58071. lajstromszámú szabadalom • Önműködő ellenőrzésű biztonsági gázelzáró készülék
— 2 -brán méretei, a szelepnek önsúlya, valamint a szeleprúgó ereje olyanok, hogy azon esetben is, ha laz összes gázcsapok nyitva vannak, iaz áramló túlnyomás még mindig elég ahhoz, hogy a szelep nyitva tartassék. Hja 'azonban ezen kibővülő részben, illetve a lakás gázvezetékében a nyomás csökken, úgy a membrán rugalmasa sága folytán visszatér kezdeti helyzetébe és a szelep magától záródik. A szelep azonban nem zár teljesen gázmentesen, mivel vagy a szeleptányér vagy pedig a szelepülés igen finom gázvezetőcsatornával van ellátva. Ha tehát a lakásvezetéknek összes csapjai el vannak zárva, úgy a vezetékben, illetve ennek kibővülő részében túlnyomás keletkezik, melynek határ sára a membrán a szelepet kinyitja. Ha azonban valamelyik lámpának elzáró csapja nyitott, vagy pedig a lakás gázvezetéke nem zár tömören, úgy ezen, túlnyomás nem fejlődhetik ki és a szelep zárva marad. Ezáltal megszűnik azon veszély, hogy a szabályozókészülék kikapcsolása esetén valamely nyitva maradt csapon át nagyobb gázmennyiség juthasson a lakásba. További előnye a találmánynak, hogy a lakás gázvezetéknek megsérülése, vagy pedig valamely gázvezető-gummicső elszakadása esetén, mikor is tudvalevőleg nagy gázmennyiségek távoznakj, a vezeték kibővülő részében a túlnyomás hirtelen megszűnik, miáltal a csővezetékbe beiktatott szelep önműködőlég bezáródik. Mellékelt rajzon látható jelen találmány egyik példaképem kiviteli alakja. 1. ábra la találmánnyal fölszerelt gázmérőkészüléknek előlnézetét, 2. ábra a gázmérőnek oldalnézetét, 3. ábra az önműködő elzáró készülék metszetét 1. ábra I—II vonala szerint, 4. ábra az ellenőrző szelep metszetét 1. ábra III—IV vonala szerint tünteti föl. Valamely ismert szerkezetű (1) gázmérőórára a gáz belépési helyén a 3. ábrán látható (2) készülék alkalmazta tik. Ez lényegében áll a (3) szelepből, mely rendes helyzetében a gázt a jelzett nyíl irányában keresztül bocsátja. Ha azonban ezen szelepet a 3. ábrának baloldala irányában eltoljuk, úgy a gázhozzávezetés megszűnik. Ezen szelep ismert módon olykép van egy membránnal összekapcsolva, hogy ía gáz az (5) vezetékből nem léphet a jobboldali terekbe. A (3) szelep szabad végével szemközt (6) fogasrúd van eltolhatóan elrendezve, mely bekapcsolt készülék mellett a gázmérő hajtóművéről meghajtott (7) fogaskerékkel kapcsolódik, mely helyzetében (8) csavarrúgó biztosítja, A (7) fogaskerék a fogasrudat mindaddig balra hajtja, míg a (3) szelep a gázáramot elzárja, ami után a lakás gázvezetékébe több gáz már nem juthat. A készülék kiiktatása céljából a (6) fogasrudat lefelé annyira kimozgatjuk, hogy az a (7) fogaskerékből kikapcsolódjék. Amint ez megtörtént, úgy a (9) rúgó a fogasrudat visszahúzza, miáltal az a 3. ábrán pontozottan föltüntetett helyzetbejut, melyben a (3) szelep ismét kinyilhatik. A (6) fogasrúd kilengetése céljából fölötte a (11, 12) rudakban forgathatóan van egy (10) orsó ágyazva, mely (13) bütykös tárcsát hord, mely a (14) forgattyú átforgatásakor a (6) fogasrudat kitéríti. A (16) ellenőrző készülék azon (15) vezetékbe van beiktatva, melyen át a gáz a gázmérőből a lakás gázvezetékébe lép. Ezen ellenőrző berendezés 4. ábrán me1> szetben látható. A (15) csőnek (17) kiszélesedése van, mely ki nem feszített membránnal van ellátva. Ezen membránon függ a (19) szelep lazán (20) rúd közvetítésével olykép, hogy lesüllyedt szelep mellett a (15) vezeték beeresztőnyílása kis tömítetlenségtől eltekintve, el van zárva. A tömítetlenséget kis (21) horony idézheti elő, mely magán a szelepen, vagy pedig a szelepülésen van., A (17) kiszéleisedés (22) cső útján a lakás gázvezetékével kapcsolódik.- A (18) membrán fölülülete, valamint a szelepnek, (20) orsónak, (31) csapnak és (32) tányérnak súlyviszonyai olyanok, hogy akkor is, ha az összes gázcsapok nyitottak, a (17) kibővülésben uralkodó túlnyomás elegendő ahhoz, hogy a membránt a (19) szeleppel együtt föl-