58228. lajstromszámú szabadalom • Kocsikerék
vonalai a szükségnek megfelelően változtathatók. Az egymás mellett lévő két külső, domború (2) futókorong elrendezése folytán a belső (9) karimák között a gyűrűalakú (14) zacskó képződik, melynek oldalfalai befelé egymás felé hajlanak és melynek (15) külső falát a következőkben leírandó új belső légabroncs kerületének egy része képezi. A belső abroncs külső része a (15) gumirétegből áll, mely után a (17) szövetréteg következik; ehhez a (18) g umiréteg simul ^ozzá, melyen a (19) szövetréteg fekszik. A (19) szövetrétegre a belső (20) gumiréteg következik. Az egyes rétegek vulkanizálás által vannak egymással összekötve és szükséghez képest vastagíthatok vagy vékonyíthatok. A légabroncs (21) belső része két domború (22) részt képez, melyek a lapos vagy sík (23) fölületbe mennek át; a (22) domború részek a (7) gumirétegekkel, ahol velük érintkeznek, vulkanizálás által vannak összekötve, A belső légabroncs alsó részeit a (24) domború részek képezik, melyek (25)-nél fölfelé és kifelé vannak hajlítva és (26)-nál fölfelé és kifelé folytatódnak úgy, hogy a (27) domború részek (28) végekkel képződnek. A (28) végek egymás mellett fekszenek úgy, hogy belső fölületeik egymással érintkeznek. Különösen arra kell gondot fordítani, hogy a (22) és a (27) fölületek görbületi sugarai lényegben egyenlők legyenek úgy, hogy ezen fölületek megközelítően központosak és a belső arboncs engedése esetén a szomszédos fölületek egymást kölcsönösen támogassák anélkül, hogy az abroncs vagy valamely része megsérüljön. Az egymáson fekvő (28) végek varrás vagy szögecselés által rögzíthetők, amint (68)-nál látható úgy, hogy ezen végek egymástól könnyen szétválaszthatok és az abroncs belseje megvizsgálás vagy javítás céljából mindig könnyen hozzáférhető. A légabroncsnak szemben lévő részei esetleg oly módon hajlíthatok, hogy egymással összeérnek, mint az 5. ábrán (29,30)-nál látható. Az egymással érintkező részek között, melyek a (32) szögecs által vagy más módon vannak összekötve, alkalmas anyagból való (31) réteg van elrendezve; közöttük továbbá, amint a 6. és 7. ábrán látható, megfelelő közökben a (33) harántcsövek vagy csatornák alkalmazhatók, melyek a levegőt az abroncs jobboldali részéből a baloldaliba vagy megfordítva átbocsátják. A belső és a külső (37, 38) keréktalpban (35,36) vájatok vannak kiképezve, melyek az abroncs engedésénél a szögecsfejeknek adnak helyet. A belső abroncs (21, 24) részei előnyösen egymástól elkülönített szakaszokból állanak, melyeknek összeérő szélei (67)-nél vulkanizálás által van összekötve, melyek azonban egy darabot is képezhetnek. A két külső (2) futókorong, melyekkel a belső légabroncs a leírt módon vulkanizálás által van összekötve, az említett fölső (14) zacskót, valamint a külső T-alakú (34) zacskót az összehajló külső falakkal képezi. Ezen zacskók céljának leírása ezután következik. A 2. és 3. ábrán az új abroncselrendezés a hozzátartozó részekkel fából vagy más anyagból álló rendes szerkezetű automobilkeréknél alkalmazva látható. (39) a kerékagy a tőle kiinduló (40) küllőkkel, melyek rendes módon a (37) belső keréktalphoz vannak erősítve. A belső keréktalp a külső (41) fémabronccsal van ellátva és oldalfalai oly módon vannak rézsútosan kiképezve, hogy kifelé széthajlanak, amint a 2. és 3. ábrán látható. A (37) keréktalp pontosan az 1. ábrán föltüntetett gyűrűs (14) zacskóba illik; a (9) karimák a kerék összeállított állapotánál belső oldalaikkal az egész (37) keréktalp mentén a (42) falakra fekszenek föl és amint a 2. és 3. ábra mutatja, a (43) oldallemezek által vannak rögzítve. A (43) lemezek mindegyike fölfelé kibővített (44) résszel van ellátva, mely a (2) futókorong belső részét részben födi. Mindegyik (43) lemez továbbá fölfelé fordított (45) gyűrűs karimával van ellátva, mely a belső (37) keréktalp (46) vájatában fekszik és a futókorongok belső (9) karimáinak széleit födi. A (47) orsók vagy más megerősítési elemek megszorítása által az ékalakú (9) gyűrűs karimákat a (42) oldálfalak és a (43) lemeznek ezen oldalfalakkal együtt működő szemben fekvő részei között elrendezett