49842. lajstromszámú szabadalom • Előre futó csővel bíró löveg

kinj'íló és a vissza futásnál záródó (V) szelepe van. A henger hátsó része a hozzátartozó tömör és a dugattyúrúddal ugyancsak egy darabot képező (M) dugattyújával együtt hátulról előre futó (m) huzagokkal vau ellátva és megállítófék gyanánt szolgál, ha a föllobbanás a cső előrefutásánál kimarad. A mellső, kis keresztmetszetű hornyokkal ellátott hengerrész a mellső, furatokkal ellátott (N) dugattyúval és a dugattyúfuratokat a visszafutásnál szabaddá tevő és az előrefutásnál elzáró (W) szelepekkel együtt (sl) lökethosszúságú előrefutás féket alkot. A fékhenger a cső (a) toldatával van kapcsolva. A cső előrefutását a dugattyúk •egyike sem, vagy csak kis mértékben gátolja. Mielőtt a hátsó, tömör (M) dugattyú a megfelelő hengerbe belépne, a töltet föllobban és a cső mozgásiránya megfordul. Ha a föllobbanás kimaradna, az (M) dugattyú a henger eme részében akkora fékezést idézne elő, hogy a cső megállana, mielőtt az (L) dugattyú az (i) szegélyt érné. A cső visszafutásánál a folyadék az (L) dugattyú kerülete és az (1) huzagok között kell áthatolnia, miáltal tetszőleges nagy, de állandó fékezést létesíthetünk. Ha a cső az (s) útnál hosszabb úton mozog visszafelé, a mellső (iN) dugattyú lép be a megfelelő hengerrészbe, de a szelep nyitva lévén, a mozgást nagyobb mértékben nem fékezi. Ha a cső a visszafutásfék (L) dugattyújának és az előretoló rúgónak hatása alatt megállott, a rúgó a csőt ismét előre törekszik hajtani, de ezt az (N) előrefutásfék-dugattyú meggátolja, amennyiben a (W) szelepre ráfekszik és a folyadékot az igen kis keresztmetszetű (n) huzagokon kényszeríti átáramolni. A cső tehát csak igen lassan mozoghat előre és a megfogóberendezés majdnem lökés nélkül állíthatja azt meg. Az 5—7. ábrán a visszafutó csővel bíró lövegeknél ismert súrlódási féket előrefutó csővel bíró lövegnél alkalmazva ábrázolja. Az 5. ábra a fölső lövegtalp hosszmetszete, a 6. és 7. ábra metszet a 6—6, illetve 7—7 vonala szerint. A cső a rajzon a töltő és irányzó állásban van. Ha azt valamely kiváltóberendezés szabaddá teszi, a (C) fékrúd előremozog, minthogy pedig keresztmetszetének alakja miatt (6. ábra) a (D D) fékpofákon nagyobb mértékben súrlódik, mint az (E E) csúszódarabok a fékpofáknak velük szomszédos sík fölületén, ezeket előremozgásánál az ékhatás legyőzése mellett magukkal vinni törekszik. Ezt azonban az (F) fékágyra fekvő (d d) szélek meggátolják. A (G G) fékágyrugók által kifejtett nyomás ekkor a fékrúdon súrlódást okoz, mely az előretoló rúgó erejénél kisebb, hogy mozgás egyáltalában lehetséges legyen. Minthogy a fékrúd keresztmetszete kevéssel az előremozgás kezdete után csökken, az egész előrefutás alatt ellenállás alig van és az előretoló rúgó gyorsíthatja a csövet. Mikor a visszafutás végén a fékrúdnak ismét egész keresztmetszete lép a (D D) fékpofák közé, ezeket hátrafelé mindaddig magával viszi, míg a (dl dl) szélek az (F) fékpofaágyakba nem ütköznek és a továbbmozgást meg nem gátolják. Ekkor a (G G) tányérrugók feszültségüket majdnem teljesen elvesztik és a fékpofák és fékrúd között a súrlódás majdnem teljesen megszűnik. Ha már most a megállott csövet az előretoló rúgó ismét előre mozgatja, a fékrúd a fékpofákat mindaddig magával viszi, míg a (d d) szélek ismét a fékpofaágyra nem fekszenek. Ily módon a fékpofák hátsó ékfölületei miatt a (G G) tányérrugók ismét megfeszülnek és a fékrúdon létesült súrlódás az előretoló rúgóval közel egyensúlyt tart úgy, hogy a csövet a megfogó- és kiváltóberendezés csak kis lökés kifejtése mellett állítja meg. A 8. ábrán oly hidraulikus előrefutásfék látható, melynek egy része sincs az egész előre- vagy 'hátrafutás alatt a csővel kapcsolva. Míg a (C) szeleppel ellátott (D) dugattyú (B) dugattyúrúdja az (E) fölső lövegtalppal van összekötve, az (F) henger hosszanti irányban szabadon elmozdulhat és csakis elfordulását gátolja meg az (e) ereszték és eresztékágy. A (G) rúgó a hengert a mellső