42837. lajstromszámú szabadalom • Eljárás brikettek gyártására szénből és egyéb elégethető hulladékanyagokból

— 3 — tetbe jövő anyagoknál az első sajtoló szakaszban, az egész anyagban előidézendő cohasiós kötésre megfelelő eredménnyel föl lehet használni. A különbség világos. A kohósítandó anyagoknál annyi hygroszkopos, esetleg hozzád adott nedvesség szükséges, hogy ez a nyomás folyamán csöppfolyóvá (szabaddá) válva, az összeköttetést létesítse úgy, hogy itt a szabaddá vált víz az egyes részek közt mint a cohásiót helyettesítő médium szerepel (lásd a fizikában: két sima üveglapnak egy csöpp vízzel való összeragasztását). A jelen eljárás körébe tartozó anyagoknál ellenben, tekintettel éppen a sajtolás második, fontos szakaszára, az anyagban foglalt nedvességnek szabaddá (csöppfolyóvá) válása ellene dolgoznék a cohasiós kötésnek. Más szóval: ezen utóbbi anyagoknak általában teljes szárazon, legalább is oly kevés nedvességtartalommal kell sajtolás alá kerülmiök, hogy. még az alkalmazásba jövő legnagyobb nyomásnál se válhassék ebből szabad (csöppfolyó) nedvesség, mely a sajtolás tartama alatt el nem távozhatván, bármily magas nyomásnövelés gyakorlati eredményét meghiúsítaná. Az imént leírt sajtoló -eljárás két szakasza magától értetődőleg egy és ugyanazon sajtoló géppel foganatosítható vagy több gépen, p. o. kettőn olykép, hogy az egyik sajtón a cohásióig elősajtolt termény a másodikon készre sajtoltatik. Általában ajánlatos azonban a két sajtolási szakaszt ugyanazon gépen foganatosítani. Tekintve az igen magas nyomásokat, leg1

célszerűbb itt oly hydraulikus gépet haszr nálni, amilyen az eljárás gyakorlati foganatosításánál alább példaképp le van írva. Ugyanígy elősajtolt testek, p. o. ásványi és ezekkel fizikailag homolog anyagokból, a második szakasz hirtelen nyomásnövekvésére már nem reagálhatnak, illetve nem lesznek sűrűbbek, mivel ezeknek kis részei, önmagukban és egyenként véve azokat, nem sűríthetők többé. Ily anyagoknál tehát a nyomásnövekvésnek a cohasiós állapot elérése után nincs célja, mivel térfogatklsebbedés ezen állapoton fölül el nem érj hető. Egészen eltérően viselkednek azon| ban azon apró anyagok, melyek oly termé; szetüek, mint. általában az elégethető anyagok hulladékai (aprjó szén stb.), melyeknek még legkisebb részei is külön-külön összenyomhatok. Ezen tulajdonságot, jobban mondva azon erőt, mely az összenyomhatóságnak ellenáll, találóan «ruganyosságnak» nevezhetjük s éppen ezen ruganyos, csak a cohasiós kötés után szembetűnő tulajdonságnak lehet köszönni, hogy ezen anyagok (aprószenek stb.) a jelen eljárással idegen kötőanyag nélkül szilárd, a természetes ásványszenekkel stb. teljesen egyenértékű, tetszőleges sűrűségű és tetszőleges nagyságú darabokká, brikettekké alakíthatók. A sűrűség, mely az egyes anyagoknál elérhető, megegyezik a részecskék rugalmassági határával. A nyomást tehát legalább ezen határig, sőt az állandó állapot elérése céljából valamivel azon túl is kell fokozni, hogy a brikett a darabosság minden követelményének megfeleljen, azaz, hogy a szilárd anyag egész tömegében az egyes részek rugalmassága megszűnt legyen. Az egyes apró anyagrészek rugalmasságát három tényező okozza és szabályozza: ú. m. a levegő-, nedvesség- és bitumentartalom. Ismeretes már most a 27751. sz. magyar szabadalombiól, hogy az abban leírt sajtolási módszer csakis kevés nedvességet tartalmazó anyagoknál érvényesülhet. Ha már e föltételnek betartása oly anyagoknál, amilyenek az ott szóban forgók, tehát, melyek apró részei nem plasztikusak és önmagukban véve gyakorlati értelemben nem nyomhatók össze (nem sűríthetők), fontos; annál inkább kell a legkisebb mértékre szorítani, esetleg tökéletesen kiűzni a jelen bejelentésben tekintetbe jövő apró anyagok nedvességtartalmát, mint oly tényezőt, mely az apró részek rugalmassá-I gát növelvén, a sajtolás második szakaszárnak érvényesülését megakadályozza. Az így előkészült anyag részecskéinek elaszticitása már most gyakorlati értelemben és érvényesülésében csupán két ténye-