ezen átfordítás alkalmával a zsiradékkal telt zacskók, önsúlyuknál fogva, kicsúsznak kissé a formatáskából (10) ábra) és alsó szabaddá vált végüknél könnyen megfoghatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Formatöltőkészülék kihülésük alkalmá­val megdermedő folyadékok, mint zsira­dék, gelatin és ehhez hasonlók számára, melynél sorokká egyesített formatáskák alkalmaztatnak, azáltal jellemezve, hogy a formatöltőgépnek a födőfölületet föl­ölelő része a gépnek további merev ré­széhez lenghetően van elrendezve, jel­lemezve továbbá azáltal, hogy ezen födőfölületben, lefelé irányuló vezetőfö­lületekkel ellátott nyílások vannak ki­képezve. 2. Az 1. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, jellemézve azáltal, hogy a töltő­nyílásokkal és vezetőfölületekkel ellá­tott födőfölület, a táskaszerű bemélye­déseket tartalmazó mellső fallal szilár­dan van összekötve és a formatöltőké­szülék fenékrészéhez van csuklósan megerősítve. 3. A 2. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a födőfölület­tel mereven összekötött oldalfal, a fe­nékfölülethez, utóbbinak síkja fölött, bi­zonyos magasságban van csuklósan hozzáerősítve azon célból, hogy a minta kinyitásakor a teleöntött zaeskók ki­csússzanak. (1 rajzlap melléklettel.) PAL'-AS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPE8—EN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom