37033. lajstromszámú szabadalom • Készülék torpedóknak és víz alatt járó hajóknak függélyes irányban való kormányzására
tán a tárcsát a súlynak csak egy része terheli, mi mellett a szerkezet különböző részeinek méretei oly módon határozhatók meg, hogy a tárcsa egyik oldalára ható erőkomponens a tárcsa másik oldalára ható víznyomást pontosan egyensúlyban tartja, ha a torpedó vízszintesen a kívánt helyes mélységben úszik. Minthogy azonban másrészt az említett komponens a torpedó tengelyének hajlása szerint változik, ennélfogva világos, hogy a torpedók jó kormánykészűlékére nézve mérvadó a lényeges tulajdonságok, nevezetesen a torpedó mélyjárata, valamint helyzetének megváltoztatása iránti érzékenység, a találmány tárgyát képező készüléknél egyetlen mozgó elemben vannak egyesítve. A találmány tárgyát képező készülék segélyével tehát, a föntebbiek értelmében, a kitűzött célt elérjük, amennyiben a készülék a torpedó sebességének változásainál föllépő zavarokat kiküszöböli, vagy igen kis mértékre csökkenti. Ha ugyanis az említett nehézségi erőkomponensnek a sebesség növelése vagy csökkentése által előidézett megváltoztatásánál a torpedó haladási irányából vagy a helyes útból eltereltetik, akkor a torpedó csak addig maradhat elterelve, míg a tárcsa hátsó oldalára ható víznyomás megnagyobbodása vagy csökkenése egyenlővé lesz e tárcsára ható erőkomponens nagyobbodásával, illetve csökkenésével. Ennek megtörténte után az egyensúly helyreáll, a torpedó ismét a helyes irányt veszi föl és útját vízszintes irányban folytatja; más szavakkal, az említett zavar a torpedó haladási irányát csak párhuzamos irányban változtathatja meg, azonban sohasem okozhatja azt, hogy a torpedó tartósan egy, az eredeti irányra ferdén álló irányba tereltetik, a mint az az ismert készülékek használatánál gyakori. A mellékelt rajzok a találmány tárgyának két kiviteli alakját mutatják. Az 1. és 2. ábra azon kiviteli alak elölnézete és függélyes metszete, melynél tartórúd és erre erősített súly alkalmaztatik. (a) a torpedó úgynevezett rejtekkamrájának külső köpenyét, vagy víz alatt járó hajóknál a hajtóművet tartalmazó szakasz köpenyét jelöli; (b) azon választófalat jelöli, mely az említett kamrát vagy szakaszt elzárja és a kívül levő víztől elválasztja. Az U-alakú (c) kengyel, mely (épúgy, mint a készülék többi részei, ha csak külön meg nincs adva) acélból, ágyúfémből vagy hasonló alkalmas anyagból készül, fölső vége (d)-nél a választófallal csuklós kapcsolatban áll és alsó végén (e) tárcsát tart, mely (f) csap ós (g) csavaranya segélyével van a kengyel alsó végére erősítve. Ezen tárcsa, mely hátulról a víznyomásnak van kitéve, a válaszfal köralakú nyílásába illik. Mint azt a rajz mutatja, a víz behatolását ismert módon a kaucsukból vagy hasonló anyagból készült (h) diafragma vagy válaszfal akadályozza meg, mi mellett a tárcsa részére bizonyos játéktér van biztosítva. Az (f) csap hátsó vége villás és a (k)-nál forgathatóan megerősített (j) emelyűt tartja, melynek egyik (1) vége a (b) választó fal toldatán csuklósan van megerősítve, míg másik (z) vége alkalmas, a rajzon föl nem tüntetett módon a kormányt működtető servomótor ismert szelepével csuklós kapcsolatban áll. Az U-alaku (a) kengyel szárai között az (m) rúd keresztfejszerű fölső vége (n) csap által csuklósan van megerősítve. Az (m) rúd alsó vége golyó- vagy hasonló alakú (o) súlyt tart. Az (m) rúd fölső végén kiálló (p) karon (q) állítócsavar hatol át, melynek alsó vége U-alakú (c) kengyelből merőlegesen kiálló karon nyugszik. Világos, hogy az (o) súly által a hajtómű két része oly módon van összekötve, mintha egyetlen darabot képezne és hogy azonban a (q) csavar forgatása által ezen részek kölcsönös helyzete változtatható, miáltal a súlynak az (e) tárcsára kifejtett nyomása is változtatható. Ezen nyomásnak, mint föntebb említettem az a föladata, hogy a víznyomást kiegyenlítse. Ebből következik, hogy a fönt leírt készülék a torpedó mélyjáratának szabályozását lehetővé teszi. A 3. és 4. ábra azon kiviteli alak elölnézete és függélyes metszete, melynél ferde vezetődarab alkalmaztatik.