56648. lajstromszámú szabadalom • Vízalatti membrános hanggerjesztő készülék

_ 2 -tiil egy nyomólégtartállyal, másrészről pedig a (9) nyíláson keresztül a szabad levegővel áll összeköttetésben. A membránkamrában a (7) forgótolattyú van forgathatóan ágyazva, mely nagyobb számú, körben elhelyezett (8) furattal bír. Úgy az (5) cső, mint a (6) csatorna a (7) tolattyú tolattyútükrén tor­kolnak és a (7) tolattyú által olyként vezé­reltetnek, hogy a tolattyú forgása közben az (5) vezeték és (6) csatorna váltakozva nyittatik és záratik. Az (5) vezeték képviseli az egyik teret, amellyel a membránkamra összeköttetésben áll és amelyben a nyomó­levegő nagyobb nyomás alatt áll, mint a membránra kívülről működő víz nyomása, a másik teret pedig a (6) csatoi-nával közle­kedő légkör képviseli, amelybe a membrán­kamrából távozó nyomólevegő áramlik. A rajz szerint a (7\ tolattyú a membránkam­rából kivezetett (9) tengely segélyével kény­szermozgásúlag, kézi vagy motorikus erővel forgattatik, azonban a forgó tolattyúnak turbinakerékszerűen való kiképzése által maga a tolattyún keresztülömlő nyomóközeg hozhatja a tolattyút forgásba. A készülék működése a következő: Ha a tolattyú a (6) kiömlőcsatornát zárja, az (5) beömlőcsatornát pedig nyitja, úgy a nyomólevegő a (2) membránkamrába áramol­ván, a membránt kifelé szorítja; ha ezután az (5) beömlőcsatorna záratik és a (6) ki­ömlőcsatorna nyittatik, úgy a nyomólevegő a membránkamrából ismét távozik és a mem­brán visszatér nyugalmi helyzetébe, í 11. ezen túlleng. A membránkamrának a nyomólég­vezetékkel és a szabad levegővel való periodikusan ismétlődő, váltakozó össze­köttetése folytán a membrán megfelelő periodusszámú rezgéseket végez, melyeknek frekvenciája a forgótolattyú forgássebességé­nek megfelelő megválasztásával tetszőlege­sen szabható meg. Ily módon igen magas frekvenciával biró zenei hangot állíthatunk elő, melynek intenzitása is igen nagy mér­tékben fokozható a membránkamrába veze­tett nyomólevegő nyomásának, valamint a membrán átmérőjének növelésével. A nyomó­levegő a membrán egész folületére egyen­letesen hat úgy, hogy nagy átmérőjű mem­bránok alkalmazása esetén is a membrán egész fölülete működik és a membrán összes részei egyértelműleg fejtik ki hatásukat. A föntiekben a membránkamrával össze­köttetésben álló két tér közül csupán az egyik birt a membrán külső oldalára mű­ködő nyomástól eltérő nyomással, míg a másik tér légköri nyomás alatt állott, vagyis nyomása közelítőleg megegyezik a membrán külső oldalára működő nyomással, azonban a készülék kiömlő oldala, tehát a (6) csa­torna vákuumtérrel állhat összeköttetésben úgy, hogy a membránkamra váltakozva a légköri nyomásnál nagyobb nyomás ós a légköri nyomásnál kisebb nyomás alatt álló térrel hozatik összeköttetésbe. A nyomó­közeg zárt körfolyamot is végezhet úgy, hogy a nyomólevegőt szolgáltató szivattyú megfelelő tartályok közbeiktatásával a leve­gőt a membránkamrából szívja és ismét a membránkamrába szorítja be. Az ily módon előállított hang folytonos zenei hang lesz. Jelzések, vagy közlemények továbbítására ezen folytonos hangot ösmert módon, pl. a Morse-jeleknek megfelelően meg kell szakgatnunk, ami pl. a membrán­kamrát tápláló nyomóvezetékbe iktatott sze­lep segélyével történhetik. A víz alatt használandó meiíibránok a gyakran jelentékeny külső hydrostatikus nyomás folytán erős behajlást szenvednek, miáltal a membrán nem képes nyugalmi helyzetétől mindkét irányban egyformán jól kirezgeni úgy, hogy a membrán hangadó­képessége csökken. Ezen hátrányt meg­szüntethetjük azáltal, hogy a membránt valamely egy magában ismert módon erő­sen feszítjük úgy, hogy a víz által kifejtett hydrostatikus nyomás dacára, a membrán nyugalmi helyzetében lehetőleg sík legyen. Ezen feszítés egyaránt előnyösen alkalmaz­ható vízalatti hangadó gyanánt használandó, bármily egyéb módon gerjesztett membrán­nal is. Az 1. ábra szerint a (2) membrán­kamrában a (10) feszítőgyűrű van elren­dezve, mely a membránkamra födelén keresz­tülvezetett (11) csavarok segélyével* szorít­ható a membrán felé. A fönt leírt készüléknél a memtiránkamra

Next

/
Oldalképek
Tartalom