55396. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vasúti váltóknak a járművekről való beállítására

A horgoknak a 10—12. ábrákon föltüntetett kiviteli alakjánál, ahol a horgok kir oldódnak és önmaguktól emelkednek föl ismét, a működés a következő módon magy végbe: Mindegyik horog egy (32) csap körül fordulhat el, amely a (33) paizslemezbe van ágyazva, míg ez utóbbi maga szintén elfordulhat a kocsivázhoz erősített (35) tartó (34) csapja körül. A (33) paizslemez egy elforgatható (36) kilincset hord, mely a (28) horog (37) orrával jöhet kapcsolatba. Ezen összekapcsolódást a (38) rúgó biztosítja, amely egyúttal a (28) horgot is fölemelt helyzetben törekszik tartani. A kocsi vezetője, mielőtt a váltóhoz érkeznék, a (30) fogantyút azon iránynak megfelelően mozdítja el, amelyben haladni akar. Ennek következtében a megfelelő (28) horog kioldódik, lesülyed és a sin bemélyített hornyába esik, amelybe a (19) váltóállító himba (25) vége nyúl. Ezen helyzetet a 11. ábra tünteti föl. A kocsi tovább haladván, a váltónak egy átállítással szemben kifejtett ellenállása a (28) horogra és ezzel együtt a (33) paizslemezre is húzást gyakorol, minek következtében ez utóbbi a (34) csap körül elfordul és a ráágyazott (36) kilincs feje a horog (37) orrára csúszik. Ha a horog :a himba (25) végét elhagyta., akkor a kilincs (38) viszr szatérítő rúgója a (33) paizslemez és (28) horog által alkotott egész, szerkezetet a (34) csap körül fölemeli úgy, hogy a horog önműködően a kezdőhelyzetbe vitetik vissza és a leírt módon minden váltóállítás után fölemeltetik. A fönti kioldódó horogszerkezet lehetővé teszi, hogy a kocsivezető a kívánt horgot a váltó előtt bárhol kioldja és azt lesülyedt helyzetben vontassa a sinen, anélkül, hogy valami nyugtalanságra volna oka, mivel váltóállítás esetén ennek ellenállása, illetve az ellenállás " megszűnte a horgot ismét önműködően visszacsappantja és fölemeli, mimellett a fogantyú is önműködően visszatér a kezdőhelyzetbe a (31) kiegyensúlyozó rugók hatása alatt. Az egyszerű horogszerkezetnél (9. ábra) a kocsivezetőnek mindaddig a fogantyúra kell támaszkodnia és a horgot lesüly-esztve kell tartania, csak ez utóbbi a himba végébe nem akad, mire a horog a himba elhagyása után a (29) lejtő által ismét fölemelkedik. A 13. és 14. ábrán föltüntetett horogsülyesztő berendezés és annak működési módja a következő: A horog önműködő fölemelésére szolgáló (50) rúgó sokkal gyöngébb, mint az átállító szerkezetbe iktatott (51) rúgjó. Ha a kocsivezető a fogantyút a váltó kívánt átállításának megfelelő irányban forgatja el, akkor a. (28) horog az (51) rúgó nagyobb ereje folytán lesülyed és a sin hornyában csúszik, míg csak a himba (25) végéhez nem ütközik. Ekkor a horog a himbát, az ; (51) rúgó erős megfeszítése mellett gyor| san elforgatja. I Mihelyt a horog a himbát elhagyta, a | fogantyú azonnal visszatér nyugalmi hely-i zetébe, mivel a horog fölemelkedését a í (29) lejtő is elősegíti és amellett a kétho| rogból álló rendszer ki is van egyensúlyozva. Gondoskodnunk kell azonban arról is, hogy valamely rész törést vagy szakadást ne szenvedjen, ha véletlenül mindkét ho! rog egyszerre esnék a sínekre. | E célból a (19) himbák nem egymással ! szemben vannak a vágány mentén elren-I dezve, hanem az egyik a másik előtt fekszik (2. ábra) úgy, hogy a két lesülyedt horog az átállító rudazatot egymás után és ellenkező irányban működtetné. Ehelyett természetesen úgy is járhatunk el, hogy a két himbát ugyanazon távolságban rendezzük el a váltótól (1. és 6. ábra), azonban a két horgot a kocsin egymás mögött helyezzük el, ami ugyancsak á fönt leírt működést eredményezné. A leírt berendezésnek lényeges előnye az, hogy a váltóknak az egyik vagy másik irányban való átállítása, mint a közönséges váltóknál, kézzel vagy pedállal is eszközölhető, ha a kocsin alkalmazott átállító szerkezet valamely októl fölmondaná