49864. lajstromszámú szabadalom • Berendezés több fokozatban dolgozó gőz- és gázturbinák szabályozására
fokozatok ia vanuak, melyekben a gőzt 1 atm.-ról egészen 0,1 átm.-ra vagy még továbbá expandáltatjuk, a gőzkiterhelésnél nem jut többé 1 atm. nyomással a nyolcadik sebb, pld. 60, 40, 20 stb. százalékfokozatba, 'hanem annál kisebb nyomássa), minél kisebb a gőzfogyasztás. Az ennek megfelelő nyomáscsökkenés tehát a nem szabályozott nyomásfokozatokban elvész. A föntebb jelzett hátrányok elkerülésére szolgáló, több fokozatban dolgozó akciós turbinákhoz való szabályozó berendezést az jellemzi, hogy a gőznek a teljesítményt csökkentő lefojtásának elkerülése mellett a nyomás- ós bőmérsékletesésnek megfelelően az átvezető útak (fúvókák) olyan mértékben nyittatnak az előnyösen együtt működtetett tolattyúk által, hogy a nyitott átvezető útak nagysága, illetve fúvókák száma az első szabályozható nyomásfokozattól az utolsó szabályozható nyomásfokozatig kisebb gőzfogyasztásnál nagyobb arányban növekedik, mint nagyobb gőzfogyasztásnál. Míg tehát a föntebb jelzett ismert szabályozó berendezéseknél a nyitott fúvókák száma az egymás után következő fokozatokban azonos és a nyitott fúvókák száma esetleg a fúvókák keresztmetszetének változtatása mellett csakis a kisebb vagy nagyobb teljesítménytől függ és csökkenő terheléssel csökken, addig az új szabályozó berendezésnél a terhelés csökkenésével a nyitott fúvókák száma az egymás után következő nyomásfokozatokban a hőmérsékletesésnek megfelelően növekedik. Ily módon lehetővé válik, hogy a rendelkezésre álló nyomásesést még a legkisebb terhelésnél is teljesen kihasználhassuk, mit az ismert berendezésekkel még csak megközelítőleg sem sikerül elérni. A szabályozó berendezés további megmagyarázására szolgáló rajzokon az l.ábra egy nyolcfokozatos, szabályozható akciós gőzturbina futó- és vezető kerékkoszorúinak lefejtését ábrázolja sematikusan, míg a 2. ábra ennek az (A) turbinának és az ugyanarra a (W) tengelyre ékelt több fo-, kozatos, teljesen csapott (B) reakciós turbinának kapcsolási módját tünteti föl. Az 1. ábra szerint az (L) vezetőkorong vezetőcsatornáit (s) tolattyúk zárják el, melyeknek különböze terheléseknek és gőzfogyasztásoknak megfelelő állásait jeleztük. Az (s) tolattyúkat egyenként vagy együttesen lehet mozgatni, mely utóbbi esetben a berendezés rendkívül egyszerűen kezelhető. Az I—VIII fokozatokban a nyitott fúvókák illetve vezetőcsatornák számát a következőkben állítottuk össze: Nyomásfokozat I. II. III. IV. V. VI. VII.VIII. Gőzfogyasztás 100°/0 25 25 2ő 27 29 34 43 60 « 60 « 15 20 21 22 24 29 38 60 « 40« 10 15 16 17 19 24 33 60 « 20« 5 5 6 7 9 14 23 60 A VIII. fokozatnak nem kell teljesen csapottnak lennie. Míg tehát a legkisebb gőzfogyasztásnál az első fokozat fúvókáinak csak egy ötöde van nyitva, az utolsó szabályozott fokozatban több mint a fele áll nyitva (43 közül 23). Az ismert szabályozó berendezéseknél ettől eltérően a terhelés csökkenésénél a nyitott fúvókák száma az első után következő fokozatokban ugyanaz marad, esetleg még csökken is, miértis a gőz nem terjedhet a hőmérséklet és nyomásesésnek megfelelően ki, tehát munkaveszteségek elkerülhetlenek. Evvel szemben az új szabályozó berendezés kis teljesítményeknél is lehetővé teszi, hogy az expanzió é& gőzsebesség figyelembe zételével, a változó hőmérséklet és nyomásesést teljesen kihasználjuk, mert ugyanoly fokozatszám esetében a gőz annál nagjobb mértékben és annál hathatósabban expandálódik, minél kisebb a teljesítmény, ezért ugyanoly fokozatszám esetében a teljes gőzfeszültség- é i hőmérsékletesés tökéletes kihasználásával a gőzsugár sebessége és munkateljesítménye növekedik. A gőz beáramlási nyomásának, a különböző teljesítményeknél, korántsem kell azonosnak lennie, ellenkezőleg, a kezdeti nyomás kisebb vagy nagyobb lehet, annak megfelelően, hogyan szabályozzuk az első fokozatban a fúvókák számát és keresztmetszetét. Ezt a szabályozást szelepekkel is lehet végezni. Lehet továbbá a bérende-