30515. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés erélyes chemiai reakcziók előidézésére gázokban és gázkeverékekben
eg}' 30 kilowatt. Eme fényívkorongoknak rendkívül különleges kémiai hatásuk vaü, úgy hogy a már eddig szerkesztett készülékeinkkel is sikerül 50 kilowatt óra fölhasználása mellett mintegy 1 kg. 100°/0 -os salétromsavat előállítani. Az eljárás lényege az, hogy a fényívet erős mágneses mezőben képezzük, mint azt az 1. ábrán sematikusan jeleztük. Ezen az ábrán (M) az elektromágnes, melynek egyik sarkát kitörve képzeltük, (C Cl) pedig két elektróda, melyek az elektromágnes két sarka között képződő mezőbe nyúlnak. Ha már most az elektródákon kedvező föltételek mellett áramot vezetünk át, a pontozott vonalakkal jelzett körvonalak szerint egy fényív keletkezik, t. i. egy oly korongalakú fényív, melynek síkja a mágnesss erővonalakra merőleges. Czélszerűnek bizonyúlt a kitűzött czél elérésére, ha nagy, pl. 10.000 volt feszültségű áram esetében a két (C Cl) elektróda sarka néhány milliméter távolságban van egymástól. Ha váltakozó áramot használunk, az egymást követő fényívek egyik fele az elektródák fölött, másik fele ezek alatt kép- | ződik. Néha előnyös, ha az elektródákon j (B) fémcsíkokat alkalmazunk, melyek az elektródák végein [1. az la. ábrát] nyílhegy alakjában vannak fölerősítve. Az elektródákat ezenldvíil egy nagy kapaczitású kondenzátortelep két sarkával párhuzamosan is lehet kapcsolni, mikor a fényív intenzívebb fehér színt és több hőt sugároz ki, ezenkívül pedig számos fényívszálra oszlik szét. Ha kis feszültségű, pl. 600 voltos áramot használunk, a (C Cl) elektródák akként helyezhetők el, hogy azok csúcsai gyors egy- | másutánban egymással váltakozva érintkezésbe jussanak és egymástól a milliméter néhány tört részének megfelelő hosszúsággal ismét eltávolodjanak. Ennél az elrendezésnél hasonló fényívek képződnek, mint a minőket az 1. ábra alapján leírtunk, a fényívek maguk nagy erővel fognak le- és fölfelé kisugározni. Az elektródákat a jelzett czél elérésére igen különböző módokon lehet elrendezni, melyek közül néhány kiviteli alakot a csatolt rajzon ábrázoltunk. A 2. ábrán látható kiviteli alaknál az elektródákat két (E El) rúgó képezi, melyek csúcsa a nyugalmi helyzetben egymással érintkezik. Az (E) rúgó alatt alkalmazott (F) ütköző, továbbá az (El) rúgó fölött alkalmazott (FI) ütköző meggátolja, hogy a megfelelő rúgó lefelé, illetve fölfelé kitérjen. A 3. ábrán látható kiviteli alaknál ugyanezt a czélt akként érjük el, hogy a két (F és El) ütköző helyett egyetlen (FII) ütközőt alkalmazunk, metyet a két elektróda végei között helyezünk el. Ez az ütköző vezetőből készül és mint megrajzoltuk, ferde helyzetet foglal el. Ha a két elektródán megfelelő erősségű váltakozoáram megy át, ez váltakozva az (E) rúgót fölfelé és az (El) rúgót lefelé téríti ki. A föntebb leírt egyszerű áram megszakító csakis aránylag nagyobb áramerősség, pl. 20 ampére-nél nagyobb erősségű áram esetében alkalmazható, de ebben az esetben is czélszerű, ha az elektródáknak hosszanti irányban kis és lassú időszakos mozgást kölcsönözünk, nehogy esetleg az elektródák az ütközővel összeforrjanak és nehogy ily módon az árammegszakító működése lehetetlenné váljék. Kisebb erősségű áram megszakítására a leírt berendezés csakis akkor használható, mikor az áramot a 4. ábra szerint megfelelő tekercseken vezetjük át. Ha eme tekercseket megfelelően rendezzük el, az elektródák hosszanti tengelyükhöz viszonyítva transversális, esetleg longitudinális rezgéseket végezhetnek, mely esetben az elektródák- érintkezési helye a rudak tengelyén kívül fekvő elágazásban lesz. A föntebb leírt önműködő árammegszakító helyett más módon is lehet a gyors egymásutánban következő árammegszakadásokat előidézni. Lehet pl. nagy. egy árammegszakítóval kapcsolt elektromágnes hatása alatt álló hangvillákat alkalmazni, mely esetben az egyik (C) vezető a hangvilla egyik szárával van összekötve, úgy hogy a hangvilla rezgésénél ez az elektróda fölváltva
