46959. lajstromszámú szabadalom • Váltótárcsa kétállítós Tausche-rendszerű angol váltókhoz

Megjelent 1909. évi november hó 10-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 46959. szám. VM/a. OSZTÁLY­Váltótárcsa kétállítós Tausche-rendszerű angol váltókhoz. LUGOSSI IGNÁC BÁDOGOSMESTER BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1909 iebruár hó 2-ika. Jelen találmány tárgya szilárdan álló váltótárcsa kétállítós Tausche-rendszerű an­gol váltók számára, célja pedig úgy nappal, mint éjjel egyaránt egyenlő jelzést mutatni, mely célt a váltó útján ezzel egyidejűleg működtetett és a váltó állásának megfelelő alakú kivágásokat szabadon hagyó bádog alaklemezek segélyével érjük el úgy, bogy ezen alaklemezek a váltótárcsán mindenkor csak az angol kitérőn át kizárólag lehetsé­ges menetet jelzik. A berendezés egy szi­lárdan álló lámpatestnek homályos, illetve tejfehér üveglap által elfödött kivágása elé, a váltó állásainak megfelelően forgatott, a lámpatest mellső és hátsó oldalán elrende­zett négy-négy alaklemezből áll, melyek közül a vágánytengelyre merőleges mellső és hátsó oldalon lévő megfelelő lemezek együttesen mozgattatnak úgy, hogy a lámpa­test vagyis a váltótárcsa mindkét oldala azonos jelzést mutat. Ezen váltótárcsával négyféle jelzés adható: és pedig egyenes menet a fővágány, illetve főirányban (4. és 8. ábra), balra való kitérés (5. és 9. ábra), jobbra való kitérés (6. és 10. ábra) és a fő­vágány, illetve főirány keresztezését (7. és 11. ábra). A csatolt rajzon a találmány tárgya példa­kép vett foganatosítási alakjában van föl­tüntetve ; az 1. ábrán a berendezés elölnézete és rész­ben függélyes metszete, a 2. ábrán ugyanannak oldalnézete, a 3. ábrán az alapzat vízszintes metszete látható, míg a 4—7. ábrák a váltótárcsának a sinek állá­sának megfelelő jelzéseit, a 8—11. ábrák pedig az alaklemezeknek ezen állásoknak megfelelő helyzeteit mu­tatják. A berendezés két főrészből áll: és pedig az alapállványból, mely vagy mint szögvas­állvány, külön betonalapzaton vagy pedig, amint az a rajzon is föl van tüntetve, kü­lön talpazat segélyével a meghosszabbított váltótalpfára közvetlenül is reá szerelhető, továbbá a lámpatestből. A meghosszabbított (1) váltótalpfákra (2) zárt vasszekrény van szerelve, melyből a szekrényen áthatoló és ebben alkalmas mó­don vízszintes irányban vezetett két párhu­zamos (3) tolórúd nyúlik ki. A toló rudak egyik végükön közvetett úton, például cső­rudazatok útján a váltó csúcssinekkel van­nak összekötve. A két csúcssínpár a váltó­állító berendezés segélyével egyidejűleg egy irányban, azaz párhuzamosan mozgattatik. Az alapállvány (2) vasszekrénye fölött egy hengeralakú (4) nyak, illetve öntött vastok van elhelyezve, mely két függélyes

Next

/
Oldalképek
Tartalom