55320. lajstromszámú szabadalom • Védőberendezés váltakozó áramú elosztó hálózatok számára
azon tekercshez szükségelt másik egyenfeszültségű pont egy, a transzformátor szomszédságában a vezérsodronyba iktatott ellenállásban, illetve az ellenállás és a vezérsodroay összeköttetési pontjainál van, minek következtében az ezen egyenfeszültségű pontokat az árammegszakító relaibjével vagy ható tekercsével összekötő vezeték hosszának nem kell többé igen nagynak lennie, minthogy a két pont és a megszakító egymáshoz egészen közel fekszenek. A mellékelt rajznak 1—5. ábráiban a találmány tárgyának több, különböző nemű elosztó hálózatok számára szolgáló foganatosítási alakja vázlatosan van föltüntetve. Az 1. ábrában látható foganatosítási alaknál, mely egyfázisú elosztó hálózatok céljaira szolgál, a tápvezeték (1) szakaszának mindegyik végén a (4, 5) szeries-transzformátoroknak (2) ill. (3) primér tekercse van bekapcsolva. A transzformátorok (6, 7) szekundér tekercsének végei a (8, 9) vezérsodronyok segélyével vannak egymással összekötve, mely sodronyok közül a (8) sodronyba és pedig a szakasznak egyik végén, a kellő nagyságú (10) ellenállás, a (9) sodronyba pedig, a szakasznak másik végén, a hasonló (11) ellenállás van bekapcsolva. A szakasz, a szokásos módon, mindegyik végén egy (föl nem tüntetett) árammegszakítóval van ellátva; az egyik megszakítónak ható tekercse azaz a (12) tekercs az egyik transzformátor (6) szekundér meneteinek egy közbenső pontja és egy, a szomszédos (10) ellenállásban lévő oly pont közé van bekapcsolva, mely a szakasznak normális áramviszopyai között az említett pontéval azonos feszültséggel bír; hasonlóképen a szakasz másik végénél lévő megszakítónak (13) ható tekercse a (7) transzformátor meneteknek és a (11) ellenállásnak megfelelő közbenső pontjai közé van iktatva. Ezen foganatosítási alak működése a következő: A (4, 5) transzformátoroknak (6, 7). szekundér menetei a (8, 9) vezérsodronyokkal és ezeknek (10, 11) ellenállásaival együtt egy zárt vezéráramkört képeznek, melyben Az áramkör folytonosan kering mindaddig, míg a (4, 5) transzformátorok (2, 3) primér meneteit átjáró áram iránya és erőssége állandó. Ehhez képest a (6, 7) szekundér menetek segélyével fejlesztett elektromotoros erő normális viszonyok között egyenlő a (10, 11) ellenállásokban és a (8, 9) vezérsodronyokban létesülő potenciáleséssel. Ennek következtében lehetővé válik a (6, 7) szekundér menetekben tetszőleges számú oly pontot találni, melyek ugyanakkora feszültséggel bírnak, mint a (10, 11) ellenállásoknak egyes, megfelelő pontjai, amikor is a megszakítók (12, 13) tekercsein, minthogy ezeket az ily módon kiválasztott egyenfeszültségű pontpárok közé kapcsoljuk, normális viszonyok között áram nem fog átjárni. Mihelyt azonban a transzformátoroknak (2, 3) primér menetei közül az egyikben az áram erőssége vagy iránya a másik transzformátor menetei átjáró áram erősségéhez ill. irányához képest megváltozik, a transzformátorok szekundér meneteinek és a megfelelő ellenállásoknak azon pontjai, melyeket a megszakítóknak ható tekercsei áthidalnak, többé nem fognak azonos feszültséggel bírni, minek következtében a megszakítóknak ható tekercseit immár áramok fogják átjárni, melyek ekkor a megszakítókat működésbe hozzák és így a tápszakaszt kikapcsolják. A 2. ábrában látható foganatosítási alak háromfázisú áramkörök céljaira szolgál, ahol is a tápszakasznak egyes (14, 15, 16) vezetékei, a szakasznak egyik végén, a (17, 18, 19) szeries-transzformátorokkal, a szakasznak másik végén pedig a hasonló (20, 21, 22) transzformátorokkal vannak ellátva. A (17, 18, 19) transzformátoroknak (23), valamint külön a (20, 21, 22) transzformátoroknak (25) szekundér menetei, a. (24) ellenállásokon át, csillagkapcsolással vannak egymáshoz kapcsolva. A csillagkapcsolású (23) és (25) meneteknek külső végei a (26) vezérsodronyok segélyével akként vannak egymással összekötve, hogy egy, a transzformátoroknak (23, 25) szekundér meneteit és a (24) ellenállásokat tartalmazó, zárt vezérsodronyhálózat létesül. A szakasznak egyik végén lévő megszakítók (12) ható teker-