38998. lajstromszámú szabadalom • Elektromágnes

A magok tekercselésének támasztására hivatott (e, e) tárcsák sárgarézből, vulkanitból, vagy egyéb alkalmas anyagból készülhetnek, célszerűen azonban jó elektromos vezetőképességgel bíró és diamagnetikus anyagból, pl. alumíniumból állanak. E tárcsák központi furatokkal az (a) drótnyalábokra vagy magokra helyeztetnek, mielőtt még a másik szorító (c) köztárcsa kerülne azokra. Az elektromágnest hátul határoló (e) tárcsák szélén a szigetelőanyaggal bélelt kis (f, f) lyukak vannak alkalmazva, melyeken keresztül a magok tekercselését képező különböző vastagságú drótoknak (2, 4, 6) végei és (1, 3, 5) kezdetei átmennek. Ha diamagnetikus anyagból készülnek ezen határtárcsák, akkor a tekercseken átfolyó áram által a tárcsák körül gerjesztett erővonalak koncentrációját elősegítik. A mágnes két szárát összekapcsoló (b) darab lágyvasból készül és hatása akkor a legkedvezőbb, ha a (c) köztárcsák átmérőjével egyenlő szélesség mellett felületének numerikus értéke (pl. négyzet hüvelyekben) egyenlő a mag hosszának felevei (pl. hüvelyekben kifejezve). Az összekötőlap vastagságát azon szilárdságnak megfelelően méretezzük, mely a teljes mágnesnek és a megfelelő armaturasúlynak hordására szükséges. A (b) összekötőlap a mágnesszárak hátsó (c) lapjaihoz a (g) csavarokkal, szegekkel vagy hasonlókkal kapcsoltatik olyképen, hogy azok a lap síkjából ki ne álljanak és vízmentes kapcsolatot létesítsenek. A tekercselés eszközlésére először gondosan izoláljuk a magokat, mire a különféle vastagságú drótokból álló tekercsrétegeket képezve azokat egymástól szintén gondosan szigeteljük. A maghoz leközelebb elhelyezett tekercsréteg a legvastagabb drótból készül, míg a külső tekercsrétegek mindvékonyabb drótból készülnek fokozatosan úgy, hogy minden fokozat az áram fölösleges meglassítása nélkül a kellő ellenállássalvitetik ki. E szerint természetesen a legkülsőbb tekercsek készülnek a legvékonyabb drótból. A drótvastagság fokozatos csökkenése a körülményekhez képest változó, mimellett a tekercselési rétegek száma a drótátmérő csökkenésével növekszik. A drótok tekercselési iránya minden második réteg végén megfordul úgy, hogy a két réteg tekercselése az óramutató irányában eszközöltetik, a reákövetkező két réteg az óramutató irányával ellenkezően történik és igy tovább. A tekercselés egy példaképem foganatosítási alakja egyenáramuenergiaforrás és alacsony feszültséggel való dolgozás mellett a következő: Az (a) mag egy gömbölyű rúddá egyesített, pontosan egyenlő hosszúságú lágyvasdrótokból áll. A (c, c) köztárcsák mindkét oldalukon simára megmunkált és központi fúrással ellátott lágyvasgyűrűk. Az ugyancsak mindkét oldalukon megmunkált diamágneses (e, e) tárcsák közül a mágnes hátsó részén elhelyezetteken bizonyos számú nyílás van alkalmazva a tekercselési drótok befogadására. A mag képzésére az illető keresztmetszetben lehetőleg sok drótot egyesítünk a nyaláb végére alkalmazott szorítószerkezet segélyével, amikor is egy megmelegített és igy tehát kitágított (c) tárcsa helyezhető aránylag gyönge nyomás segélyével a nyalábvégre. A tárcsa összehúzása után a szorítószerkezet eltávolítható, mire a tárcsa a belőle valamennyire (egy negyed egy nyolcad hüvelyknyire) kiálló drótokat összetartja. A nyalábot most keresztülhúzzuk az (e) tárcsák egyikének középső furatán, míg az jól megmunkált külső fölületével a (c) tárcsára rá nem fekszik. Erre a másik nyalábvéget szorítjuk össze a másik (e) tárcsát helyezzük rá és a másik (c) tárcsát húzzuk rá ismét melegen. A melegenráhuzás helyett hydraulikus sajtolással is eszközölhetjük a szorítótárcsák ráhúzását a nyalábvégekre. A kiálló drótvégeket levágjuk és a tárcsa síkjában kiegyengetjük. A (c) tárcsák belső oldalukon megtisztítattnak úgy, hogy az (e) tárcsák szorosan simulhatnak hozzájuk. A tekercselés eszközlésére használt drótok relatív átmérőjük jelzésére 14-es számú,