54318. lajstromszámú szabadalom • Készülék folyadékok tisztítására

kísérő jelenségek tekintették anélkül, hogy törekedtek volna a tökéletes tisztításra. A víznek a fáradt gőzzel való keverésénél, mely utóbbinak hőmérséklete a tapasztalat szerint csak 99,999° C. a vizet legföljebb 70—80°-ra lehet előmelegíteni. De még ab­ban az esetben sincs semmi biztosítékunk aziránt, hogy sikerül a hőmérsékletet 100°-ra emelni, ha a vizet az ismeretes és jóknak állított készülékek segélyével a gőzön folytatjuk keresztül. Mivel az ilyen­fajta készülékeket a kazánokhoz a nyomás­beli különbségek tekintetbe vétele nélkül szerkesztették, már csak azért sem jár­hattak sikerrel a kísérletek, mert egy meg­határozott hőmérséklet eléréséhez egy mi­nimális nyomás szükséges. De ha számolunk is a föntemlített körülménnyel, ezenkívül még másik két körülményt is tekintetbe kell venni, ha egy meghatározott hőfokot akarunk elérni, nevezetesen a készüléken áthaladó vízzel érintkező föliilet nagyságát •és másodszor azt, hogy milyen sebességgel és milyen mennyiségben halad át a víz a készülékeken. Mivel ezeket a körülményeket az ismeretes készülékek szerkesztésénél figyelmen kívül hagyták, azért a kísér­letek eredménytelenek maradtak s gyakor­latilag nem voltak értékesíthetők. Ha a vizet a gőzbe akarjuk hozni anélkül, hogy a vezetékben rázkódások és kopo­gások lépjenek föl, akkor azt egy a gőz­térben lévő nagyobb medencébe vagy tar­tóba kell vezetni, hol a friss víz az ott­lévő vízmennyiséggel elegyedik s közben a levegő folytonosan kiszabadulhat, Ennek a vízmedencének a térfogata esetleg növe­kedik is, anélkül azonban, hogy az ezáltal föllépő rázkódások a vezetékcsövekre, vagy a kazánfalra átvitetnének. A régebbi kísérleteknél ugyan azt talál­ták, hogy a víz részben meglágyult, amit a csapadékokról lehetett következtetni, de ezt a meglágyulást csupán azon vegyületek okozták, melyek a szénsav részbeni elilla­nása folytán oldhatatlan állapotba mentek át, főképpen pl. a szénsavas mész és a mag­nézium. A legtöbb alkatrész azonban, mint pl. a kettős szénsavas mész és magnézium a kénsavas- és foszforsavas mész, a vas­oxid és a kovaföld az oldatban maradtak, mert az a hőmérséklet, mely ezeknek a lecsapatásához szükséges, egyáltalában nem vagy legfeljebb csak véletlen körülmények folytán következett be. A kísérletek azt bizonyították, hogy az említett két első ásványi alkatrész lecsapa­tására 150°-os hőmérséklet szükséges, vagyis erre a hőmérsékletre kell fölmele­gíteni a folyadékot, hogy a lecsapatás tüs­tént végbemen jen. Az utóbb említett ásványi alkatrészek, nevezetesen a foszforsavas mész vasoxid és a kovaföld 100°-os hőmérsékletnél old­hatatlanok. Ha azonban ezek az alkatrészek vannak jelen a folyadékban, akkor a lecsa­patás céljából föltétlenül az előbb mondott hőfokra kell a folyadékot fölmelegíteni. Tehát ha ezt a hőmérsékletet akarjuk elérni, még ha nehezen lecsapható alkat­részek vannak is jelen, szükséges, hogy a fölhasznált gőznek minimálisan 4—5 atmos­féra nyomása legyen, hogy a lecsapatás­hoz szükséges meleget is leadhassa, más­felől pedig a vizet egyenletesen és olyan mennyiségben kell a tisztításhoz vezetni, hogy a gőzzel érintkező vízfölület meg­felelő nagy legyen, vagy pedig ha keverés­ről van szó, akkor az a gőz hőmérsékle­téhez közel álló vízzel úgy keveredjék, hogy az ásváuyi állatrészek az ezen célra rendelt helyen lerakódjanak. A kellő hő­mérséklet elérésére a megfelelő magas nyomású gőz helyett a gőz hőmérsékletéhez közel álló vizet is lehet használni meghatározott keverési arány betartása mellett. Ha pl. 5 kg. 180°-os vizet 1 kg. 0°-os vízzel keverünk, akkor a keverék hőmérséklete 150* lesz. A hőmérsékletnek keverés által való elérésére vagy a kazán vizét, vagy pedig a készülék tartányában lévő vízmennyiséget használjuk föl. Az el­járás tehát abban áll, hogy a tisztítandó vizet először egy a gőzben elhelyezett tar­tányba bevezetjük, hogy a levegő folytonos elillanása által a kopogást elkerüljük s an­nak hőmérsékletét kellőképpen méretezett készülékek által minimálisan 4—5 atmo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom