30028. lajstromszámú szabadalom • Eljárás elektrolytos horganyzásra

— 2 -gyakori eliszapolódása folytán a diffúzió | lassanként oly csekély lesz, hogy az elektrolitnak utántelítődése nem következik be többé s ez horganyban való szegénysége folytán használható lecsapódást már nem is adhat. Valamely horgany-ónötvözetnek lecsapódásával sem lehetett kielégítő eredményeket elérni, mert az ón hozzákeverésével a lecsapott réteg csak világosabb színt kapott és pedig mindiga rozsda elleni védőképesség rovására, mert az ón elektronegativ tulajdonságánál fogva a szintén elektronegativ vasra lecsapatva, rozsda elleni védelmet nem nyújthat. Az összes eljárásoknak ezenkívül az alább fölsorolt nagy hátrányaik vannak, melyek úgy egyenként, mint együttvéve a gyakorlatban megkívánt szilárdságú kifogástalan s használható lecsapódást meggátolják: 1. Az oldatnak horgany-tartalma csekély, úgy az elektrolízis folyamata alatt horganyionokban gyorsan szegénnyé lesz és az oldódó anóda útján ezek nem pótoltatnak oly mértékben, mint amily mértékben az oldatból az áram hatására lecsapódnak. Ennek a következménye az egyenetlen, nem igen használható lecsapódás. 2. A víznek az áram hatására beálló bomlása folytán nemcsak hidrogén buborékok válnak ki a katódán, hanem ezenfelül az anódán egy oxidácziós folyamat megy végbe, amennyiben egy feketeczinkhidroxid-bevonat képződik, mely nehezebben oldódik ós roszszabb vezető, mint a fémes horgany, úgy hogy az említett bevonat következtében nagyobb lesz a fürdő ellenállása, az elektrolit károsan fölmelegszik és csekélyebb, egyenetlen s foltos lecsapódás áll elő. A víznek ! további szétbontása az elektrolitnek hidroxiliónokban való konezentráczióját eredményezi, minek aztán szivacsszerű fémkiválás, s ebből folyólag az áramsűrűség kedvezőtlen eloszlása a következménye; ez az eredő oka a nagyméretű fölületeken látható fekete foltoknak, sávoknak, melyeket az összes eljárásoknál meg lehet találni. Megkísértették ugyan, hogy ezen a bajon czitrom-. borkő-, vagy eczetsavval segítsenek, azonban ezen savak, eltekintve attól, hogy beadagolásukkal a hidroxilionok nem szüntethetők meg teljesen, a katóda-fém megtámadását vonták maguk után. 3. Az eddigelé ismeretes eljárásokhoz az áruk felületének négyzetmétereként (körülbelül 2 Volt fürdő-feszültség mellett) rendesen 25 ampére-áram sűrűséget ajánlottak, azonban beható kísérletek azt mutatták, hogy ily csekély áram sűrűséggel és feszültséggel használható lecsapódást egyáltalán nem lehet elérni. 2 Volt-nyi feszültség a galvanoplasztikában és még legföljebb ezüst lecsapásához czi'anezüst fürdőben elegendő, de horganyhoz semmiesetre sem elég. 4. A fürdő-folyadéknak állandó konczentráczión való tartására általánosságban azt ajánlották, hogy a kész fürdőt skála-areometerrel meg kell mérni s a folyamat közben az oldatokat megfelelő súlyrészekben ki kell egészíteni. Ezen eljárás egyenesen hamis következtetésekhez vezet. Ugyanis valamely fürdő sókban már igen szegénnyé válhatik, anélkül, hogy az areometer a konczentráczióban különbséget mutatna. Az elektrolízis alkalmával a katódafém gyakran oldódik, miáltal a fürdőt alkotó folyadék nehézzé lesz, tehát areometer-méréssel semmiesetre sem kaphatunk fölvilágosítást arra nézve, hogy az elektrolitból egy vagy más só hiányzik. A jelen találmány tárgyát képező horganyozó eljárás az összes eddig elősorolt hátrányokat megszünteti és vele még nagyban való üzem mellett is tetszőleges alakú és nagyságú vas és aczél tárgyakra kifogástalan horgany lerakódásokat kaphatunk. A találmány szerint a kifogástalan, tiszta és fénylő horganylecsapódás elérésére magnálium kénsavas oldatát és dextrózát a horganysóhoz adalék gyanánt alkalmazzuk, miáltal a horganyszivacs-képződést és az elektrolízis folyamata alatt különben föllépő mellékjelenségeket küszöböljük ki. A magnálium a legtisztább mngnesiumnak és legtisztább alumíniumnak Mach által így elnevezett ötvözete; kénsavas oldata olyképen készül, hogy körülbelül 15% magnesiumot I tartalmazó magnáliumot, normális kénsavban oldunk, a sót kikristályosíttatjuk az