30933. lajstromszámú szabadalom • Újítások fényképező készülékeken több képnek egyetlen tárgylencse segélyével való egyidejű vetítésére
kintette 1 a bizonyos körülmények mellett folyton változó fényviszonyokraj ugyanazon időtartam alatt is készíthessük, nehogy a hibákat egyes negatívoknak utólagos gyöngítése vagy erősbítése által, illetve átdolgozás által kellessen kiküszöbölni. A három fölvétel részére az említett ismert kamrás készülék segélyével is kaphatnánk egyenlő megvilágítási tartamot, és pedig oly módon, hogy a legtartósabb megvilágítást igénylő szűrőt, nevezetesen a narancsszínű szűrőt lehető halvány árnyalatban alkalmazzuk és a másik két szűrőt megfelelő sötétebb árnyalatban készítjük, hogy a megvilágítási tartamokat mesterségesen meghosszabbítsuk, illetve a vörösnarancsszínű szűrő megvilágítási tartamát egyenlővé tegyük. Minthogy azonban ez.n utóbb említett szűrőnél meghatározott árnyalatra vagyunk korlátozva, melynek túllépésénél az igen halvány szűrő a kék sugarakat is átbocsátfiná, ennélfogva ezen segédeszköz daczára igen hosszú (mindhárom szűrő részére egyenlő) megvilágítási tartamra (körülbelül 30 másodperezre) van szükség. Jelen találmány azt czélozza, hogy az összes részfölvételek számára, tetíizes szerinti szűrő- vagy lemezminőségek alkalmazásánál, egyenlő és az eddigi időtartamhoz képest lényegesen rövidebb időtartamot kapjunk és hogy az egyes vagy az összes lemezek vagy szűrők kicserélésénél a kamrás készüléket ismét gyorsan beállíthassuk. E czélra a tárgyról jövő fölosztatlan fősugárnyaláb útjába oly berendezést rendezünk el, melynek segélyével az egyes képekhez tartozó sugárnyalábrészek egymással a kivánt és az összes fölvételek egyenlő megvilágítási tartamához szükséges viszonyba hozhatók. A mellékelt rajzon ezen berendezés több kiviteli alakban van föltüntetve. Az 1. és 2. ábrákban vázlatosan föltüntetett legegyszerűbb kiviteli alak s"erint a berendezés az (1) tükörgúla osztó élei előtt elrendezett és a (2) tárgylencse-főrészt tartó (3) tolattyúból áll, mely a vízszintes (4) vezetékben ez: TI tárgylencse-főrész optikai tengelyére merőlegesen eltolható. A (4) vezeték a függélyes (5) vezetékben az említett optikai tengelyre szintén merőlegesen mozgathatóan van elrendezve. A mozgatható részek eltolásit valamely ismert berendezés, például fogas1 aj tások vagy csavarorsók segélyével végezhetjük. A leírt vezetőberenlezés segélyével a (G) tárgylencsenyílást oly módon á líthatjuk be, hogy az (1) tükörtest összes osztóélelnek (o) találkozási pontja, mely előbb a tárgylencsenyílás középpontjában, illetve optikai (aa) főtengelyében feküdt, most excentrikusan helyezkedik el, mint azt a 3. és 4. ábrák mutatják. A (3) tolattyú helyes beállítása által elérhetjük, hogy a készüléknek háromszínű fényképezésre való alkalmazásánál az aktinikus sugarak részére a legkisebb átbocsátósággal bíró vörös-narancsszinű szűrő részére a tárgylencsének legnagyobb (7) nyílásrésze, míg az aktinikus sugarakat jobban átbocsátó zöld szűrő részére a megfelelően kisebb (8) nyílásrész és az aktinikus sugarakat legjobban átbocsátó kék (kékibolya) szűrő részére a legkisebb (9) nyílásrész áll rendelkezésre. Ezen elrendezésnél tehát, az ismert elrendezésekkel szemben, melyek három egyenlő nyílásrésszel bírnak (3. ábra), a vörös-narancsszinű szűrőhöz tartozó nyílásrész meg van nagyobbítva, míg a két másik szűrő résznyílása különböző mértékben van kisebbé téve, úgy hogy mindhárom képrész (negativ) helyes exponálásához egyenlő megvilágítási tartamra van szükség, mely azonban sokkal kisebb, mint azon időtartam, mely egyenlő tárgylencse-nyílásrészek és a fönt leírt módon árnyalt legjobb minőségű szűrők alkalmazásánál szükséges. A tükröző (1) osztótesttel bíró ismert kamrás készülék az esetben, ha az egyes képek egy közös fölületre vetítendők, az összeállított tárgylencsén belül lévő tükröző fölületeken kívül még az osztótest oldalszámainak megfelelő számú (s) elte-