38404. lajstromszámú szabadalom • Berendezés mótoros hajók visszafelé járatására és azok menet sebességének csökkentésére
motoroknak költségein felül megnagyobbítaná. Világos, hogy úgy személyszállító, mint közönséges teherhajóknál (egészen eltekintve kisebb hajóktól, melyek az árú közlekedést egy kikötőn belül vagy egy város közelében közvetítik) azon idő, mely alatt a hajócsavar vagy a lapátos kerekek (ha ilyenek vannak alkalmazva) lassan forognak vagy pedig visszafelé mozognak, a hajtómű egész üzemidejének csak egy tört részét képezik. Ezen oknál fogva lényegtelen, valljon azon elrendezés, mely a hajó menetsebességét csökkenti vagy a visszafelé járást megindítja, műszaki szempontból vagy a tüzelőanyag megtakarításának szempontjából tökéletes-e vagy sem. Mindenekelőtt az lényeges, hogy a berendezés megbízhatóan működjék úgy, hogy összeütközések legalább avval a biztonsággal legyenek elkerülhetők, mint gőzgépek alkalmazásánál. Ez a megfontolás az, mely a jelen találmányra vezetett, mely lényegében egy tetszőleges motornak (mely egymagában nincsen berendezve a mozgási iránynak pillanatnyi megváltoztatására) egy erős, előre irányított ejektorral való kombinációjában áll, mely ejektor elegendő erős arra, hogy egy mótor által mozgatott hajónak tovahaladását hathatósan csökkentse, vagy a hajót éppen olyan jól visszafelé hajtsa. Vízsugár, illetve, úgynevezett reakciós szerkezetek hajóknak közvetlen tovamozgatására ugyan már ismeretesek, de azon kísérletek, melyeket ezen készülékekkel végeztek, a tüzelőanyagnak azon nagy fogyasztása miatt, mely a hatással nem állt elfogadható arányban, további alkalmazásra nem bíztattak. A vízsugárkészülék egy gyűjtő hengerből áll, melynek alsó részébe a víz a hajó fenékszivattyúja vagy pedig külön e célra elrendezett szivattyú segélyével beszivattyúztatik. A gyűjtő hengerben a víz fölött összeszorított légpárna szolgáltatja ezen esetben a szükségelt hajtó erőkészletet. Az olyan motoroknál, pl. a Diesel-motoroknál, melyeknél már van egy szerkezet a sűrített levegő előállítására, maga ezen szerkezet tölti meg a gyűjtő hengert sűrített levegővel, mely egy vagy több ejektor segélyével egy vízsugarat többé vagy kevésbbé gyors mozgásba hoz, a szerint amint egy a gyűjtő henger és az ejektor között a légvezetékben alkalmazott szelepet többé vagy kevésbbé kinyitunk. A mótor természetesen olyképpen is lehet elrendezve, hogy visszafelé mozgás alkalmával ennek egész hatása sűrített levegő előállítására lesz fölhasználva. Hogy az ejektornak sérülését vagy pedig annak hinár, jégkása stb. okozta eldugulását megakadályozzuk, az ejektornak, illetve az ejektoroknak célszerűen egy vagy több, a hajófenéken elrendezett hajlított hüvelyben kell elrendezve lenniök. A csavartengelynek itt nem szabad a közbenső tengelylyel szilárdan összekötve lennie, mint a közönséges gőzgépeknél; egy tengelykapcsolásnak ezen összeköttetést úgy kell közvetíthetnie, hogy az ejektornak megindításakor a visszajárás céljából egyidejűleg a csavartengelyt is szétkapcsolja, amikor is a vízsugárnak a hajó saját eleven erején kívül a hajócsavarnak előremozgási munkáját nem kell legyőznie. A mellékelt rajzon a találmány tárgyát képező berendezésnek, egy példaképpeni foganatosítási alakja van föltüntetve, mely a hajtó fluidumot amennyire csak lehetséges egyidejűleg nagy vízmennyiség fölött szétosztja úgy, hogy erőteljes reakciót érünk el. Az ejektor a hajlított (A) csőből áll, mely két végével a vízvonal alatt a hajónak (D) fenekébe vagy oldalába torkol. Ezen csőbe torkol néhány előre irányított (B) csőszáj is, melyeken át a hajtó fluidum kiszoríttatik. A cső körül a (C) csatorna van elrendezve, mely a hajtó fluidumnak a cső körül való szétosztására szolgál. A szívó torkolat a víz hozzáférésének, valamint gyorsításának céljából erősen ki van bővítve. A hajtó fluidum egy a rajzon föl nem tüntetett, ezen csőnek (E) vezetékében elrendezett bebocsátó szelepen át a gyűjtő hengerből a szükségelt mennyiségben bevezettetik ; ezen szelep a szokásos módon kézi kerék ós orsóemeltyű vagy más ily szerkezetek segélyével hozatik működésbe. Ha