49244. lajstromszámú szabadalom • Készülék légabroncsok eltávolítására és visszahelyezésére
— 2 -csíknál gyakran jóval a keréken túlnyúlik. Az (1) íven szögecsek segítségével a (4) szíj van megerősítve, amely az ív (6) hátsó részén kiképezett (5) nyíláson megy keresztül és itt a (7) állítócsavarral rögzíthető. A nyílásban a (8) sarú van megerősítve, amely csavar nyomását akképen viszi át, hogy a szíj meg ne sérüljön. Miután az (1) ívet a kerék agyához erősítettük, a fogantyúval ellátott (10) csövet (3., 4., 7. és 8. ábra) helyezzük a (3) emeltyűre. Ezen a csövön van a (11) harántrész (3. ábra). A (14) harántrész egy közös (12) agyból kiemelkedő három oldalnyúlványnyal biró fémöntvényből áll, a mely ki van fúrva úgy, hogy a (10) csövön csúszhat. A (12) agy a (10) csövön a vékonyodó (13) pecek útján rögzíthető, mely lánccal van az öntvényhez erősítve, hogy el ne veszhessen. Hogy ezt a harántrészt a kerékagytól megfelelő különböző távolságokban beállíthassuk, a (10) csőbe egynél több lyuk van fúrva és pedig a (4) cső palásfölületének különféle sugárirányaiban (4. ábra), hogy a megfelelő szöget beállíthassuk, ha az emeltyű talpa a földön nyugszik. A (11) harántrésznek, mint említettük, három (A, B, C) oldalnyúlványa van. Az (A) nyúlvány a légabroncs eltávolítására, a (B) nyúlvány annak visszahelyezésére és a (C) nyúlvány új abroncs elhelyezésére szolgál, mikor is az abroncs azon szélét, amely a kezelőtől legtávolabb fekszik, a koszorúra kell csúsztatni, mielőtt a másik széle a koszorún el volna helyezve. Az (A) nyúlvány áll a (14) kampóból, melynek hátsó részén a (15) görgő van elrendezve. Ez a (16) lap és a kampó között forgathatóan van ágyazva és merőlegesen áll a (12) agyra. A (14) kampó az abroncs szélébe kapaszkodhat. A (B) nyúlvány hasonló (17) kampóval van ellátva és hátsó részén a (18) görgő, a kampóban pedig a kis (19) görgő van elrendezve, mely arra való, hogy a kerékkoszorúba kapaszkodjon. A (C) nyúlvány (3. ábra) a nagyobb (20, 21) görgőpárt hordja, melyek közül a külső (20) görgő (22) karimával van ellátva. Mindkét görgő (23, 24) tartók között van ágyazva. A (24) tartó befelé van hajlítva ós a vége a (20) görgő fémtestébe van beeresztve, nehogy az abroncs szélét horzsolja. Ezek a tartók egészen fémből készülhetnek vagy pedig bemélyítve lehetnek és bőrből, gumiból vagy más efféléből való (25) párnával láthatók el, amint a 3. ábrán metszetben látható, oly célból, hogy a készülék használata alkalmával a kerék mázának lehorzsolását megakadályozzuk. Ez a nyúlvány arra való, hogy segítségével a kerékkoszorúra új abroncsot húzhassunk. A 4. ábrán látható (30) talp vagy fogantyú az öntött T-darabból és a (31) lábbal, valamint a (32) állítócsavarral van ellátva, míg (33) teste a (10) cső fölvételére ki van fúrva. Az abroncs eltávolítására szolgáló (34) szerszám (5. ábra) lapos vasból hajlított testből áll, mely (36) gumiköpennyel borított körkeresztmetszetű (35) nyúlványban végződik. Az abroncs visszahelyezésére szolgáló (37) szerszám szerkezete hasonló, de 6. ábrán látható módon villaalakúan hasított és a (38) nyúlványok (39) gumival vannak borítva. A készülék használati módja a következő : Ha az abroncsot elakarjuk távolítani (7. ábra), az emeltyű (1) ívét a kerék agyához erősítjük és a kereket célszerűen szokott módon fölemeljük, hogy a további műveleteket megkönnyítsük. Ha a (4) szíjat az agy átmérőjének megfelelően beállítottuk, a (34) eltávolító szerszámot (5. ábra) az abroncs széle és a kerékkoszorú közé toljuk és kampós végét a kerék küllője alá helyezzük (7. ábra). Ha esetleg széle a kerékkoszorúhoz van tapadva vagy általában nehezen távolítható el, a (3) emeltyű végét használhatjuk arra a célra, hogy az eltávolító szerszám számára nyílást készítsünk. A következő lépés abban áll, hogy a (10) csövet a kerékagyhoz erősített (3) emeltyűre húzzuk és a (14) kampót a fölemelt abroncs alá helyezzük úgy, hogy a görgő a kerékkoszorú oldalára fekszik. Ha a kerék a földről föl van emelve, az egész emeltyűt