58935. lajstromszámú szabadalom • Önműködő lőfegyver szilárd csővel, fölülcsukott závárzat-hüvellyel és közvetlenül a zároló által előidézett csőreteszeléssel
\ alakját adjuk neki. továbbá nem alkalmaztuk magán a závárzaton, hanem a závárzathüvelyben helytállóan ágyazzuk úgy. hogy a többi závárzatrészek kiképezését nem hátráltatja. A szögrúgó azt is lehetővé teszi, hogy a súly előrehaladási útját rövidebbre tehetjük, mint a záróiénak szétreteszelésí útját, viszont a súly a szétreteszelés megindításánál hosszabb emelőkaron, tehát nagyobb erővel hat, ilyképen a závárzat szilárdan behelyezett töltényhüvelyek esetén is szabályszerűen nyittassék. A rúgóakkumulátor tehát a závárzatot itt közvetlenül reteszeli szét és még aközben, míg a tehetetlenségi súly előremozgásban van, vagy legalább is közvetlenül ehhez csatlakozva, tehát nemcsak a súlynak újólagos visszalöketésénél, mint ez az ismeretes szerkezeteknél történik. Az eltolható tömegnek növelésére a závárzatnak többi mellékrészeit egyidejűleg képezhetjük ki tehetetlenségi súlyok gyanánt. Itt pl. a závárzatfödéllel együtt az ezzel szilárdan összekötött biztosíték is hat a rúgóakkumulátorra, mely ilyképen anélkül, hogy a závárzatrészek száma szaporíttatnék, eddig még el nem ért feszültségi állapotba hozható. Az új találmány segélyével tehát a magában véve ismeretes, először ágyúknál és később kézi lőfegyvereknél használt tehetetlenségi súlyokkal dolgozó rendszer oly előnyösen van kiképezve, hogy a régóta bevált forgóhengeres závárzat a legegyszerűbb módon önműködő töltőszerv gyanánt is használhatóvá válik és pedig anélkül, •hogy ebből a lövész számára a lövésnél födetlenül visszafelé futó zároló által hátrányok adódnának. A mellékelt rajzon a találmány tárgya "van föltüntetve és pedig az 1. ábra forgóhengeres závárzattal biró fegyver závárzathüvelyének függélyes hosszmetszete zárt és feszített helyzetben, a 2. ábra ugyanennek jobboldali nézete, szabaddá tett rúgóakkumulátorral, hosszmetszetben vett töltényürrel előre hajtott závárzatfödéllel, a rúgóakkumulátor röviddel •a szétreteszelésí mozgás előtt, a 2 — 3. ábra hosszmetszet teljesen nyitott závárzatnál, a 4. ábra az 1. és 2. ábrák 1—2 vonala szerinti keresztmetszete, az 5. ábra ugyanily metszet az 1. ábra 3—4 és a 6. ábra annak 5—6 vonala szerint és a 7. ábra a rúgóakkumulátort két nézetben tünteti föl. A (c) závárzathenger elől két (w) szemölcscsel van ellátva, melyek segélyével az a zárási helyzetben a (h) závárzathüvellyel ismeretes módon összereteszeltetik. A henger (g) fogantyú segélyével (3. ábra) a závárzathüvelyben kézi úton előre- és hátra| mozgatható, valamint össze- és szétreteszelhető. Hátsó végére az (s) hüvely van föltolva, mely az (s3) lécével a závárzathüvelyben forgás nélkül vezettetik, a hüvelynek összes nyílásait, melyek a závárzathengernek a töltésnél való mozgásai számára szükségesek, pormentesen elzárja és amelynek (s4) hosszfuratába a závárzathenger a visszamozgás utolsó részében betolódik (3. ábra). Emellett az (fl) rúgó feszíttetik, mely az ellennyomás megszűntével mindkét részt újból széttolja. A (b) ütőszög üreges test gyanánt van kiképezve és belsejében az | (f2) záró- és ütőrugót veszi föl, mely hátsó ' végével a (d) zárófödél (dl) összekötő lécének támaszkodik neki. A födél (d4) csapja szolgál a rúgó számára a hátsó részben szükséges vezetékül. A závárzatfödél már most a következő újszerű módon van a hüvellyel rendkívül szilárdan összekötve. A födél az egyik, itt a bal, hosszoldalán végigmenő (d2) tartóléccel bír (2., 5. és 6. ábrák), mely a závárzathüvelynek ugyancsak végigmenő (h2) hosszhornyával kapcsolódik. A födélnek egy másik oldala csak egy rövid (d3) toldattal van ellátva (3. és 5. ábra), mely összeállított fegyvernél a hüvelynek egy megfelelő alámaratásával kapcsolódik, mely hüvely elől fönt a kampótoldat hosszának megfelelően föl van metszve (3. ábra). Ezen hosszoldalnak hátralévő részén sima (dö) toldat van elrendezve (6. ábra), mely a (d2) tartórúd