31231. lajstromszámú szabadalom • Hangjegyrendszer és hozzávaló billentyűkeret
tyű Ív fölé a helyes állásba hozzuk, úgy hogy az állítórúd fogai a billentyűk fölső részeiben levő fogak által képezett horonyba feküsznek. 5. Erre azután az egész szerkezetet csavarokkal rögzítjük. Ezen módosított kiviteli alak az alábbiakban a 12., 13., 14, 15. és 16. ábrák alapján van részletesen leírva. Ezen kiviteli alaknál a (d) állítórúd körülbelül egy oktávval rövidebb, mint a billentyűkeret, úgy hogy az állítórúd oldalt ideoda elmozgatható, a nélkül, hogy a hangszerszekrény falaiba ütköznék. A (d) állítórúdban levő (dl) hasítékok, melyekben az (i) fogantyúk vezetődnek, az állítórúdnak elmozgatását teszik lehetővé. A fogantyúk szilárdan álló (j) vezetékekben csúsznak, melyek a hangszer keretébe vannak erősítve. Mindegyik fogantyú két (1) vezetőtőkével van összekötve, melyek arra szol gálnak, hogy az állítórudat helyzetében megtartsák akkor, ha azt a (kl) mutatóval ellátott (k) fogantyú segélyével oldalt eltoltuk. A fogantyú a névdeszkába centrálisán van beillesztve és az állítórúddal (k2) lábak segélyével (12. ábra) van összekötve. Ha az állítórudat valamelyik (k) fogantyúnál fogva oldalt eltoljuk, akkor a (kl) mutató az (n) számlap (4. ábra) fölött elmozog és azon futam nullhangjegyének állását mutatja, a melyben játszani akarunk. Hogy a billentyűket a billentyűkeretnek mindkét oldalán elmozgathassuk, a billentyűknek alsó részét a fölső résznél czélszerűen valamivel hosszabbra készítjük (15. ábra), úgy hogy azon billentyűk, a melyeket az állítórúd nem tol előre, kézzel könnyen megfoghatók és előre húzhatók. A billentyűk mindkét oldalukban ki is lehetnek vágva, úgy hogy egy középső borda keletkezik, mely azután valamely elütő színre festhető (12., 15. és 16. ábra). A billentyűknek ezen kivágásai arra szolgálnak, hogy játék közben ujjainkkal a szomszédos billentyűket is le ne nyomjuk. A billentyűknek ezen kiviteli alakját a 7. és 10. ábrán látható billentyűk helyett is alkalmazhatjuk. A találmánynak másik része a zenedarabok leírására vonatkozik és egy javított voualrendszerből és egy más hangjegyalakból és annak elrendezéséből áll, amint az a következőben van leírva. Ezen javítások által fölöslegessé válnak a segédvonalak, kulcsok, moll és dur és különböző chromatikus és enharmonikus jelzések, valamint a hangok időtartamát mutató jelzések is. Az egykulcs-billentyűkeretnek az új vonalrendszernek és hangjegyjelzésnek egyesítése által az ismeretes mozgatható dó-rendszer, mely eddig csak a technikai solfa énekmódnál alkalmaztatott, bármely más hangszer és szótagzenénél is használhatóvá válik. A jelen új billentyűkerettel együttesen használandó legelőnyösebb vonalrendszert a következőképen nyerjük: A vonalrendszernek vonalai egyszerű kisebbített reprodukálása az egykulcs-billentyűkeret billentyűi vagy egy közönséges billentyűkeret billentyűinek hátsó részei között egymástól egyenlő távolban levő vonalaknak (hézagoknak). Az egyes oktávák közötti hézagok vastagabb vagy más föltűnő vonalakkal vannak jelölve. Ha czélszerünek mutatkoznék az oktávákat még albeosztásokkal is ellátni, akkor ezt czélszerűen vékonyabb vízszintes vonalakkal eszközöljük, vagy oly vonalakkal, a melyek az oktáv vonalaktól más módon különböznek. Czélszerű, ha egy oktávot négy egyenlő negyedoktávra osztunk föl. Egy oktávnak megfelelő tértehát rendszerint négy kisebb részből áll, melyekben ismét a hangjegyeknek három hely van szánva. A 17. ábrán látható egy ilyen vonalrendszer. A jelzés, melyet rendszerint a középső c, valamint annak fölső és alsó oktávja részére használunk, a következő : A középső c jelölésére c8-at használunk, a mint az a 21. ábrán látható. Ezt úgy lehet tekinteni, mintha c8 helyett c.28 vagy c.256 állana, a hol il8 , azaz 256 azon rezgésszámot adja, melyet a levegőnek másodperczenkint végeznie kell, hogy a középső c hangot nyerjük. Hasonló módon adjuk meg c9-el a középső c-nél egy oktávval magasabb hangot, a hol c9 c.29 vagy c.512 helyett áll. A középső c-nél
