38539. lajstromszámú szabadalom • Eljárás olyan elektromos akkumulátorok regenerálására, melyek kapacitása az aktív anyag fertőződése (szulfitaciója) vagy zsugorodása következtében vagy más okból csökkent

mértékben lecsöpögtettük, a céllafenekeket vízzel való öblítés által a savtól és iszaptól lehetőség szerint megtisztítjuk. Ezután a cellákat pl. kálium-, nátrium- vagy magnéziumsulfátnak, vagy kálium- vagy nátriumkarbonátnak, borátnak vagy hydroxidnak, vagy kálium- vagy nátriumkarbonát, borát vagy hydroxyd és kálium- vagy nátriumszulfát keverékének, vagy kálium- vagy nátriumkarbonát vagy borát és hydroxyd keverékének híg, átlag 1—2%-os vizes oldatával töltjük meg. A kálium- vagy nátriumkarbonát, borát vagy hydroxyd az elektródákban a kiöblítés dacára hátramaradt kénsav hatása alatt már a cellákba való betöltésénél, többé-kevésbbé, de az eljárás további fázisaiban az ólomszulfát bomlása következtében teljesen káliumvagy nátriumszulfáttá alakul át, úgy, hogy az elektrolytban levő sók körül a leglényegesebb mindig a kálium- vagy a nátriumszulfát. A kálium- vagy nátriumkarbonát, borát vagy hydroxyd tehát csupán csak a szabad, illetve szabaddá váló kénsav lekötésére vagy közömbösítésére szolgál, minthogy az elektrolytnak elektrolysis közben is csak nagyon kis mértékben szabad megsavanyodnia. Ha az elektrolyt erősen savanyú reakciót mutatna, az elektrolytet részben vagy teljesen meg kell újítani, vagy a savanyú reakciót vízzel való fölhigítás, vagy kálium- vagy nátriumkarbonát vagy hydroxyd megfelelően hígított oldatának hozzákeverésével, vagy a szabad kénsavnak a bárium, stroncium vagy kalcium karbonátjának vagy hydroxydjának fémgyökéhez való kötésével vagy más alkalmas módszerek segélyével kell megszüntetni. A savanyú reakció általában annál kifejezettebb lehet, minél hígabb az elektrolyt, 1 liter elektrolyt kénsavtartalmának vízmentes kénsavban kifejezve legföljebb 5 g.-nak szabad lennie. Elektrolytanyag gyanánt általában az úgynevezett könnyű fémek sói — ideértve azok hydroxydjait is — használhatók, amenynyiben ezt a vízben való oldhatóságuk és egyéb kémiai tulajdonságaik meg nem gátolják. Eljárásunk leglényegesebb része az, hogy ezeket az anyagokat oly híg vizes oldatokban használjuk elektrolyt gyanánt, melyekben az oldott anyagok elektrolytos, illetve hydrolytos disszociációja az oldatoknak gyakorlati szempontokból kielégítő vezetőképessége mellett lehetőleg nagy, tehát a gyakorlatilag elérhető maximum. Ennek megfelelően az oldatoknak átlag mintegy 1—2% de 3%-nál soha sem több — közömbös és vízszintes só gyanánt számított — elektrolytanyagot tartalmazzon. A megrongálódott elektródákat most már a pozitív elektróda egy négyzetméterére eső 15—30 ampére áramsűrűség és átlag 2 -3 volt fürdőfeszültség alkalmazásánál közönséges hőmérsékletnél a következő módon vetjük alá elektrolyzisnek: Először is 4—8 napig az áramot a töltőárammal ellentétes irányban vezetjük át a cellákon, illetve telepeken, úgy hogy a negatív lemezek anodák, a pozitív lemezek kathodák gyanánt szerepeljenek. Ekkor egyrészt a szulfátosodott és tömörült ólomszivacs föllazulása, a repedések záródása és a tartóállvánnyal való kontaktus létesülése közben közel teljesen tiszta ólomszuperoxyddá, másrészt a szulfátosodott ólomszuperoxyd tiszta ólomszivaccsá alakul át. Az ólomszulfát bomlásánál szabaddá váló kénsavoldatba megy át és az elektrolytben gyűlik össze, minek következtében ennek kezdetben közömbös vagy gyengén alkalikus reakciója fokozatosan gyengén savanyú reakcióba megy át. Az ólomszulfátban levő ólom természetesen aktiv anyaggá alakul át. Most már az áram irányát megfordítjuk és újabb 3—6 nap alatt az ólomszuperoxydot laza, tiszta ólomszivaccsá, másrészt az ólomszivacsot ólomszuperoxyddá alakítjuk át, mivel a regenerálás befejeződött. Most már a cellából a sóoldatot elvezetjük, azt esetleg vízzel ismét kimossuk és a cellákat lehetőleg hamar kénsavval újból megtöltjük. A második vagy harmadik kisütés után, mikor a kénsav az aktiv anyagokat teljesen átjárta, az elektróda eredeti kapacitását nemcsak hogy újból elérte, hanem az az áktivanyag