52804. lajstromszámú szabadalom • Eljárás koffeintartalmú kávépótlék előállítására
Ezért a diót kávébab nagyságra törjük. Ekkor azonban koffein veszteség lép föl, sőt még kisebb szemeknél is csak 0 3—0 4% koffein tartalom marad. Az extraktum tartalom is, mely az autoklávban való kezelés után kb. 50%-ra rúgott, 30%-ra, sőt még az alá is esik. Mindezen bajok elkerülhetőkké váltak, midőn sikerült az egész diókat forró levegővel fűtött pörkölőkészülékeken az alább fölsorolt megjegyzések figyelembevételével megpörkölni. A pörkölésnél, mint már említettük, 3 szagárnyalat mutatkozik. A kávé pörkölési temperaturájáig való hevítésnél édeskés, aszalt gyümölcshöz hasonló szag keletkezik, mely a kávé illatától eltér. Minden különös elővigyázat nélkül tovább hevítve aminők képződnek és kellemetlen halszag keletkezik. A kettő között van az igazi temperatura, amelynél a lágy gyönge kávé illatú kellemes aromát kapjuk. A forró pörkölt anyagban történő közvetlen méréseknél a hőmérő utóbbi esetben 215—220° C. mutat. Ha a hevítés kis zárt rézpörkölőben olajfürdőben történik, úgy a szükséges hőfok kávénál 275—280° C., koladiónál 300° C. Innen is következik már tehát, hogy a pörkölés itt magasabb hőfokon történik, mint kávénál. A hőfokon kívül az időtartam is befolyással bír a pörkölésre. Lassú pörkölésnél vagy előzetes szárításnál jelentékeny koffein veszteségek keletkeznek, ami nyilván a vízgőz huzamosabb behatásának tulajdonítható. A tüzet, az anyag mennyiségét és a készüléket úgy kell választani, hogy a pörkölési eljárás 20—30 perc alatt véget érjen. Továbbá az égetett dió extraktum tartalma 8—14%-kal legyen kevesebb, mint az autoklávban kezelt nyers dióé ; még pedig, ha a dió sok extraktumot tartalmaz, pl. 60%-ot, úgy pörkölésnél 12—14%-kal, ha 50%-ot, úgy 8—10%-kal csökkentjük azt. A kivonat festőanyag tartalmának is bizonyos határok között kell maradnia, melyeket alább még megadunk. A gyakorlatban úgy járunk el, hogy próbaképp kis pörkolőkben ezen föltételeket ismételt kísérletekkel teljesítjük és a kész dió külsejét megfigyeljük. Ekkor némi gyakorlat után sikerül már nagyobb menynyiségű pörkölt anyagot is a kívánt tulajdonságokkal előállítani. A dió «színe» analitikailag célszerűen a következőképp határozható meg: Az átlagos minta két grammját 100 cm3 vízzel egy Erlenmeyerféle lombikba helyezzük és forrásig hevítjük. Egyszeri fölforrás után átszűrjük, utána 50 cm3 -t elveszünk, fölhígítjuk 500 cm8 -re és az ismert Stammer-féle színmérővel a négy normál lemez fölhasználásával meghatározzuk a színt. Hogy összehasonlítható számokat nyerjünk, elegendő, ha a talált mm. számot 100-ból levonjuk. Ha ezen előírás szerint egy 50—60 között fekvő «színt» kapunk, akkor akoladió jól van égetve és ha egyidejűleg az extraktum tartalom is a megadottnak megfelelő, akkor sötétszínű, kávészerű kivonatot képez, mely könnyen szűrhető. Ha a pörkölés nom volt elegendő, a kivonat csúnya színű, nyálkás és nehezen szűrhető, míg túlerős pörkölésnél úgy a «szín», mint az extraktum tartalom igen gyorsan elvész. Példa: A kereskedelemben úgy nevezett «negyed koladiót», melyet 1-41% koffein tartalom jellemez, 5% szódaoldattal áztatjuk. Két óra után az áztatást ismételjük, ami alatt a dió súlyának 0'2°/0 -át veszi föl a szilárd szénsavas nátronból. Ezután 2, Va óráig autoklávban 5, % atm. mellett hevítjük, Az extraktumtartalom, száraz anyagra számítva és Trillich módszere szerint meghatározva most 58'7%-ra rúg. 220° C. forró levegőben való 23 perces pörkölés után 45-8% az extraktumtartalom, míg a koffeintartalom l'53°/0 . A szín a fönt megadott előírás szerint meghatározva 52, a kivonat teljesen a kávéhoz hasonló, világos és kellemes aromájú volt. Az eddig ismert eljárások, melyek szerint kólából élvezeti cikket állítottak elő, mind azt célozták, hogy a dió anyagát minden további nélkül, vagy keserűségétől való megszabadítás után a kakáo helyett, vagy azzal keverve hozzák forgalomba. Jelen találmányt képező eljárás szerint azonban a diót először kávéhoz hasonló
