48143. lajstromszámú szabadalom • Visszaszökő csővel bíró löveg
lövegcső a kitérített visszaszökés után is a visszaszökési helyzetből a megadott és ennél nem meredekebb magassági iránynak megfelelő lőállásba szökjék és ezen, a lövés előtt megadott elevácíönál az irányzó géppel kapcsolódjék. Ezen, említett különböző föltételeknek kielégítése a jelen találmánynak célja. A mellékelt rajzban a találmány tárgya két foganatosítási alakjában van föltüntetve. Az 1. ábra a löveget lőállásában, vízszintes helyzetű csővel, oldalnézetben láttatja. A 2. ábrában a löveg szintén lőállásban, de erősen elevált esővel van föltüntetve. A 3. ábra a löveget, hasonló eleváció mellett, a visszaszökés végének megfelelően láttatja. A 4. és 5. ábrák a csövet és annak ágyazatát különböző harántmetszetekben, az ágyazat tartóját pedig részben nézetben, részben harántmetszetben tüntetik föl. A 6. ábra a lengő rendszert az irányzó géppel összekötő kapcsolószerkezetet láttatja nagyobb léptékben. A • 7. ábra egy másik foganatosítási alaknak részben oldalnézete, részben metszete. A 8. ábra metszet a 7. ábrának A—A és B—B vonalai szerint. Az (a) lövegtalpban (1. ábra) a (b) pajzscsap körül elforgatható (c) csőágytartó van fölfüggesztve, mely a (d) csőágyat és az utóbbin a lövés közben visszacsúszó (e) csövet tartja. A (b) pajzscsapokat az utóbbiaknak csapágyában lazán elforgatható (f) fogas segmensnek ürös (b) csapja veszi körül (4. ábra). Az (f) fogas segmens továbbá a (c) csőágy tartósak segmensalakú peremén vezetődik és a (g) fogaskerékkel (1. ábra) kapcsolódik, mellyel együtt az irányzó gépet alkotja, mely utóbbinak egyéb alkatrészei nincsenek föltüntetve. Az egyik (f) fogas segmens (h) csapja a szintén föl nem tüntetett, tetszőleges szerkezetű irányzó készüléket hordja. A (c) csőágytartó var összekötött (i) ágyazatban (3. ábra) a (k) horog eltolható, melyet az (m) rúgó (6. ábra) állandóan nyugalmi helyzetébe szorít. Az (i) ágyazat az (f) fogas segmensnek (n) nyúlványához szorul, mellyel a (k) horog akként kapcsolódik, hogy ekkor a (c) csőágytartó és az (f) fogas ív eltólhatatlanul vannak egymáshoz kapcsolva. így tehát az (f) fogas ívnek elmozgásakor az irányzó készülék, a csőágy és a cső is elmozog. A (k) horoggal a (d) csőágyra szerelt és (p) körül elforgatható (o) emeltyű kapcsolódik. A esőre az annak hosszirányában elrendezett (q) lapos rúd (1. ábra) van erősítve, mely (r)-nél ki van görbítve. Ezen (r) kigörbítés a csőnek visszaszökésekor az (o) emeltyűnek fölső végére ütköző gyanánt hat és ezen emeltyűt jobbra lendíti. Az (o) emeltyű csuklósan van összekötve a (k) horoggal, mely az (i) ágyazat belsejében el| tólhatóan elrendezett (s) rúgótokkal (6. ábra) egy darabban van készítve, vagy azzal mereven összekötve. Az (s) rúgótokot az (m) rúgó állandóan balra szorítván a (k) horog az (f) fogasívvel, il). annak (n) nyúlványával kapcsolatba jut. Az (o) emeltyű a csőnek visszaszökése alkalmával a (q) sín (r) kigörbítése által kilendíttetvén, a horgot és a rúgótokot az (m) rúgó hatása ellenében jobbra mozgatja és így a csőágy és az irányzó gép közti kapcsolatot fölbontja. így a csőágy és a cső szabadon végezhetik a visszaszökés kitérítése okozta lengő mozgásukat. A (q) rúdnak az (r) kigörbítéstől balra eső része az (o) emeltyűnek fölső részén csúszik tova és így az emeltyűt addig tartja a kikapcsolásnak megfelelő helyzetben, amíg a visszaszökés véget nem ért, miként azt a 3. ábra láttatja, ahol is a cső a visszaszökés végének megfelelő állásban van föltüntetve és melyből látható, hogy a cső, a (v) csap és a (t) görbe pálya hatása folytán a lövéskor kapott visszaszökés irányából akként téríttetett ki, hogy az a visszaszökés végén kisebb szöggel tér el a vízszintes iránytól, mint a visszaszökés kezdetén. A leírt szerkezeti elrendezés mellett a lengő rendszer csak az egyik irányban, a jelen esetben a meredekebb állásból a kevésbbé meredek állásba térhet ki, mert a