36885. lajstromszámú szabadalom • Zsilip

Megjelent 1906. évi október hó 3-án. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 86885. szám. XVle. OSZTÁLY. Zsilip. KÜZDÉNYI SZILÁRD IGAZGATÓ-FŐMÉRNÖK CZIBAKHÁZÁN. A szabadalom bejelentésének napja 1905 augusztus hó 26 ika. Árvízvédelmi gátak belvízlevezető zsili­péit rendszerint rövid zsiliptesttel, gyöngébb teherbírású, laza altalajban, homlok-, szárny-és szádfalakkal és az alapozásban fogakkal szokták építeni, sőt minél lazább az altalaj, annál nehezebb, az önsúlyt nagy mértékben növelő és a kivitelt nagyon megdrágító ala­pozást alkalmaztak; esetleg költséges czö­löpráccsal tömörítették az altalajt, mely mód ugyan a kívánt czélnak teljesen meg­felel, azonban igen drága munka s a jelen találmány szerint, mint alább látni fogjuk, teljesen fölöslegessé válik. A találmány szerint nevezetesen a cse­kély teherbírású laza altalaj következtében fölmerült nehézségeket nem a teherbíróság növelésével hárítjuk el, hanem a terhelést alkalmazzuk a teherbírósághoz és pedig az által, hogy a zsilip súlyát nem vesszük nagyobbra, mint amennyi a zsilip köbtar­talmának megfelelő köbtartalmú földtömeg súlya; így az altalaj teherbírását nem vesszük nagyobb mértékben igénybe, mint amennyire az altalaj a zsilip építése előtt a védgát súlyával terhelve volt, mit szek­rénytartó keresztmetszetű zsiliptest által érünk el. Ily keresztmetszettel továbbá le­hető csekély anyag fölhasználásával nagy területü emésztő-nyílást is kapunk s a zsilip meghajlása, eltörése ellen megfelelő szilárdságú fölső és alsó, húzott és nyomott öveket alkalmazhatunk. Hogy az altalaj teherbíróságát ne vegyük nagyobb mértékben igénybe, mint a meny­nyire az a zsilip építése előtt terhelve volt, e végből a mellékelt rajz 1. ábrájában föl­tüntetett zsilip-keresztmetszetű alakot leg­czélszerűbb választanunk, mely szerint a zsiliptest-gerendatartó fölső öve olyan szé­les, mint maga a zsiliptest, az alsó öv pedig valamivel szélesebb. Ezen zsilipalaknak, a mellett, hogy legjobban megfelel azon követelménynek, hogy a vele egyenlő köb­tartalmú földtömeg súlyánál ne legyen nehezebb, azon előnye is van, hogy a munkagödör betöltésekor a föld a zsiliptest mellett gondosan ledöngölhető, mig ha a szekrénytartónak a szokásos alakot — ol­dalt kiálló fölső övvel — adnánk, e köve­telménynek nem tehetnénk eleget. A zsilip hossz-szelvényében alkalmazkodni kellene a terhelésekhez, vagyis ahhoz, hogy árvíz esetén a zsilip mint hossztartó az árvíz széle felé nagyobb mértékben van megterhelve, mint a két vége felé és ezért ott az öveknek is nagyobb dimenzió volna adandó. Tekintettel azonban arra, hogy nem olyan nagy igénybevételekkel van dol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom