50010. lajstromszámú szabadalom • Automata választás szerint kivehető tárgyak számára
a zárószerkezetet kiiktatja és mihelyt az árú a készülékből kilöketett avagy kihúzatott, a tolóka leesik, mikor is a zárt föloldja. Ezeknél az automatáknál fontos, hogy az árú egyesdarabjai, például a levelező-lapok a vevő számára kényelmesen láthatók legyenek. Ezen célra ismeretes, hogy a dob által forgatott levelező-lap tartói mellső éleikkel bakon vagy effélén nyugszanak úgy, hogy ferde helyzetet foglalnak el. A dob további elforgatásánál azután az eddig látható volt levelező-lap tartójával a bakról leesik és a levelező-lapok következő kazettája esik le ^ bakra, hogy tartalma a vevő elé kerülhet. Azon kazettának, mely a következő kapcsolásnál a megtekintési helyzetbe esik, addig lehetőleg függélyes állásban kell lennie, iogy reklámokkal vagy más effélékkel ellátott hátlapja is jól látható legyen. Lényeges, hogy a dob minden egyes továbbkapcsolásnál aránylag csekély elforgatást végezzen, mivel ezen forgás nagyságától fiigg a meghatározott átmérővel bíró dobra szerelhető levelező-laptartók, illetve kazetták száma. A találmány értelmében a fölfogó, illetve tartószerkezet, melyen a levelező-lap mellső élével fölfekszik, az egyes levelező-laptartókkal kapcsolatban akként képeztetik ki, íhogy a továbbkapcsolásnál a levelező-lap kazettája előretolatik, mikor is a kazettán lévő oldalnyúlvány előre, azaz a néző felé a tartóbakról lecsúszik. Ily kiképzés mellett a levelező-lap kazetták a vízszintessel körülbelül 45°-ot alkotó ferde helyzetben vagyis a megtekintésre igen alkalmas helyzetben fekszenek és a dobot mégis csak igen kis mértékben kell elforgatni, hogy az illető kazettát tartó bakjáról letoljuk. Az ismeretes berendezéseknél a kazettát hátrafelé húzták le a bakról, mikor is a dobot aránylag nagy mértékben kellett elforgatni úgy, hogy egyenlő dohátmérő mellett tetemesen kevesebb kazettát lehetett a dobon elrendezni, mint az új berendezésnél-Azonkívül a megtekintésre kerülő kazetta nem foglalhatta el azt a kényelmes rézsútos helyzetet, mint a jelen berendezésnél. A találmány tárgya a csatolt rajzon példakép vett foganatosítási alakjában van föltüntetve, nevezetesen az 1. ábrán az automata elölnézete látható legnagyobb részt eltávolított szekrény mellett, a 2. ábrán az 1. ábra (x) nyíl irányában nézett oldalnézet, a 3. ábrán ugyanily oldalnézet az 1. ábra (y) nyíl irányában nézve, a 4. ábrán metszetben az 1. ábra 4—4 vonala szerint, az 5. és 6. ábrán a levelező-lapok kiadására való szerkezet fölülnézete és nézete, a 7—9. ábrák egy kazetta fölül-, elől- és oldalnézete, végül a 10. ábrán függélyes metszet van föltüntetve a 4. ábra a—b vonalán át. Az eladásra szánt levelező-lapok több (10) kazettában (3. ábra) vannak elhelyezve, melyek (11) dobra csapszög körül forgathatóan vannak fölfüggesztve. A (11) dob (12) fogantyú segélyével szakaszosan elforgatandó. A forgás irányát a 3. ábrába be rajzolt (13) nyíl jelöli. A dob forgása által a (10) kazetták egymásután a (lOa)-val jelölt helyzetbe hozatnak, mikor is a szekrény ablakán át megtekinthetők. A vevő, hogy a kiválasztott kártyához jusson, a megfelelő pénzdarabot bedobja, mely azután (14) hasítékba (1., 2. ábra alsó jobb oldalát) jut. A (15) fogantyú kihúzása, által a (16) kilökő szerkezet (1. ábra) jobbról bal felé mozgattatik, mikor is az illető levelező-lap a (17) száj részen át a készülékből kitolatik. A gép, mint azt a bevezetésben említettük, úgy van berendezve, hogy egy levelező-lapnak a (17) szájrészen való kitolása közben a gép egyéb működést nem vé gezhet. A kívül fogantyúval fölszerelt (12) ka: (2. ábra) a szekrény belsejében (18) karral van ellátva, melyen (20) csapszög körül forgatható (19) emelő van ágyazva. A (19) emelő a (21) emelővel együtt szögemelőt alkot, mimellett a (21) kar nehezebb, mint a (19) kar. A (21) kar (36) csapszöggel van ellátva. A (20) csap körül (34) zárókilincs