46417. lajstromszámú szabadalom • Hajtókészülék vízijárművekhez

Megjelent 15)09. évi szeptember lio lO-én. MAGY. gfej KIR SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 46417. ?>zá m. XV/b. OSZTÁLY Hajtókészülék vizijárművekhez. SIN Cl C JÓZSEF GÉPÉSZ BAKARBAN. A bejelentés napja 1909 február hó 1-je. Jelen találmány tárgya hajtókészülék vizi járóművekhez, mely a víz színén úszó vagy víz alatti hajóknál egyaránt alkal­mazható. A találmány lényegét evezőlapá­tok képezik, melyek a forgási tengely kö­rül való forgásuk közben saját tengelyük körül is elfordulnak úgy, hogy csak olyan­kor hatnak teljes fölületükkel, mikor a hajó előrehaladására előnyös munkát fejtenek ki. Ezen lapátok a hajógerinc megfelelő kivágásaiban vannak ágyazva és vízszintes síkbau forognak, mely elrendezés avval a nagy előnnyel jár, hogy a lapátok még a hajó igen nagy kilengéseinél még nagyon kis merülés mellett sem emelkednek ki a j vízből, illetőleg oly elrendezésnél, mely­nél a hajtószerkezet a hajógerincben elől vagy hátul van alkalmazva, mindig bizto­sítva vagyunk legalább az egyik működé­séről. Ezen hajtószerkezeteket hasonlóan a kettescsavarú hajókhoz, a hajó középsík­jától jobb és baloldalt is alkalmazhatjuk és így lehetővé van téve, hogy a hajót kormánylapát alkalmazása nélkül tetszőle­gesen irányíthatjuk, ami különösen hadi­hajóknál bír nagy fontossággal, mert a hajó kormányzására szükséges összes készülé­kek a vízvonal alatt az ellenséges Jövedé­kektől hozzáférhetetlen mélységben vannak elhelyezve. Ezen elrendezés mellett a hajót nemcsak előre vagy hátra, hanem oldalra is hajt­hatjuk, ami különösen horgonymanöverek­nél és molokhoz vagy rakodó partokhoz való közeledésnél és kikötésénél bír nagy fontossággal, azonkívül lehetővé válik bi­zonyos esetekben a hajót helyváltozás nél­kül teljesen megfordítani. A mellékolt rajz jelen találmány tárgyá­nak egy példaképeni kiviteli alakját áb­rázolja és pedig az 1. ábrán egy ezen hajtókészülékkel föl-I szerelt hajót oldalnézetben, részben metszve, a 2. ábrán a hajtókészülék metszete na­gyobb léptékben, a 3. ábrán ugyanaz az előbbire merőleges nézetben, a 4. ábrán fölülnézetben, az 5. ábrán egy tengeralatti naszád, sülyesztő, illetőleg fölszálló evezőkkel. Az 1. ábrán föltüntetett hajó elő és hátsó részében egy-egy hajtókészülék van alkalmazva. A hajtókészülékek természete­sen tetszőleges számban és helyen lehet­nek alkalmazva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom