42301. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés tartós, alkoholmentes és szénsavtartalmú italok előállítására
léighatlan zárás megóvása mellett szénsavval telítjük, miközben a palacknak majdnem fenékig érő szállócsövét keverő cső igyanánt használjuk, .melyen keresztül a szénsav a palack alsó részébe vezetteti, honnan fölszállva, a palack egész tartalmát átjárja. Ezután a szénsawezetéket a légelzárás föntartása mellett levesszük, mire a palack szétküldésre kész lesz, anélkül, hogy mint eddig szükséges volt, újbóli pasteur izálást igényelne. Eaen eljárásnál tehát az alkalmazott zár milyensége nagy szerepet játszik, mivel csak ez teszi lehetővé az eddig szükséges "második pasteurizálás elkerülését és az alkoholmentes sörnek szénsavval olyan erősen való telítését, hogy a kapott ital j; ó és tartós legyen. Már ismeretes ugyan a sör pasteurizálár sára szolgáló hordónak egy szénsavval töltött edénnyel valamely tömlő útján oly módon való összekötése, hogy a hordószelep a tömlő fölcsavarása alkalmával megnyílik, lecsavarásakor pedig önmagától elzáródik úgy, hogy a sörnek a légköri levegő által való megfertőzése a tömlő levétele alkalmával is lehetőleg el van kerülve. Azonban ez isAeretes berendezés nem alkalmazható lényeges módosítások nélkül a jelen eljárás végrehajtására a sörnek zárt palackokban való pasteurizálására. Azonkívül ez ismeretes berendezés segélyével nem pasteurizálható az összes sör, mert a tömlőbe és onnan a szénsavtartányba átlépő sör a pasteurizálási övből ki van véve, tehát nem lesz tartós. Ha azután ezen pasteurizálatlan sör ismét a hordóba tér vissza, akkoi; az egész pasteurizált sört elrontja, minek következtében az egész pasteurizálási munka értéktelenné válik. Az ismeretes .berendezésnek rúgóval zárpdó szelepe viszont azzal a hátránynyal jár, hogy a változó hőmérsékeknek kitett és nedves légkörrel, továbbá forró folyadékkal érintkező rúgó meggyöngül és megrozsdásodik, minek következtében a zár előbb-utóbb tömítetlenné válik. Az alkoholmentes sör előállítására szolgáló ismeretes eljárások említett hátrányai jelen találmány szerint elkerülhetők és az alkoholmentes sör vagy még erjedésben nem lévő must olyan nagy feszültségű szénsavval telíthető, hogy azt magából a pasteurizáló edényből ki lehet mérni, mimellett a szállócső egyúttal a folyadéknak szénsavval való telítésére is fölhasználható. Oly folyadékok,' melyek szénsavval való telítés után pasteurizáltatnak, az edények ,szétrepedésének veszélye miatt nem lehetnek szénsavban gazdagok. Szénsavban szegény folyadékok viszont :;.z ismeretes szifónpalackokból nem mérhetők ki, mivel ezekben a kiméréshez erős túlnyomásra van szükség. Jelen berendezés azonban ezt is lehetővé teszi. A rajzon az eljárás végrehajtására szolgáló berendezés van példaképen föltüntetve, és pedig az 1. ábrán függélyes metszetben, a 2. és 3. ábrán részleges metszetben, a zárócsap nyitott és zárt helyzetében, a 2a. és 3a. ábrán a 2., és 3.ábra I—I és II-—II vonalai szerint vett vízszintes metszetekben, míg a 4. és 5. ábrán további részletek láthatók. Az (a) palackba a (b) csaphüvely a (c) forgóval együtt léghatlanul van beillesztve. Hogy ezen léghatlan zárás, valamint a palack könnyű és alapos tisztítása lehetséges legyen, a (b) csaphüvelyt egy karimás (d) csavaranya szorítja a palack torkolatába. Ezen (d) csavaranyja a palack nyakába illesztett zárócsapra és a palack fejére húzatik és a (b) csaphüvely (e) karimájára fekszik. A palack megvastagított feje alatt egy (h) tömítő gyűrű van elrendezve, mely a külső csavarmenetekkel ellátott, két részből álljó (i) gyűrűhöz nyomatik. A (d) csavaranya ezen gyűrűig ér és alsó végén belső csavarmenetekkel van ellátva úgy, hogy a megoszlott (i) gyűrűre csavarható, melyet ezáltal zárt gyűrűvé változtat és tovább forgatva, egyfelől az (i) gyűrűt alulról fölfelé, erősen a (h) tömítéshez szorítja, másfelől pedig szilárdan a (b) csaphüvely (e) karimájára nyo-