58770. lajstromszámú szabadalom • Egyensúlyozó berendezés repülőgépek számára

A szárny hatását a (4) egyensúlyozó fölületfe bármely alkalmas módon vihetjük át; a működtetés akár közvetlen, akár közvetett lehet. A közvetlen működtetést pl. mechanikai átvitellel létesíthetjük, a közvetettet mechanikai vagy elektromos szervómotorral. A 11—13. ábrán példaképen mechanikai összeköttetések láthatók, melyek a szem előtt tartott típusok bármelyikénél az egyensúly fönntartására való mozgásokat létesítik. A 11. ábrán oly összeköttetés látható, mely a 2—4. ábrán föltüntetett mozgások létrehozására alkalmas. Ezt az összeköttetést az (5) vonórúd alkotja, melynek (6) vége a szárnyat tartó csuklós (7) emelőhöz van erősítve, míg a vonórúd másik (8) végéhez a (9) csúszka csatlakozik, melybe a (4) egyensúlyozó fölülettel közvetlenül összekötött emelő (10) csapja kapaszkodik. A (9) csúszka lehetővé teszi, hogy az egyensúlyozó fölület önműködően hatályon kívül helyeztessék, ha a relatív sebesség a rendes sebesség alatt van, mikor is a készülék önműködően a siklóröpülésnek megfelelő helyzetbe jut. A 12. ábrán föltüntetett kivitelnél a (12) vonórúd a (4) egyensúlyozó síkot kényszeríti arra, hogy az (1) szárny mozgását kövesse, de ezen vonórúd és a szárny közé oly szerkezet van iktatva, mely lehetővé teszi, hogy az egyensúlyozó fölület az 5—7. ábrán látható sémáknak megfelelően oly kilengéseket végezzen, melyek aránylag nagyok, ha a relatív sebesség a rendes sebességet túlhaladja, de melyek aránylag kicsinyek, ha a relatív sebesség a rendes sebesség alatt marad. Ez a szerkezet tetszőleges lehet; jelen esetben azt a belső fogazással -ellátott (13) szegmens alkotja, melyet a (7) emelő tart. A fogazás a (7) emelő forgáspontjával koncentrikus. A (14) fogaskerék a (13) szegmenssel kapcsolódik és tengelyére a (15) fogantyú van ékelve, mely a (16) vonórúddal csuklúsan van összekötve; a (16) vonórúd az önműködő egyensúlyozó fölületet a (12) vonórúd útján működteti. Amint a 12. ábrából látható, a (15) fogantyú a (14) fogaskerék tengelyére úgy van ékelve, hogy a fogaskeréknek a szárny középhelyzetében a szegmenssel érintkező (18) pontján keresztülmenő (17) sugár irányával a' szöget zár be: a (12) vonórúd a (17) sugár irányára merőleges. Ily körülmények között, ha a szárny a relátiv sebesség növekedte folytán hátrafelé taszíttatik, az egyensúlyozó fölületnek nagy kilengésü mozgást kölcsönöz, míg ha a szárny a relatív sebesség csökkenése folytán előrevitetik, az egyensúlyozó fölület kis szögelfordulást végez. A 13. ábrán oly hajtás van föltüntetve, melynek segélyével az egyensúlyozó fölületre mindig azonos értelmű mozgások vitetnek át, bármilyen legyen is a szárny mozgása. Ezen célból az (1) szárny (2) tengelyének mindkét oldalán egy-egy ütközőt rendezünk el, melyek közül a (18a) ütköző ezen tengely fölött, a (19) ütköző pedig a tengely alatt van elrendézve. Az ütközők mindegyike a végén szétágazó (22) rúd (20, 21) szárainak egyikével szemben van elrendezve. Bármelyik értelemben fordul is el a szárny, az egyensúlyozó fölület (22) működtető rúdja mindig eltolatik és az egyensúlyozó fölület mindig ugyanazon értelemben leng ki. A (24) ponton a (22) rúddal összekötött (23) rúgó, mely a (25) ütközőhöz fekszik, a részeket eredeti helyzetükbe visszaviszi, ha a szárny középállásába visszatért. Ha valamely meglévő egyensúlyozó fölületet önműködő egyensúlyozó szerkezet gyanánt akarunk használni, az egyensúlyozó fölületet nem ékeljük a 11—13. ábrán látható (11) emelő (26) forgástengelyére, hanem valamely ezzel egy áttétel útján összekötött tengelyre, míg a (2£) tengelyre egy kézi kormányszerkezetet ékelünk, mely valamely ismert szerkezetű kapcsolással van ellátva úgy, hogy a pilóta az önműködő kormányt működésen kívül helyezheti, ha a kézikormányt használja. Az egyensúlyozás harmadik módja végül mint már említettük, abban áll, hogy az egyensúly hirtelen változásai ellen fejtünk ki ellenállást, ha az abszolút sebesség változik hirtelenül meg. Ez a gépben föllépő tehetetlenségi erők fölhasználásával törté-