42868. lajstromszámú szabadalom • Fehérítő eljárás és ennek foganatosítására szolgáló fehérítőpor
és hydrogénszuperoxyd, ha ezek a Koechlin által megadott viszonyok mellett találkoznak. A sarkalatos különbség abban áll, hogy Koechlin adatai szerint a fehérítendő anyagnak legalább 0'36 — r88°/0 -át kitevő, aktiv oxygénmennyiség szükséges, míg a jelen eljárásnál már 0-02—003% is elegendő. De a többi, eddig ismeretessé vált és a fehérítéshez ajánlott alkáliszuperoxydokból és magnéziumsókból álló keverékeknél is a fehérítéshez mindig legalább tízszer annyi oxygénre volt szükség, mint a jelen eljárásnál. A jelen találmánynak a régebbi eljárásokkal szemben mutatkozó, igen fontos haladása abban áll, hogy 100° C fölötti hőmérsékletnél és nyomás alkalmazásával, még pedig célszerűen alacsony nyomás alkalmazásával dolgozunk. Nyomás alatt lefolyó folyamatnál a magnézium és cinkszuperoxyd jelentékenyen fölülmúlja az eddig használt nátriumszuperoxydot, mert ez utóbbit fémedényekben és nyomás alatt főzni nem szabad, mivel úgy az edény, mint a fehérítendő anyag megtámadtatnék. A vegyi ipar mai állása mellett az itt használandó anyagokat már aránylag csekély költséggel állíthatjuk elő és pedig: a magnéziumszuperoxydot a hypotétikus (MgOjj) vegyületnek körülbelül 25%-át tartalmazó fehér por alakjában; a cinkszuperoxydot a hypotétikus (Zn02 ) vegyületnek körülbelül 50%-át tartalmazó fehérítő por alakjában; a magnéziumperborátot körülbelül 10— 11% aktiv oxygént tartalmazó fehér por alakjában és a cinkperborátot körülbelül 8—12% aktiv oxygént tartalmazó fehér por alakjában. A felsorolt vegyületek mind hideg vízben majdnem oldhatatlanok és gyakorlatilag határtalan tartóssággal bírnak. Ha a megfelelően előkészített növényi eredetű szálas anyagokat a vízben elosztott oxygénvegyületekkel közönséges hőmérsékleteknél kezeljük, akkor fehérítő hatás még hosszabb idő múlva és még akkor sem észlelhető, ha egyidejűleg alkáliákat és a zsírsavaknak vagy más gyenge savaknak alkálikus sóit használjuk. Ha a hőmérsékletet a forrpontig növeljük, akkor fokozatosan bekövetkezik a fehérítő hatás, de tiszta fehér színt ily módon alig lehet elérni és a fehérítő eljárás hosszú időt, valamint a fehérítő anyagnak jelentékeny fölöslegét követeli meg. Alkáliáknak és zsírsavak vagy más gyenge hatású savak alkálisóinak egyidejű jelenléte esetében a hatás valamivel kedvezőbb, de ezen módszer a nagyban való alkalmazásra még teljesen alkalmatlan. Ha azonban az eljárást zárt edényben (autoklavban) alacsony nyomásnál és 100° C fölötti hőmérsékletnél hajtjuk végre, akkor hirtelen meglepően hatásos fehérítés következik be. Ily módon sikerül pl. megfelelően előkészített gyapotot vagy ramiet, a fehérítendő anyag súlyának körülbelül 0-1— 03%-át kitevő oxygénvegyületmennyiséggel, ami O'Ol —0'03% aktiv oxygénnek felel meg, körülbelül 3—4 óra alatt tiszta fehér színig fehéríteni. Fontos itt az alkáliáknak, pl. nátronlúgnak, kálilúgnak, szódának stb. valamint a zsírsavak vagy foszforsav, bórsav vagy más hasonló gyenge hatású savak alkálisóinak, tehát szappannak, foszforsavas nátronnak, boraxnak stb. együttes jelenléte. Az alkáliák a növényi rostokban lévő fehérnyeanyagokat, gyantákat stb. oldják és így szabaddá teszik az oxydálandó természetes festőanyaghoz vezető utat. A zsírsavaknak stb. alkálisói pedig lassanként elbontják a oxygénvegyületeket, miközben aktiv oxygén válik szabaddá és oldhatatlan fémszappanok, fémfoszfátok, fémborátok stb. képződnek. Ezen reakciók csak 100° fölötti hőmérsékletnél ós nyomás alkalmazásánál következnek be teljesen és innen magyarázható, hogy miért kell a teljes fehérítő hatás eléréséhez csak oly rendkívül csekély menynyiségű fehérítő anyag. Az eljárás gyakorlati foganatosításánál következőképen járhatunk el: 500 kg. gyapotfonalat, melyet előzőleg a szokásos módon, alkáliákkal való főzés útján a pectin anyagok legnagyobb részétől megszabadítottunk, egy jól működő keringtető szerkezettel (centrifugális szivattyúval stb.)
