49842. lajstromszámú szabadalom • Előre futó csővel bíró löveg

futások különbségének legnagyobb értéké- , vei egyezik meg úgy, hogy a csövet az előretoló a fölső lövegtalpnak csak egy bizonyos pontjától gyorsíthatja. Az 1—3. ábrán a találmány tárgyát képező előrefutó csővel bíró löveg egy foganatosítási alakja látható, nevezetesen az 1. ábra a fölső lövegtalp hosszmetszete, a 2. és 3. ábra az 1. ábra 2—2, illetve 3—3 vonala szerint vett metszete. Az (A) lövegcső a (B) fölső lövegtalpon a töltő és irányzó állásban van. A (C) folyadékhengert a csővel az (a) toldat köti össze, míg az (E) dugattyú (0) rúdja a (d) ; fülecs útján van a fölső lövegtalppal összekötve. A cső fenékdarabján oldalt (F) toldata van, melynek (f) fogközébe a (g) zárókilincs fogódzik. Ezt a (gl) spirálrúgó biztosítja az : önműködő kikapcsolás ellen. A (g2) fogantyú meghúzásával a kilincset ki lehet kapcsolni, ekkor a csövet lövés céljából a (G) előretolórúgó, mely mellső végével a folyadékhenger (c) karimájára hat, előre gyorsuló mozgásnak indítja. A keletkező folyadéknyomás alatt a (H) szelep szorosan az (E) dugattyú áttörésére fekszik és a folyadék a fékhenger (cl) hornyain kénytelen áthatolni. Míg ezeknek a hornyoknak kezdetén keresztmetszetük igen kicsi, hogy a rúgó í ellenerejét egyensúlyozzák és így a lövegtalpon kezdetben csak igen kis erőket engednek érvényesülni, későbbi szakaszaikon fokozatosan növekedik úgy, hogy a rúgó gyorsító ereje az út későbbi szakaszán alig csökken. A töltés föllobban, még mielőtt a y cső az (s) utat megtette volna. Ha a fölr lobbanás kimaradna, a fékhenger hátsó s részének (c2) hornyai szolgálnak a cső fokozatos megállítására. Ha ellenben a föli: lobbanás megtörtént, a fékhenger ismét visszafelé mozog, mialatt a (H) szelep kinyílik. Ha ekkor az (s) út megtétele után a cső meg nem állott, az (E) dugattyú a mellső részben még tovább mozog anélkül, hogy a mozgást a dugattyú lényegesen gátolná, mi a furataira vezetendő vissza. Mialatt a dugattyú a henger mellső részébe jut, az (F) toldat hátsó ferde éle a (g) zárókilincsbe ütközik és ezt lefelé nyomja. Minthogy csakis az (f) fogköz van alkalmazva, a zárókilincset, miután az (f) fogközön áthatolt, az (F) toldat alsó sima fölülete leszorítja. Ha már most a eső megállott, a rúgó előre törekszik azt mozgatni. Minthogy azonban a szelep a dugattyúra fekszik és a folyadék a (c3) huzagokban csak rendkívül kis átvezető keresztmetszetet talál, a cső csak igen lassan mozog addig előre, míg a (g) zárókilincs az (f) fogközbe nem csappan. Ily módon tehát a gyorsított tömeg által a megfogóberendezésre gyakorolt lökés el van kerülve. Ennél az elrendezésnél azt tételeztük föl, hogy csak egy (f) fogköz van és így a lövegcső csak egy helyileg változatlan helyzetet foglal el a fölső lövegtalppal szemben, tehát a föllobbanási ponttól is csak egyetlen távolságban lehet, de több (fl) fogköz alkalmazásával a megfogóberendezés helyzete helyileg is változtatható. Ha ekkor a lövegcső a visszafutás befejezte után egy bizonyos ponton megáll, a (g) zárókilincs az illető (fl) fogközbe becsappan. Amikor a zárókilincset a következő lövés leadása céljából visszahúzzuk, a cső csak igen lassan mozoghat és csakis akkor kezd gyorsulni, mikor az (s) úton kezd mozogni. Ennél a berendezésnél tehát ugyanakkora elevációnál mindig ugyanazt az előrefutási sebességet érjük el, tekintet nélkül arra, mennyire húztuk vissza a csövet és mekkora utat tesz az meg a töltő és irányzó állásból a föllobbanási állásig. Az előrefutásfék az előre- és visszafutás sebességének szabályozására szolgáló más berendezéseket is helyettesíthet, csakis arra kell ügyelni, hogy az (sl) út elég nagy legyen. Az 1. ábrán látható folyadékhenger helyett a 4. ábrán látható (J) fékhengert is lehet alkalmazni, ha a visszafutásnál is működik fék. A henger ekkor három részből áll, a középsőnek hátulról előre nyúló (1) hornyai vannak, melyekkel a (K) dugattyúrúddal egy darabot képező és furatokkal ellátott (L) dugattyú működik együtt, melynek mellső oldalán az előrefutásnál