49825. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas visszahajló karmantyúból álló tömítés hidraulikus és pneumatikus gépek számára
A berendezés működése közben a visszafelé hajló (1) karmantyú fölső éle folytatólagos mozgást végez, miáltal & karmantyú az egyik géprészről lefejtődik és a másikhoz simul anélkül, hogy csúszna és számbavehető súrlódási ellenállást fejtene ki, amint a 3. és 4. ábrából látható, ahol a mozgó gépalkatrészek legalsó helyzete teljes vonallal, legmagasabb állásuk pontozott vonalakkal van föltüntetve. A gyűrűszerű (2) hézag szélessége, amelyben az (1) karmantyú működik, az utóbbinak hajlékonyságához és a berendezés átmérőjének a nyomásváltozás következtében beálló alak változásához képest, a karmantyúanyag vastagságának 3—10-szerese. A visszafelé hajló karmantyú nemcsak hengeres, hanem prizmatikus készülékeknél is alkalmazható. Ilyen esetben, valamint kis átmérőjű hengerek és dugattyúrudaknál célszerű a karmantyút oly gumizott szövetből előállítani, amely csak láncszálakból készül azon célból, hogy az egyik irányban erősebb, a másik irányban nyúlékonyabb legyen. A találmány szerinti sajtóknál nem szükséges, hogy a (7) alaplemezt a (8) fejlemezzel összekötő (9) oszlopok a sajtolóihengeren kívül legyenek, hanem annak belsejében is lehetnek (lásd 5. és 7. ábrát), miközben azok az (5) asztallapon áthatolnak. A (9) oszlopokat a (4) dugattyún elhelyezett (13) hüvelyek veszik körül és ez utóbbiak, valamint az oszlopok között szintén visszahajló karmantyúk vannak elrendezve. A 6. és 7. ábrán oly hidraulikus sajtó van föltüntetve, amelynél a nyomás anynyira fokozható, hogy hatszorosát teszi ki egy egyszerű visszahajló karmantyúnál megengedhető nyomási igénybevételnek. Ez egymás fölött etageszerűen elhelyezett több (hat) visszahajló karmantyú alkalmazásával érhető el, mert ekkor minden egyes karmantyú annyira lesz igénybe véve, amennyi annak a nyomáskülönbségnek felel meg, amely a karmantyú két oldalán levő rekeszekben uralkodik. A visszahajlítható karmantyúk közti távolság olyképen legyen megválasztva, hogy minden egyes karmantyú a henger- és dugattyúfölületek hosszában teljesen kiterjeszkedhessen anélkül, hogy a fölötte levő karmantyút elfödné. A nyomásnak a (21, 22, 23) rekeszekben való egyenletes elosztását a (15) nyomáselosztó (8., 9., 10. ábrák) eszközli, míg a visszahajlítható (1) karmantyúk egyenlőtlen alakváltozásának elhárításáról (16) nyomásszabályozó (11., 9., 10. ábra) gondoskodik. A (21, 22) rekeszek a (9) oszlopok körül levő (21', 22') rekeszekkel (17) csövecskék útján, a (15) nyomáselosztó és a (16) nyomásszabályozóval a (18) csövecskék útján vannak összekötve. A (19) csővégek manométerekkel vannak fölszerelve, amelyek az egész rendszer működésének ellenőrzésére szolgálnak. Ugy a nyomáselosztók, valamint a szabályozók is több egymás fölé helyezett (27) szelepházból állanak, amelyek a (28), illetve (29) rúgó hatása alatt álló (30), illetve (31) szelepekből és a becsavarandó (32) állítótárcsákból vannak kiképezve, amely utóbbiak a csavarkulcs és a nyomóközeg áthatolására (33) nyílásokat tartalmaznak. Az elosztónak összes (30) szelepei fölfelé, a nyomásszabályozó (31) szelepei pedig lefelé nyitódnak. A (18), illetve (19) összekötőcsövecskék a (34) szájgyűrűbe lesznek illesztve, míg az egyes (27) szelepházakat (35) hüvelyek segélyével csavaroljuk össze egy (15), illetve (16) rendszerré. A (35) hüvelyek egyúttal arra is szolgálnak, hogy az illető berendezést a tápvezetékkel hozzák kapcsolatba. A nyomóközeg a (14) tápvezetéken át a (2) furat legalsó (21, 21') rekeszébe, valamint a (15) elosztó legalsó rekeszébe folyik. Ha a nyomás a megszabott, illetve megengedett határt elérte és azon túlhalad, az így beálló nyomáskülönbséggel a (30) szelep (28) rúgójára gyakorol hatást, a szelepet fölemeli és a nyomóközeg a (15) elosztó második rekeszébe áramlik át. Innen a (18), illetve (17) csövecskéken át áramlik a nyomóközeg a (22), illetve (22') rekeszekbe. Ha a dugattyúra ható nyomó-