48471. lajstromszámú szabadalom • A hajtómozgás befejezte után önműködően lekapcsolható kapcsolás, mozgás közben megfordítható elektromos hajtás számára
benső kapcsolók nélkül áramzáráshoz készek. A hajtott berendezés által létesített változás az áramvezetékekben akkor csakis a mótorvezetékek közös visszvezetékére terjed ki, mely ezen célból két fölváltva működésbe lépő segédvezetékkel működik együtt, melyek a mótorvezetékek kézi kapcsolójával összekötött kapcsolóval fölváltva kapcsolhatók be az áramkörbe. Ezen segédvezetékek a közös visszvezetékkel oly módon működnek együtt, hogy a hajtó mozgás kezdeményezése alkalmával az ép zárt segédvezeték a fővisszvezetékkel cseréltetik ki, míg a hajtó mozgás befejezte után a fővisszvezetéknek a másig segédvezetékkel való helyettesítése áll be. A mozgás kezdetén csak a hajtás mindenkori odamozgásához szolgáló vezetékek cseréltetnek egymással föl, tehát az esetben, ha az újonnan képezett kontaktus nem vezetne, a kívánt mozgá egyáltalán nem állhat be. Ha azonban a mozgás már beállott, akkor biztonsággal meg is fordítható, minthogy erre ugyanazon visszvezeték szolgál, mint az odamozgáshoz és csak az állandóan a motoron fekvő vezetékekben szükséges változás. A mellékelt rajzokban a találmány három foganatosítási példája van sémásan föltüatetve, és pedig az 1—5. ábrákon a kettős mezőtekercseléssel bíró hajtó mótor kapcsolásának egy foganatosítási alakja különböző helyzetekben; a 6. ábrán egyszerű mező- és horgonytekercseléssel bíró foganatosítási alak; a 7. ábrán az 1—5. ábrákban föltüntetett kapcsolás foganatosítási alakja a végső helyzetek ellenőrzésével van föltüntetve. 1—5. ábrák szerint való foganatosításnál az ismert módon kettős mezőtekercseléssel ellátott (m) motorhoz két (1,11) vezeték olykép van csatolva, hogy az (I) vezeték az (1) kontaktusrésztől az egyik mezőtekercseléshez, a (II) vezeték az egyik (2) kontaktusrésztői az ellenkező értelemben ható másik mezőtekercseléshez vezet. Az ilykép képezett két áramkör azután a mótorhorgonyban (III) vezetékké vannak egyesítve, mely a (c) kontaktusemelőhöz van vezetve. Ezen kontaktusemelő két (3, 4) kontaktusrésszel működik együtt, melyek közül a (4) rész a (IV) vezeték útján össze van kötve egy második (d) kontaktusemelővel, mely a két (5, 6) kontaktusrésszel működik együtt. A (3) kontaktusrésztől az (V) segédvezeték vezet a (7) kontaktusrészhez és a (6) kontaktusrésztől a (VI) segédvezeték a (8) kontaktusrészhez. Az (5) kontaktusrészhez csatlakozik a (VII) fővisszvezeték, mely az (a) áramforráshoz vezet. Ezen forrás pólusaihoz ezenkívül az (s) állító emelő által (f) vonórúd segítségével elállítható (b, e) kapcsoló emelők vannak csatolva, melyek közül a (b) emelő az (I, II) áramkörök zárására, az (e) emelő pedig a két (V, VI) segédvisszvezeték bekapcsolására szolgál. A (c, d) kontaktusemelők átállítása maga a mótor által vagy a hajtott berendezés által ide-oda mozgatott (g) rúddal két rajta megerősített (h, i) továbbító kar segítségével történik. A leírt kapcsolás működési módja a következő : Az 1. ábrán a berendezés egyik végső vagy nyugalmi helyzete van föltüntetve, amelyben áram nem folyhat, mert a (c, d, e) kapcsolók nyitott vezetékeken fekszenek. Ha az (s) állító emelő és vele együtt a (b, e) kapcsoló emelők balra fektettetnek át, mint azt a 2. ábra mutatja, akkor az áram útja: a—b—1—I—m—III—c—3—V—7—e—a, a mi által az (m) mótor mozgásba hozatik és pedig az (V) segédvezetők közvetítésével. A hajtási mozgás kezdeményezése után a (c) kontaktusemelő a (h) továbbító kar által szabadon adatik és a (4) kontaktusrészre ugrik át, amint ezt a 3. ábra mutatja. Ezáltal az (V) segédvezeték kikapcsoltatik és annak helyébe a (IV) összekötő vezeték és a (d) kontaktusemelő által a (VII) fővisszvezeték a (III) vezetékhez kapcsoltatik, anélkül, hogy a mótoráramkörökben változás állna be. A segédvisszvezeték lekapcsolása által az áram útja az (e) kapcsolótól függetlenített és mindaddig, míg a hajtás mozgásban van, az (s) emelőnek a pontozott helyzetbe való árfektetése által a motoron fekvő (II) áramkör bekapcsolható és ezzel a mozgás m)gfordítható, mi mellett