55510. lajstromszámú szabadalom • Szabályozókészülék oly erőgépekhez, melyek fölváltva kétféle hajtóközeggel dolgoznak, főkép fáradt gőzzel és friss gőzzel működő turbinákhoz
gadfaató szabályozását érhetjük el, ha a géppel párhuzamosan dolgozó gépek szabá-, lyozóinak tetemes fordulatszámesést adunk úgy, hogy föllépő ingadozásoknál a két különböző hajtószerv alkalmazása által a hálózatban lévő gép fordulatszámának már csekély változásai is a kombinált gép vezérlőszerveinek erős eltolódását vonnák maguk'után. , A fordulatszám csekély változásával dolgozó szabályozók azonban igen nehezen képezhetők ki úgy, hogy említésre méltó ingadozások nélkül dolgozzanak, minthogy mozgási állapotuk majdnem labilis. Ezen hátrány elkerülésére találmányunk értelmében a kombinált gépnél ily szabályozó alkalmazásától egyáltalában eltekintünk és a kivánt szabályozást rendes fordulatszámeséssel biró szabályozp alkalmazása dacára azáltal érjük el, hogy a szabályozó készülékbe egy a gép terhelésétől függő második vezérlőszervet iktatunk be, minthogy a gép fordulatszámának változása annak terhelésétől függ. Ily vezéríőszerv gyanánt, ha pl. turbódinamó szabályozásáról ván szó, solenoidot, amperemótort vagy wattmétert használhatunk rúgós mérleggel kapcsolatban. Ez a szerv a szabályozó rudazatot centrifugális regulatorhoz hasonlóan a gép terhelésével körülbelül arányosan lendíti ki. A centrifugális szabályozó és a terhelési szabályozó ekkor együttesen hatnak a szabályozó rudazatra úgy, hogy a gép á folyton változó erőközeg dacára mindenkor közel egyenlő fordulatszámmal jár. A találmány tárgya a mellékelt rajzon példakép vett foganatosítási alakjában friss gőzzel és fáradt gőzzel dolgozó turbodinamónál való alkalmazásában van föltüntetve és pedig az 1. ábra a turbinának nyomás alatt álló olaj segélyével vezérelt frissgőz-fáradtgőz tolattyújának vezérlését tünteti föl rendes centrifugális szabályozó és egy a dinamó áramkörének terhelésétől függő solenoid segélyével, a 2. ábrán az 1. ábrán föltüntetett centrifugális regulátornak a dinamó kapocsfeszültségétől függő solenoiddal való helyettesítése van bemutatva, a 3. ábra a szabályozó készüléknek sémásan föltüntetett működési módja. . A (b) dugattyú által vezérelt (a) frissgőzfáradtgőz tolattyúba (c)-nél a fáradtgőz és (d)-nél a frissgőz áramlik be. A frissgőznyílást a tolattyú csak a fáradtgőznyílás teljes elzárása után nyitja. A (b) dugattyút nyomás alatt álló olaj vezérli, melynek az (e) csöveken való be- és kiáramlását az (f)> tokkal együttműködő (g) tolattyú idézr elő. Míg az (f) tok a turbina (h) centrifugális szabályozója hatása alatt áll, addig a (g)tolattyút a tui'bina által hajtott (i) dinamó.terhelésétől függő (k) szolenoid befolyásolja és pedig egy a solenoidot a frissgőz-fáradtgőztolattyúval összekötő (1) rudazat útján.. A (h) centrifugális szabályozót (1. ábra), melynek fordulatszámbeállítását az (m) csavaranyával végezzük, a 2. ábrán az (i)< dinamó kapocsfeszültségétől függő (n) solenoid helyettesíti. A 3. ábrán látható (o—p> út azt. az utat jelöli, melyet az (a) tolattyúnak a fáradtgőz bevezető vezetékének nyitása czéljából kell leírnia, (p—q) pedig a frissgőzvezeték nyitásáig esetleg leírandó halt út hosszát jelöli, (q—r) az (a) tolattyú által leírandó út a frissgőzvezeték nyitására, (s) és (t) azt a két pontot jelöli, melynél a centrifugális szabályozó legnagyobb, illetve legkisebb fordulatszámát éri el vagy melynél az (n) solenoid magja legjobban vagy legkevésbbé van csévéjébe behúzva. Az (u) és (v) pontok a (k) solenoidmag legmélyebb-és legmagasabb helyzetét vagyis ama helyeket jelzik, melyeknél az áramhálózatnak a solenoidra ható terhelése a legnagyobb,, illetve a legkisebb. Ha az üzemhez fáradt gőz helyett friss gőzt vagy fordítva fris& gőz helyett fáradt gőzt alkalmazunk, akkor a szabályozó tolattyú általánosságban úgy fog beállani, hogy tiszta fáradtgőzüzemnél a (w) állásnak a friss gőzüzem (x) állása felel meg. Az egyik üzemről a másikra való átmenetnél tehát a szabályozó szervnek a (w—z) utat kell leírnia. A készülék működési módja a következő :