29548. lajstromszámú szabadalom • Hajóvontató jármű
— 2 -pedig akként van vezetve, hogy az a jármű súlyvonalában függélyes irányban emelkedjék fölfefé. A járműszekrény födelén egy üreges (g) csap van kiképezve, melyen fölülről a (h) persely van forgathatóan fölhúzva. Eme perselynek egy vízszintes (i) tartókarja van, ebbe pedig a kar alsó oldalán egy, a körív alakú (1) sínen futó (k) támasztógörgő van ágyazva. A (h) persely és (i) kar ennek következtében megfelelő támasztékot talál, tehát a kart könnyen és biztosan lehet a járműszekrény födelén forgatni. Az ily módon megbízhatóan ágyazott (h) perselyen két (m) csapágybak van kiképezve, melyek az (o) kötélcsiga (n) tengelyének ágyazására szolgálnak. Az (n) tengely két kiálló végén a villaalakú (q) kar két (p) agya van ágyazva, mely kaiszabad végén az egymás fölött elhelyezett (r) vezetőgörgők vannak ágyazva. Az (o) vezetőgörgő ágyazása olyan, hogy az (r) vezetőgörgők között a vontatott uszályhoz menő vontató kötélnek az (el) kötéldob és az (o) görgő között levő szakasza a (h) persely minden állásánál a jármű függélyes súlyvonalában maradjon. Az (i) tartókaron a vontató kötelet a magassági irányban beállító szerkezet van alkalmazva. Ez a szerkezet az (r) vezetőgörgők, tehát a vontató kötél fölemelkedését és sülyedését a (p) ágyak körül forgó (q) kar föl , illetve lefelé forgatásával idézi elő, mely czélból az (i) karon öntés útján két (s) flilecs van kiképezve. ezekbe pedig a jobb és bal menetekkel ellátott, közepén egy (u) lánczkerékkel ellátott (t) csavarorsó van ágyazva (1. a 3 és 4. ábrát). Az (u) lánczkeréken a (v) láncz fut, mely a (vl) vezető görgők fölött jut az üreges (g) csapba és a kocsiszekrénybe. Azáltal, hogy a (v) lánczot mozgatjuk, az (u) lánczkereket és a (t) csavarorsót is forgatjuk, ennek következtében az (y) csavarházak közelednek vagy távolodnak egymástól és a (z) tengelyen alkalmazott (zl) csap, mely az (v) csavarházakkal az (vl, vl) könyökemelők (nürnbergi olló) útján van összekötve, valamint a (z) tengely is emelkedik, illetve sülyed. A (z) tengely a (q) kar (ql) pofáiba forgathatóanvan ágyazva, tehát a (t) csavarorsó megfelelő elforgatásánál a leírt könyökemelő-szerkezet (nürnbergi olló) a (z) tengelyt és evvel a (q) kart is a szükségletnek megfelelően emeli vagy sülyeszti. (L. az 1. ábrán pontozva a kar legmagasabb állását.) Ezen magassági beállításban a vontató kötél természetesen részt vesz. minthogy a (q) kar végén alkalmazott (r) görgők között megy át. A föntebb leírt magassági beállítással egyidejűleg és ettől függetlenül a vontatandó uszálylyal összekötött és ennek következtében állandóan megfeszített vontató-kötelet az (E) motoros csörlő segélyével megrövidíthetjük és meghosszabbíthatjuk, amint az kanyarulatokban való hajózásnál vagy kitérésnél épen szükségessé válik. Lényeges azonban, hogy a járművön belül a megfeszített vontató-kötél mindig a függélyes súlyvonalban marad, bármily irányban megy is az az (o) görgőtől, illetve az (r, r) görgőktől tovább és hogy a (q) kar a (h) hüvelynek a (g) csap körül forgathatóan történő ágyazása miatt minden esetben pontosan az (f) vontatókötél irányába állhat be, mi meggátolja, hogy a futókerekek a sínre nagyobb oldalnyomást gyakoroljanak. A megfeszített (f) vontató-kötelet a motoros (E) csörlőről annyira leeresztjük, amennyire csak lehet, úgy hogy a kötél nagy hosszúsága miatt a vontató-kötél és a vontatott jármú menetiránya lehetőleg egybe essék és hogy ily módon az erőveszteségek minimálisakká váljanak. A jármű megrajzolt kiviteli alakjánál fölsővezetékes elektromos üzemet vettünk alapul, minek megfeleleően a (h) hüvelyen a (2) tartócsap ágyazására szolgáló (1) agy van kiképezve. A tartócsap fölső végéhez a (3) áramszedőrúd csatlakozik csuklósan, mely rúd alsó végét a (2) forgáscsap (4) karjával kapcsolt (5) feszítőrúgó húzza lefelé, úgy hogy a rúd fölső vége a fölső vezetékre szorul. Mint a 3. ábrán látható, a (3) áramszedőt viselő (I) csapágynak a (q) kartól oldalt, illetve evvel szemben való alkalmazása