32035. lajstromszámú szabadalom • Újítások írógépeken
A (19) karok a (7) henger alatt nyúlnak előre 8 mellső végüknél, (22)-nél, fölfelé vannak görbítve s a (23) skálalemez a (19) karoknak e fölfelé görbített szakaszához, vannak hozzáerősítve. E skálalemez hosszában végignyúlik a henger mellső oldalánál, még pedig az írás sora alatt s előnyösen egy egyszerű fémlemezből áll, mely a 2. ábrán legjobban kivehető alakban van meggörbítve. Az említett ábrán ugyanis a skálalemez, valamint a vele átellenes részek a gép középpontján át vezetett sík irányában metszve vannak föltüntetve. A skálalemeznek fölső, (24) szakasza körülbei ii függélyes síkban fekszik, melynek fölső éle egyenes és hozzáfekszik a hengerhez, illetőleg az ezen levő papírlaphoz, még pedig a (19) karok rugalmassága folytán, minek következtében lehetővé válik az is, hogy a skálalemez alkalmazkodhassék a papírlapok különböző vastagságához. A (23) lemez tehát, különösen pedig annak felső, (24) szakasza egyszersmind az úgynevezett hengerlemezt is képezi a papírlap tartására és vezetésére. Az 1. ábrán bemutatott kiviteli alaknál a (23) lemeznek e fölső, (24) szakasza skálabeosztással van ellátva és így az író gép hengerskáláját képezi. E hengerskála alatt a skálalemez (25)-nél befelé van görbítve, az ez alatt levő (26) szakasz viszont ferdén kifelé halad. A skálalemeznek ez alsó (26) szakasza a fölső rész beosztásának megfelelő beosztással van ellátva és a gépnek kocsiskáláját képezi, melyről a leolvasás a (27) mutató közvetítésével történik. Az előadottak szerint a skálalemez, a (25) behajlítás révén hosszában hullámozva vagy bordázva van, mely bordázás annak csaknem egész hosszán végigvonul. A skálalemez két végénél, (28)-nál egy-egy keresztirányú bevágás van bemetszve s az így keletkező (29) szárnyak egyenesnek vannak meghagyva s külső végükből egy darab le van metszve. A rugalmas (19) karoknak fölgörbített (22) végei e (29) szárnyakhoz vannak csavarok vagy forrasztás segélyével, vagy más alkalmas módon erősítve. A (27) mutató a föltüntetett kivitelnél egy rövid fémlemezcsíkból áll, mely a (12) homloklemez (11) hasítékánakkistanczálása alkalmával kinyomott és fölgörbített fémlemezből van kiképezve. Magától értetődik azonban, hogy esetleg más kiképezésű mutató is alkalmazható a kocsi mozgásának nyilvántartására. A (19) karoknak hosszúkás (21) kimetszései arra valók, hogy azoknak segélyével a skálalemez a henger mellett, hosszanti irányban szükség esetén beállítható legyen. Kettős betűjelekkel, illetőleg átváltással működő gépeknél a lenyomtatott betűknél írásközben való láthatóvá tétele végett szükséges, hogy a papir tartására és vezetésére rendelt hengerlemeznek fölső széle legalább is két szűkített sornak, vagyis a henger egy elforgatási egységének megfelelő távolságban alatta legyen az éppen megkezdett írássornak. Midőn a gépbe új papírlap helyeztetik, azt a gép kezelője beállíthatja, úgy, hogy az a sor, a melyre írni akar, összeessék a hengerlemeznek felső szélével, azután pedig ugyanazt a sort beállíthatja a betűjelek verési vonalába ismeretes módon, az által, hogy a sorokat váltó szerkezetet két szűkített sornak vagyis egy egységnek megfelelő mértékben elforgatja. Megjegyzendő, hogy ehhez a művelethez nem szükséges feltétlenül, hogy a hengerlemez felső széle beosztással legyen ellátva, úgy hogy a fölső beosztás esetleg el is hagyható. Mivel a hengerskála az ábrákon föltüntetett elhelyezéssel bír, annak a gép középpontja közelében fekvő szakaszát a festékszalag és ennek vezetéke többékevésbbé eltakarja, minek következtében annak alkalmazása nem is nyújthat annyi előnyt, mint a kocsiskála. Továbbá a hengerskálát eddigelé nem is lehetett fölső szélétől előre hajló ferde síkban levezetni a nélkül, hogy az a festékszalag vezetőszerkezetének működését ne zavarta volna. Ha azonban a skálalemezt a fönt leírt módon, ferdén befelé hajlított középső szakaszszal képezzük ki, akkor már a kocsiskálát képesek vagyunk olyan ferde síkban elhelyezni, mely körülbelül derékszögben