48193. lajstromszámú szabadalom • Mérőszköz vonalas mozgások, illetve kihajlások mérésére
8. ábra két hengerből álló szorítószerkezetet metszetben és a 9. ábra a készülék egy példakép vett fölállítási módját matatja be használat közben. Az 1—4. ábrákban föl tüntetett kiviteli készülék egy üreges, gerendához hasonló (a) állványból és az ennek mellső falára .erősített félköralakú (b) léptékből áll, mely előtt egy ívben kilengő (c) mutató van elhelyezve. Ez a (d) súrlódó hengerhez szilárdan van kötve és ezzel kiegyensúlyozva a célszerűen állítható (e, el) csúcsok között van ágyazva. A mellső (el) csúcságynak megerősítése céljából az (a) állvány egy külön (f) résszel van ellátva. A súrlódó hengernek és mutatónak két értelemben való kilengése van megengedve. A szorítóeszköz pontosan a (d) súrlódóhengerrel párhuzamosan elhelyezett és ezen helyzetben megtartott másik (g) hengerből áll, mely az esetleg szabályozható (h) szorítórúgó hatása alatt álló és az állványban egyenesen vezetett (i) tolattyúban, célszerűen állítható csúcsfejek segélyével van ágyazva. A súrlódó- és szorítóhengerek között a drót, szalag vagy hasonló gyanánt kiképezett húzórész átbocsátása céljából az (a) állványzat födőjében nyílás van alkalmazva, mely a húzószervnek hátulról való kényelmes befogadása céljából az állványzat hátsó falában (k) réssé lehet bővítve. Az (i) tolattyú az (1) kézifogóval van ellátva, melynél fogva a (h) rúgó ellenében [mely itt spirálrúgónak van fölvéve és az (a) állvány üregében van elhelyezve] anynyira húzható a (d) súrlódó hengertől vissza, hogy a^ húzószerv kényelmesen hozható, illetve vezethető be a súrlódó és szorítóhengerek közé. A (g) szorítóhenger egyenesben vezetése azt célozza, hogy a húzószerv a súrlódó henger fölé minden oldalon pontosan lineáris mozgással közeledjék úgy, hogy ezen húzószerv mindenütt egyenlően feszül a súrlódó hengerhez és ennek egyenletes mozgását biztosítja, a henger alkotója mentén bárhol legyen is az. A kiegyensúlyozott (c) mutató a (d) súrlódó henger legcsekélyebb mozgására is működésbe jön és minden további nélkül minden állásban megáll. Az elforgatható mutató és a helytálló beosztás hélyett természetesen lehet egy kiegyensúlyozott és beosztással biró tárcsát a (d) súrlódó hengerre helyezni és a helytálló mutatót az (a) állványon elhelyezni. Ez esetben az (a) állvány mindenesetre magasabbra készítendő és az állvány (f) részének a beosztott tárcsát körül kell fognia. Az 5—7. ábrákban föltüntetett kivitel szerint a készülék szintén üreges (a) állványból áll, mely mellső lapján az (m) kerek szekrénnyel bír, mely elől egy előnyösen lecsavarolható (n) üvegfödő által van elzárva. Ezen szekrényben van a (cl) forogható, beosztott tárcsából és a szekrény falára erősített (bl) mutatóból álló tulajdonképeni jelzőszerkezet elhelyezve. A beosztott (c) tárcsa a (d) súrlódó henger által van kiegyenlítve és középpontja ehhez van kötve. A súrlódó tárcsa az (e, el) csúcsfejek között van ágyazva és két forgási értelemben való kilengést enged meg. A mellső (el) csúcságy az (m) léptékszekrénybe helyezett (f) csapágytartóra van erősítve. A (d) súrlódó henger áthatol az (m) szekrény hátlapján és ennek belsejében egy szilárd (o) kötőkoronggal bír, melyhez a beosztott (cl) tárcsa egy második, oldható (ol) korong segélyével központosán hozzáfeszül. A szorítószerkezet itt ugyanúgy, mint az első kiviteli alaknál a súrlódó hengerrel pontosan párhuzamosan elrendezett és ezen helyzetében megtartott második (g) hengerből áll, mely a (h) feszítőrúgó hatása alatt álló, az állványban egyenesen vezetett (i) tolattyúban szintén célszerűen állítható csúcsfejek közé van ágyazva. A súrlódó és szorítóhengerek között a drót, szalag vagy hasonló gyanánt kiképezett húzószerv átbocsátására az (a) állvány födőjében nyílás van képezve, mely a húzószervnek hátulról kényelmesen való bevezetése céljából az állvány hátlapját áttörő (k) réssé lehet bővítve. A szorítóeszközt befolyásoló és előnyösen szabályozható (h) rúgó az (a) állvány üre-