30360. lajstromszámú szabadalom • Csipkeverő gép
gatní, mi az eddigi gépeknél az egymástól függetlenül mozgó emelőtűk mozgását megindító két Jacquard-berendezést teszi fölöslegessé. Ezenkívül az egyik (mellső) megosztó tűcsoport mozgása olyan, hogy az emelőtűk eme mellső megosztótűk alatt szúrnak a fonalak közé és nem úgy, mint az eddigi gépeknél, eme tűk fölött. Ez a most leírt elrendezés: a) tetemesen kisebbíti a gép előállítási árát, mert a tűk bonyolódott mozgását előidéző mozgatószerkezetek és ezt, a mozgást megindító Jaequard-berendezések fölöslegesekké válnak; b) a minta előállításának kölsége tetemesen kisebbedik, mert az emelőtűket mozgató Jacquard-kártyák megrajzolása és eme kártyák elkészítése fölösleges; c) az előállított csipkében kevesebb a hiba, mert az emelőtűk a megosztott fonalak közé a mellső megosztótűk alatt szúrnak be, tehát nem hatolhatnak be a fonál burkolások fölé és így a fonalak elszakadását és széthúzását sem idézhetik elő; d) az előállított csipkemennyiség is nagyobb, mert a gépnek a zavar megszüntetéséig való üzemenkívül helyezését szükségessé tevő fonálszakadások ritkábbak és így a gép azonos munkaidő mellett hosszabb ideig van üzemben, tehát több árút termelhet. A csatolt rajzok 1. ábráján a gép állványa és az ezen fölszerelt Jaequard-berendezések sémája látható, a 2. ábra a gép függélyes keresztmetszete, a 2a. ábra pedig a 2. ábrához tartozó, nagyobb léptékben rajzolt részlet, a 3—6. ábra a gép függélyes keresztmetszetét tünteti föl az 1. ábra I—I, II—II, 111—III és IV—IV vonala szerint, mely metszeteken a szánok és a tűk tartói, valamint az ezek mozgatására szolgáló meehanismusok (exezenterkorongok, emelők, görgők és sínek) láthatók. A 7. és 8. ábra az emelőtűket mozgató berendezés, a 9—15. ábra pedig a tümozgásnál végbemenő műveleteket magyarázó séma. A gép állványa, mint az az 1. ábrából kitűnik, (FI, F2, F3, F4-, F5) oszlopokra van szerelve. Az (Fl és F2), valamint (F4 és F5) oszlopok között vannak a szánok és a tűket mozgató korongok és emelők fölszerelve, az (F2, F3 és F3, F4) oszlopok között pedig a szánok és a fonálhengerek között kifeszített fonalak, valamint az ezekből készült csipke foglalnak helyet. Az (Fl és F5) oszlopokon kívül külön állványokban a két Jacquard-berendezés foglal helyet, melyek közül a baloldali alsó létrás Jacquard-berendezés és a (\V2) tengelyről nyeri mozgását, a jobboldali pedig a fölső létrás és a (\V3) tengely hatása alatt mozog, míg a két tengelyt alkalmas áttevés útján a (W) főtengely hajtja. A baloldali Jacquard-berendezés a később leírandó emelőlétrák oldalirányú eltolására szolgál, a jobboldali pedig a fonállétrák mozgását idézi elő és így ugyanazt a czélt szolgálja, mint az angol csipkeverő gépeknél. A gép egyidejűleg számos, egymás mellett futó csipkét állít elő és akként van berendezve, hogy a minta bizonyos számú borda hasíték (rapport) után teljesen azonos módon ismétlődjék. Ezért mindegyik rapportban az egynemű és azonos számú fonalak, ennek megfelelően az ezekhez tartozó szánok és létrák is azonos mozgást végeznek, vagyis a különböző rapportok egynemű és azonos számú működtetői, platinái és emelőlétrái egymással megegyezően mozognak. így az első rapport 1. számú fonala és az ehez tartozó mozgató berendezés egyidejűleg és azonos módon mozog az összes többi rapportok 1. számú fonalaival, ép így mozognak a 2. számú fonalak stb. A 2. ábrán láthatjuk, hogy a három borda (a Cl) mellső borda, (C2) középborda és (C3) hátsóborda) a tartóikat képező (Ml, M2), illetve (M3) bordarudakra van szerelve, eme rudak pedig a (ml) (5. ábra), (m2) (4. ábra), illetve (m3) (3. ábra) karokon vannak fölerősítve. Az (ml és m3) karok a (w) tengelyen a gép hosszanti irányában eltolhatók, úgy hogy a karokhoz tartozó bordarudak és bordák is a munkás álláshelyéhez viszonyítva jobb i és balfelé eltolhatók. A középső bordarúd ! oldalirányú eltolódását két állítócsavar gá-